ᴀ ɴʏᴏᴍᴏᴢᴏ́ ᴇ́s ᴀ ᴛɪᴛᴋᴏsᴜ̈ɢʏɴᴏ̈ᴋ | sʜᴇʀʟᴏᴄᴋ ʜᴏʟᴍᴇs ғғ. | /ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ/

⌕ 13. [ ᴀᴅʟᴇʀ-ᴄsᴀʟᴀ́ᴅ ] ⌕

Sietősen hagytam el Londont. Tíz órakkor a repülő átlépte az angliai határt és a tenger felett repült tovább Amerikáig.

A repülőút közben próbáltam kipihenni az elmulasztott órákat, amiket hajnalban munkával töltöttem. Ki akartam kapcsolni a szűnni nem akaró gondolataim fojtogató tengerét, ami hol a családomon, hol pedig a nyomozón járt.

Délután szállt le a repülőgép az ottani reptéren. Londoni időszámítás szerint, otthon már este hatot ütött az óra.
Fogva egy taxit a hugomék lakásához vitettem magam, ami fél órányi autóútra volt a reptértől.

Amint kiszálltam a taxiból, a mobilom rezegni kezdett a zsebemben, már azelőtt tudtam, hogy ki keres, mielőtt elővettem volna a telefont.

- Jó estét Sherlock!

- Estét Elizabeth! Valóban elutazott?- hangjából érződött, hogy valóban kíváncsi.

- Igen, halaszthatatlan családi bonyodalom, ami nem várhatott és hirtelen jött. Miért kérdi?

- A mai ügyhöz maga nem érkezett ki Lestrade mellett.

- Valóban nem, talán hiányolt?- kérdeztem szemtelenül rá.

- Mindig örülök, ha együtt dolgozhatok magával.

- Szintúgy, de ez nem volt rendes válasz a kérdésemre- feszegettem a határokat.

- Igen- vallotta be őszintén, amivel meglepett.

- Örülök, hogy ilyen jó társaságnak gondol- mosolyogtam- hamar visszamegyek, észre sem veszi és ismét Angliában leszek.

- Várni fogom.

Percekig bámultam a telefonom kijelzőjét a hívás után. A lista elején szereplő név és a hozzá társuló gondolataim egyszerűen nem hagytak megmozdulni.
Nem gondoltam volna, hogy józanul is képes ennyire őszintén beszélni velem.

Nagy levegőt véve háttérbe szorítottam a londoni életem és az itteni problémára koncentráltam ami néhány lépésnyire volt tőlem.
Az ismert bejárati ajtó kopogtatóját a kezembe véve jeleztem a bent tartózkodó nagymamámnak az érkezésem.
Odabentről sietős léptek zaja szűrődött ki, néhány szitokszóval fűszerezve, ahogyan azt vártam.
Nagyi feltépte az ajtót, szúrós szemei egy pillanat alatt lágyultak meg amint meglátott.
Szoros ölelésbe vont ami erősebb volt, mint egy anakonda szorítása, az összes levegőt kipréselte belőlem.

- Úgy hiányoztál kicsi csillagom! Mit keresel te itt?- engedett a szorításból és hagyott levegőhöz jutni.

- Meg akartalak lepni titeket-Válaszoltam, miután elegendő oxigénnel töltöttem meg a tüdőmet- Van valami ami nem várhat. Anna itthon van?

- Irene elmondta mi a helyzet igaz?- sóhajtott.

- Te is tudod, hogy előlem nem tudsz eltitkolni semmit, ő az én felelősségem is. Probléma adódott vele, jöttem megoldani.

- Még iskolában van, háromig bent kell lennie, büntetés miatt. Holnap esedékes a találkám az osztályfőnökével és az igazgatóval- tolt be közben a derekamnál fogva a lakásba.

- Elkérném az autót, hátha őt is meg tudom lepni.

- Oh drágám- simított végig a felkaromon- Még nálam is jobban fog örülni neked. Hiányoztok neki, te és Irene is, nagyon sokat emleget titeket, szinte minden nap.

Az iskola előtt vártam meg a három órát. Egy percbe sem telt bele, a büntetésben lévő diákok azonnal kiviharzottak az épületből, köztük a hugommal az élen.
Két lány és egy fiú társaságában, láthatóan jól érezte magát, mégis lesütött az egész lényéről, hogy utálja ezt a helyet és az ottani embereket.
Anna gyakran a földet figyelte a társai helyett, azt sem vette észre, hogy elhaladt mellettem.