ᴀ ɴʏᴏᴍᴏᴢᴏ́ ᴇ́s ᴀ ᴛɪᴛᴋᴏsᴜ̈ɢʏɴᴏ̈ᴋ | sʜᴇʀʟᴏᴄᴋ ʜᴏʟᴍᴇs ғғ. | /ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ/

⌕ 32. [ ᴄꜱᴀʟᴀ́ᴅ ] ⌕

Hangos koppanással csaptam le a kulcsomat az előtéri kis komód tetejére. Nem állt szándékomban ennyire durván, hogy megrémisszem a hugom, de nehezen tudtam uralkodni az érzelmeimen, azonnal a Nagyi nyakába akartam zúdítani mindent, de Anna miatt türtőztettem magam.

- Liz! Megijesztettél!- ráncolta a homlokát Ann.

- Ne haragudj nem vagyok jó passzban. Megkérhetlek, hogy menj fel a szobádba pöttöm? Szeretnék a nagyival kettesben beszélni valami fontosról- a hugom látta mennyire nem vagyok jó passzban, ezért nem fírtatta a kérésem és felment a szobájába.

Megvártam, amíg hallom a szobája ajtajának kattanását, biztos akartam lenni abban, hogy nem fog hallgatózni, bár nem tudtam garantálni, hogy nem fogok kikelve magamból kiabálni.
Leültem a kanapé melletti fotelre, keresztbe font karokkal és lábbakal ültem, a talpammal hangosan doboltam miközben úgy néztem a saját nagymamámra, mint ezelőtt még soha. Haragot éreztem, mérhetetlen dühöt és csalódottságot.

- Miért titkoltad el a gyerekkorom? Miért nem tudhattam róla?- lesütött szemekkel a padlót bámulta és egyetlen kérdésemre sem válaszolt- Miért titkolóztál? MIÉRT?- felemeltem a hangom, amint megelégeltem, hogy képtelen válaszolni, pedig rengeteg mondanivalója volt.

- Azt hittem ezzel megvédelek!- halk szavai eltörpültek az enyéim mellett.

- Mitől védtél meg? A legjobb barátomtól? Attól a fiútól akit kedveltem? A jó emlékeimtől amiket szereztem?

- Miatta történt a baleset, nem hagyhattam, hogy többet a köz-

- Te miről beszélsz?- vágtam a szavába- Én voltam figyelmetlen, én mentem közel és zuhantam le! ÉN voltam a hibád! Ő csak megpróbált megmenteni!

- Volt esélye mégsem tette meg rendesen!

- Mert te vagy bárki más tudott volna tenni bármit is abban a helyzetben?Kicsúszott alólunk a sáros talaj, ezt senki nem tudta volna megakadályozni! Érted? Senki! NEM Sherlock a hibás!

- Mondod ezt te!- végre összeszedte a bátorságot, hogy rámnézzen.

- Igen, én mondom, mert ott voltam! Átéltem a történteket! Én tudom mi történt ott és nem te!

- Neked erre emlékezned sem kellene!

- Mégis emlékszem! Mindig is emlékeztem! Megfosztottál attól, hogy egy olyan emberrel legyek aki fontos szerepet játszott akkoriban az életemben!

- Majdnem elveszettünk téged!- emelte fel a hangját.

- És akkor mivan? Te papíron lényegében halottnak nyilvánítottál! Megírtad az egyik leveledben.

- Nem írtam ilyet!

- Könyörgöm legalább most ne hazudj nekem!- a belső zsebembe rejtette levelet előhúztam, majd meglengettem a kezemben- Ezt Mrs. Holmes adta nekem. Te küldted, a te kézírásod díszeleg a papíron, itt áll az ötödik sorban. "Sajnálattal és mély fájdalommal tudatom veletek, hogy az unokám Elizabeth a hajnalban elhunyt!" Ezt mégis mivel magyarázod? Tudod te milyen következményei voltak ennek? Tisztában vagy vele, hogy tönkretettél egy tíz éves kisfiút érzelmileg? Sosem tudta feldolgozni igazán, hogy meghalt a legjobb barátja! Nekem meg azon kívül, hogy nem emlékeztem rá és még néhány dologra, azon kívül semmi komolyabb problémám nem lett, neki viszont igen! Anyáék miért nem mondták meg nekem? Miért hazudtak ők is? Nekik is beadtál valami mesét?