ᴀ ɴʏᴏᴍᴏᴢᴏ́ ᴇ́s ᴀ ᴛɪᴛᴋᴏsᴜ̈ɢʏɴᴏ̈ᴋ | sʜᴇʀʟᴏᴄᴋ ʜᴏʟᴍᴇs ғғ. | /ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ/

⌕ 22. [ " ᴅʀᴀ́ɢᴀ ᴇʟɪᴢᴀʙᴇᴛʜ" ] ⌕

Hosszú idő után először ébredtem valaki mellett, aki nem az egyik rokonom.
Már szinte elfelejtettem milyen egy férfi mellkasán felébredni, miközben a keze lágyan átfogja a derekam. Az emberek által sokat emlegetett pillangók bennem is vadul csapkodtak, amint elsőként pillantottam meg békésen pihenő arcát az újabb nap kezdetén.
Szürreális volt az egész, nem egyszer kellett emlékeztetnem magam, hogy ez a valóság, mindez megtörténik velem.
Hihetetlen volt, hogy abból a szociopata nyomozóból, aki mindenkivel arrogáns és sokszor lekezelő, aki minden egyes ügyet amit elé tolnak a kisujjából kiráz, aki felépített maga köré egy olyan imidzset, ami sokak szemében kelt ellenszenvet, ugyanennek az embernek van egy olyan oldala is, amit eddig senki sem láthatott, egy olyan oldala, amit én teremtettem, egyedül nekem sikerült előhoznom belőle. Végtelenül hálás voltam neki, amiért ekkora bizalmat kaptam tőle.
Minél tovább figyeltem őt, annál nehezebben tudtam tagadni a tényt, hogy beleszerettem.
Szeretem őt.

Mrs. Hudson arcára levakarhatatlan vigyor költözött, amint Sherlockkal egyszerre léptünk a lakás előterébe.
Azonnal feltessékelt a lakásba, majd leültetett a kanapére és szélsebesen lesietett.
Kérdő pillanatással néztem a velem szemben álló férfira, aki egy mosollyal válaszolt.
Behúzta a függönyöket, az egész helységben félhomály uralkodott és léptek zaja hallatszott a lépcső felől.
Mrs. Hudson jelent meg ismét, egy kis tortával a kezében, amin egy csillag alakú gyertya égett, mögötte Dr. Watson támogatta az idős hölgyet.
John egy arany színű, csillogó csákót rakott a fejemre, majd kérték, hogy kívánjak valamit.
Szemeimet becsukva fújtam el az ezüstözött gyertyát.
Mrs. Hudson tapsolni kezdett és a nyakamba borult. Szoros ölelésétől ujjongott a lelkem, mintha a néhai nagymamám ölelne magához.

Mosolygott a szívem és csordultig telt szeretettel attól, amit tőlük kaptam.

- Köszönöm, nagyon szépen köszönöm- küszködtem a könnyeimmel.

- Isten éltessen drága Elizabeth- adott egy puszit az arcomra az idős hölgy.

- Még százszor ennyit Ms. Hunter- mozgatta meg a fejem lévő csákót John.

A torta ugyanolyan ízben készült, amilyen süteményt Mrs. Hudson sütött a karácsonyi partin és milliószor megdícsértem őt és a tehetséges kezeit.
Minden egyes falat után képes lettem volna kislányként ugrálni, egy olyan új érzelmet nyitottak fel bennem, amilyet ezelőtt még sosem éreztem.
A családomnak éreztem őket, a Baker Streeti 221/B lakás kezdett egy újabb otthonommá válni, ahová minden alkalommal szívesen teszem be a lábam.

Mrs. Hudsont a nagymamámnak éreztem, Johnt egy gondoskodó báttynak, amihez sosem volt szerencsém eddig, Sherlock volt az egyetlen, aki különbözött tőlük. Iránta teljesen mást éreztem, szerettem őt, de nem úgy, mint egy rokont vagy egy nagyon jó barátot. Ő volt az az ember, az egyetlen férfi aki birtokolta a szívem és vele együtt engem is.

Az idő szempillantás alatt telt mellettük, rengeteg szeretettel töltöttek fel, hatalmas vigyorral az arcomon sétáltam vissza a lágyan hulló hóesésben a lakásomig.
Az ajtón helyszínelő szalagok futottak végig keresztben egy X-et formálva és egy kézzel írt cetli várt a közepén.

" Helyszínelés folyik! Belépést kizárólag Elizabeth számára"

A lakásban korom sötét volt, az összes függöny el volt húzva, a helységek ajtajai bezárva, síri csend honolt mindehol.
Az ajtó hangos csukódása visszangzott a falakról, ezzel egyidőben az összes függönyt elhúzták, a beszűrődő fényben jól láttam a lakásban tartózkodó tömeget, akik egyszerre durrantották el a náluk lévő konfettiket, majd egyhangúan hangzott el tőlük egy hangos " Boldog Születésnapot" kiáltás.
Anna széles mosollyal hozta elém a tortámat, amivel azonnal eldicsekedett, hogy idén az ő keze munkája.
Tapsvihar tört ki miután elfújtam a harmincas gyertyát.
A vérszerinti és a második családom, a Titkosszolgálat minden egyes tagja jelen volt, mindenki aki a legjobban számít.
A tortaosztás közepén kopogtattak az ajtón, Irene engem küldött, hogy beengedjem az utolsó vendéget, aki hiányzott az estéről.