ᴀ ɴʏᴏᴍᴏᴢᴏ́ ᴇ́s ᴀ ᴛɪᴛᴋᴏsᴜ̈ɢʏɴᴏ̈ᴋ | sʜᴇʀʟᴏᴄᴋ ʜᴏʟᴍᴇs ғғ. | /ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ/

⌕ 45. [ ᴋɪᴛᴜ̈ɴᴛᴇᴛᴇ́s ] ⌕

Fél év telt el a tárgyalás óta. A bűnösök a börtönben sínylődnek, amíg a hozzátartozók egyre közelebb kerülnek egymáshoz, rengeteget találkoznak, új barátságok és kapcsolatok szövődnek, mindenki vidámabban éli az életét, mióta igazságot szolgáltattunk.

Az angliai vezetésben is jelentős változások mentek végbe. Sok ember lemondott és annál többet távolítottak el gyanús ügyek és bűnrészesség miatt. Még további hat emberrel gyarapodott a Sherrinford teljesen más dolgok miatt. Új emberekkel lett tele a teljes hivatal, a megmaradt politikus, miniszterek és katonai tisztek feljebb léptek a ranglétrákon, végre tisztességes emberek kezébe került az irányítás.
A hosszadalmas és kemény munka nem maradt jutalom nélkül. A királynő személyesen szervezett meg egy kitüntetési ceremóniát, ahol közel harminc ember részesül különböző díjazásban az évek során végzett munkájukért. Egy jelentős része ezeknek az embereknek a titkosszolgálatunk tagjai, köztünk én magam is.

Jobban izgultam, mint a legutóbbi tárgyaláson, ahol az életemmel játszottam. Probléma nélkül kiálltam az emberek elé, most viszont rettegek, hogy egy kisebb tömeg előtt kell parádéznom a díszegyenruhámban, amit azóta gyűlölök, hogy először magamra vettem.
Sosem hordok szoknyát, soha nem is hordtam, most sem ebben kellene feszengenem, de a nadrág, amit három éve szabtak rám, szűkös. Ebben a fél évben összeszedtem magam, sokkal több izom került rám, illetve állandó lett az életemben egy Mrs. Hudson nevű nő, aki imád sütni. Én meg azt imádom amiket süt, mindenki vonja le a maga következtetéseit.

Az irodák előtti folyosón járkáltam fel-alá, miközben próbáltam elérni a fiatalabbik Holmest, aki szándékosan nem válaszolt a hívásaimra és az üzeneteimre.

- Milyen elegáns Parancsnok!- Tom jött velem szemben, kezében a kisfiával.

- Ne mondj semmit- ráztam a fejem.

- Jól áll a szoknya, ne drámázz, mutasd a virgácsaid!

- Nem vagy te egy kicsit szemtelen Helyettes?

- Én aztán nem!- szabad kezét maga elé emelve védekezett- Ugye milyen csinos így a keresztanyu?- fordult a fiához.

- A legsebb!- jelentette ki határozottan- Büske vadok rád!- széles vigyora napsütés volt a lelkemben.

- Ez a mondat ma többet ér számomra, mint bármilyen kitüntetés!- az ölembe vettem és szorosan magamhoz öleltem a kisfiút.

Az ünnepség pontban kilenckor vette kezdetét. Alig félszáz ember gyűlt össze, nekem mégis görcsbe rándult a gyomrom a tömeg láttán. Az összes vezető és ranggal rendelkező személy jelen volt, sokak számára ez egy nagyon kedvező lehetőség arra, hogy a feljebbvalók felfigyeljenek rájuk és egy új jövőt alakítsanak ki maguknak. Ez már nem az én asztalom volt, nekem ez csak egy újabb jelvény, amit büszkén viselhetek a többi mellett. Ezzel lekörözöm a nagyapámat és a királynő után én leszek a második nő Angliában, aki ennyi jelvénnyel rendelkezik.

A királynő hosszú beszéde után egyesével hívatta fel magához az embereket. Elsőként a hivatali személyeket, politikusokat, minisztereket, majd a katonai vezetőket, végül a titkosszolgálat tagjait és a Holmea testvéreket. Az utóbbiból csak az egyikük állt ki a pódiumra, a másikról azóta sem tudott senki semmit.

Amikor a királynő a mellkasomra tűzte az újabb jelvényt, éreztem, hogy mindenki aki nem lehetett jelen ott volt a hátam mögött. Mindhárman erősen markolták mindkét vállamat. Jobbról a szüleim, balról a nagyapám. A nagyapám kalapját, az anyám ékszereit és az apám fegyverét viseltem magamon. Büszke voltam és míg élek büszke leszek a családomra és azokra az emberekre, akik miatt ma ott állok. Miattuk lettem az aki, miattuk ismertem meg megannyi csodálatos embert, az ő hatásukra lettem rendőr is, az apám az akart lenni egyszer, ha felhagy az itteni munkájával. Valóra váltottam az álmát, ezzel mégtöbb fantasztikus emberrel lettem gazdagabb és egy kaotikus férfival akivel a mindennapjaimat élem közel hat hónapja. Azzal a férfival, aki félelmetesen hasonlít az apámra, kívül és belül is, néhány tulajdonságot leszámítva.