- Bár még mindig nem vagyok benne biztos, hogy ez nem igaz...- ráncolta a homlokát, mire Haven szemforgatva elmosolyogta magát.
Másnap reggel idegesen, de izgatottan ébredt. Beágyazott, gyorsan elkészült és lement reggelizni. A lazacos croissant-ját falatozva teljesen elmerült a gondolataiba. Ahogy valaki a semmiből megkopogtatta a vallát, összerezzenve nézett hátra.
- Bocsánat, nem akartalak megijeszteni - tette fel a kezét védekezően a srác tegnapról. - Nem tudod véletlen, hogy honnan szerzett tudomást Piton a ma esti buliról? - kérdezte.
- Kellene? - ráncolta a szemöldökét.
- Azt te mondod meg - támaszkodott az asztalra.
- Megnyugodhatsz, nem én voltam, úgyhogy tovább mehetsz inkább másokat zaklatni - mondta unottan, majd visszafordult a reggelijéhez.
- A bűnös is pont ezt mondaná - gondolkozott hangosan.
- Nem vagyok a spicli fajta, de amúgy is, mi hasznom lenne belőle? - tárta szét a kezét.
- Megkedvelne Piton...? - a szavait hallva Haven a töklevébe kortyolva rejtette el a mosolyát. Még jó, hogy mögötte volt a fiú, ezért nem láthatta a reakcióját.
- Egyre nagyobb baromságokat mondasz, mostmár tényleg menj másokat zaklatni inkább - tette le a kelyhét. - Vagy tudod mit? Inkább elmegyek én - állt fel sóhajtva. - További jó nyomozást - biccnetett.
- Egyre gyanúsabb vagy! - szólt utána az asztalra támszkodva.
- Hidd el, bármit teszek, engem Piton soha nem fog kedvelni - fordult egy pillanatra vissza.
- Ez valóban így van - szólt mögűle egy mély, gúnyos hang. Haven elkerekdett szemekkel nézett a hatodikosra. Miért nem szólt neki?
- Mi a franc? - tátogta neki, de ő épp olyan döbbent volt mint Haven. Ezek szerint ő sem vette észre. - Köszönöm az őszinteséget! - nézett mélyen a professzor szemébe, egy rideg mosollyal. Végül nem tudva tartani a szerepét, a mosolya átváltott szórakozottra, így kikerülve elviharzott inkább.
*
Meleg ruhába öltözve kiment a birtokra. Sétált egy keveset, azután nyújtott, és kiürítve a fejét csak a futásra koncentrált. A szokásos táv végeztével lenyújtott, majd kimelegedve visszament a kastélyba. Miután megmosta a haját, meggyújtott néhány gyertyát, és lassan beleereszkedett a habos forróvízbe. Olvasott egy kevesett, lemosta a körmeit és egyszerű, fekete franciára festette őket. Amíg várta, hogy száradjanak a körmei, meditált, majd egy törölközőt tekerve maga köré kiszállt a lehült vízből. A hajápolási rutinja után rászárított a hajára, felöltözött, felkent egy arcmaszkot és az ágyába feküdve halk zene mellett folytatta az olvasást.
Észre se vette, hogy milyen gyorsan eltelt a délelőttje. Valamikor két óra felé kapott észhez, amikor már egyre éhesebb volt. A könyvét félretéve felvette Perselus pulóverét -ami a bál óta nála van-, majd lement ebédelni. A steakét rágva önkéntelenül is elmosolyodott, ahogy meglátta a hátsó ajtón megérkezni a férfit. Bár a bájitalmester csak egy érzelemmetes, rövidke pillantást vetett rá, sokkal jobbkedvűen folytatta az evést.
Az asztaloknál ülő diákokat bámulva, még falatot is félrenyelte a hirtelen felismeréstől. A mellkasát ütögetve, bekönnyezett szemmel nyúlt a poharáért, de ahogy ivott, mégjobban köhögni kezdett. Miután sikerült nem megfulladnia, értetlenül nézett Perselus-ra. Végig se gondolta rendesen, amit tegnap beszéltek. Senki előtt nem buknak le a tanár-diák kapcsolattal, mivel nem is ismerik. Nem tudják, hogy még tanul a Roxfortban. De Gia igen. Ő pedig úgyis felismeri, mégha maszk is van rajta. Ahogy Perselus végre ránézett, biccentett egy aprót az ajtó felé, majd felállt és sietősen kiment. Miután leért a férfi lakosztályába, nem kellett sokat várnia, és Perselus belépett a helyiségbe.
YOU ARE READING
Egy másik világban
FanfictionEgy átlagos 2021-ben élő lány, aki él és hal a Harry Potterért, és persze a mi goromba bájitalmesterünkért. Azonban egy este olyan dolog történik, amire álmában sem gondolt volna. Az élete visszafordíthatatlanul a feje tetejére áll. Vajon képes lesz...