ᴀ ɴʏᴏᴍᴏᴢᴏ́ ᴇ́s ᴀ ᴛɪᴛᴋᴏsᴜ̈ɢʏɴᴏ̈ᴋ | sʜᴇʀʟᴏᴄᴋ ʜᴏʟᴍᴇs ғғ. | /ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ/

⌕ 1. [ ᴇʟɪᴢᴀʙᴇᴛʜ ʜᴜɴᴛᴇʀ ] ⌕

Hajnal öt óra.
Az ébresztő éles és zajos hangja rángat ki abból a kellemetlen és megszokott érzésből, ami minden éjszaka a mellkasomat szorítja.
Rémálmok és kialvatlanság.

Kimászva a meleg takaró alól az ismerős hűvös levegő csap meg, ami a nappaliból áramlik befelé.
Megint úgy hagytam az ablakot.

A talpaimat szinte süti a jéghidegre hűlt padló, ami egyre csak fagyosabbá válik, míg el nem érem a konyha járólapjait.
A poharamba töltött víz hidegzuhanyként folyik végig bennem, felébresztve ezzel.

Párás, nehéz levegő szökik be London ködös útcáiról azon a reggelen. A bukón hagyott ablakot teljesen kitárom, hogy arcon csapjon a fagyos szél simogató érintése.
Szeretem az év ezen időszakát, minden sokkal nyugodtabb, a színtelen világ ellenére is minden sokkal több színt ölt magára, mint azt a legtöbb ember érzékeli.
Reggelente békés csend és harmónia uralkodik az utcákon.

Melegebb öltözéket húzok magamra, mint általában, a korai futásokhoz.
Fülhallgató segítségével zárom ki az apró zajokat és amint a liftajtó kitárul, majd átlépem a társasház bejáratát, a világ megszűnik körülöttem és csak én létezem, valamint a szürke és halovány közeg, ami körülvesz.

A percek gyorsan telnek, jobban, mint kellene. Az utolsó métereken kapok észbe, amikor is a Baker Street ismerős járdájára fordulok rá, ahol a nagybátyám, már a péksége ajtajában vár rám széles és szívet melengető mosolyával, kezében a szokásos forrócsokival.
Hálásan fogadom el a gőzölgő italt, amibe habozás nélkül kortyolok bele, hogy csontig átfagyott testemet némiképp felmelegítse.

- Igazán maradhattál volna otthon hugocskám, ma igazán hűvös reggelre ébredtünk!- tessékel beljebb a meleg üzletbe.

- Ilyen időben a legjobb futni Mike bácsi! Meg hát, hogy hagyhattam volna ki ezt az isteni forrócsokit?- törlöm le közben arcomról a rajtam maradt tejszín-bajuszt.

- Ha már itt tartunk, van még valamim a számodra, aminek nagyon fogsz örülni!

A mögötte álló sütők egyikből ismerős péksütemények tűntek fel, amik láttán gyermeki csillogás költözött a szemeimre. Azonnal elémrakott egy frissen kisült darabot, amiből mámorítóan áradt a jellegzetes illat.
Meg sem várva, hogy kihűljön mohón nekiestem a forró süteménynek, ami teljesen összeégette a szám minden apró kis szegletét. A bácsikám összeakadt szemöldökkel rázta a fejét, miközben a többi darabot zacskóba csomagolta, hogy hazavihessem őket.

Szokásos jó tanácsaival indított utamra, vállamon a süteményeket tartalmazó vászontáskával és egy újabb adag forrócsokival.

A szemem sarkából aznap is feltűnt ugyanaz a fekete szövetkabátos férfi, ugyanolyan színű göndör hajjal és egy kék sállal a nyakában. Ma is sietősen viharozott el mellettünk a telefonját vizslatva.

A lakásomon vettem csak észre, hogy ismét elhagytam a zsebembe dugott fülhallgatómat.
A negyedik, az elmúlt három hónapban.
Ezen mérgelődve adtam át magamat egy kádnyi forró víznek, hogy oldjam a futás közben felgyülemlett stresszt.

Húsz perccel a munkakezdés előtt indultam útnak a munkahelyem felé.
Végighajtottam a belvároson át, egészen a Scotland Yard épületéig.
A parkolóban a társam autójának helye üresen állt, ma is késni fog.

Mindkettőnk dokumentumaival a kezemben nyitottam be a sötét irodába, a reluxák felhúzásával végre fényárban úszhatott a helység.

Lestrade feldúltan tépte fel az iroda bejáratát, ziháltan dobálta le a cuccait. Hatalmas sóhajjal vetette le magát a székébe, ami napról-napra egyre jobban nyöszörgött a hasonló megpróbáltatások miatt.