ᴀ ɴʏᴏᴍᴏᴢᴏ́ ᴇ́s ᴀ ᴛɪᴛᴋᴏsᴜ̈ɢʏɴᴏ̈ᴋ | sʜᴇʀʟᴏᴄᴋ ʜᴏʟᴍᴇs ғғ. | /ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ/

⌕ 40. [ ᴍɪɴᴅᴇɴ ᴛɪᴛᴏᴋ ғᴇʟғᴇᴅᴠᴇ ] ⌕

Reggel hatot ütött a szobában felakasztott fali óra. Épphogy virradni kezdett, az elhúzott sötétítők mögül még mindig a város fényei szűrődtek be. Elvétve lehetett hallani néhány duda szót, egy-egy francia beszélgetést az utcáról, valamint a folyosón sétáló személyzetet, ahogy alig észrevehetően járkáltak fel-alá.

Sherlock mellkasán feküdtem, nem ébredt fel mikor felemeltem a fejem, szokatlanul mélyen aludt. Nem csak engem, de őt is megviselte az elmúlt másfél év. Én is hiányoztam neki, ő is ugyanúgy szenvedett, mostmár belátom, hogy mindent beáldozott a biztonságom és a barátai biztonsága érdekében.
Mégiscsak érző szív lakozik a jéghideg borítás alatt.

Kibújtam a karjai közül, magamra vettem a köntösöm és az ablakhoz sétáltam. Még mindig káprázatos volt végignéznem a városon, itt-ott néhány ablakon fény szűrődött ki, a szemközti kis lakásban egy anyuka épp a kisbabáját ringatta, egy másikban pedig valaki a munkába készült és sietősen kapkodta magára a ruháit.
Még csak ébredezett a város is, nyugodt volt és békés, végre képes voltam észrevenni az apró örömöket, a lelki békém hosszú idő után helyreállt.

Mögöttem az ágy nyikorgására lettem figyelmes, majd két erős kéz fonódott a derekam köré.
A nyakamra csókolt és a fejét a vállamnak döntve próbált még pihennnéhány percet.
Ez a három óra alvás mindkettőnknek elég kevésnek bizonyult az előtte lefolytatott, órákig tartó intenzív pillanatok után.
Azt hiszem kellően bepótoltuk az elmulasztott másfél évet.

- Pihentél valamennyit?- a hangja mély volt és fáradt.

- Valamennyit, de rendben leszek- hümmögött válaszul- Sherlock, van valami amit szeretném, ha tudnál velem kapcsolatban.

- Mi a baj?- az arca fehérebb lett, mint a fal.

- Semmi rossz, ne pánikolj- simítottam végig az arcán.

Húzni kezdtem az ágy felé, felültem és a támlának dűltem, ő velem szemben ült le, miközben egyik kezét végig a lábamon tartotta. A szemei megteltek kíváncsisággal, el sem tudta képzelni mit akarok épp bevallani magamról, de biztos vagyok benne, hogy az összes rossz eshetőség végigfutott az agyán.

- Nem csak a Titkosszolgálat van, amit nem mondtam el. Fogalmad sincs arról mennyit hazudtam neked és mindenki másnak.

- Ezt, hogy érted?- éreztem, hogy egyre jobban szorítja a combomat.

- Nem az vagyok, akinek gondolsz, legalábbis a nevemet illetően. Azt már tudod rólam, hogy Elizabeth Margaret Hunter vagyok, a Scottland Yardi rendőrségen dolgoztam, valamint én vagyok a Londoni Titkosszolgálat parancsnoka. Ebből minden igaz, a családnevemet leszámítva. Nem Hunterként lettem anyakönyveztetve.

- Mi a valódi neved?- az arcáról semmit sem tudtam leolvasni.

- Elizabeth Margaret Adler.

- Adler? Tehát te és Miss Adler..

- Irene a hugom.

Hallottam, ahogy a fejében lévő fogaskerekek csikorognak a megszerzett információ hallatán. Rengeteg dolog értelmet nyert a múltból, megvilágosodott most, hogy megtudta ki vagyok.

- Nyomós okom volt rá, hogy nevet változtattam. Valójában nagyot nem hazudtam, Hunter név valóban van a családunkban, a nagyapámnak ez volt a családneve, ahogy az anyámnak is és a nagybátyámnak is, aki egyébként a mellettetek lévő pékséget viszi.

- Mi volt az a nyomós ok?- jobbnak látta inkább erre rákérdezni, egyelőre még mindig csak feldolgozta az információkat.

- Hallottál az 1997-es repülőgép balesetről ami Anglia és Amerika között történt? Tele voltak vele a hírek.