ᴀ ɴʏᴏᴍᴏᴢᴏ́ ᴇ́s ᴀ ᴛɪᴛᴋᴏsᴜ̈ɢʏɴᴏ̈ᴋ | sʜᴇʀʟᴏᴄᴋ ʜᴏʟᴍᴇs ғғ. | /ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ/

⌕ 48. [ ᴀᴢ ᴜᴛᴏʟsᴏ́ ᴊᴀ́ᴛsᴢᴍᴀ ɪɪ. ] ⌕

Minden iránta érzett szeretetem meghalt azon a napon, amikor a halálomat kívánta.
Ott ült velem szemben, megkötözve, de nem éreztem a gyűlöleten kívül mást. Nem volt bennem empátia sem sajnálat, dühös voltam és teljes szívemből utáltam mindenért amit tett, amivel tönkretette a családunk életét.
Nem számított többé ki ő, csak az, hogy számomra egy senkivé vált.

Ott kuporgott a fal tövében és minden egyes lépésnél összerezzent amit felé tettem. Félt, mindig is tartott tőlem, a saját szemével látta mivé váltam, mennyire erős lettem.

Tizenöt éves korom óta tartja a két lépés távolságot. Egy éve tartott a kiképzésem amikor egy hétvégére hazamentem. Összevesztünk, nagyon csúnyán kiabáltunk egymással és megpróbált felpofozni. Időben elkaptam a csuklóját és megszorítottam, sosem láttam még ennyire rémült tekintetet, mint amilyen az övé volt.
Ezért nem akarta, hogy katonának menjek, ha megerősödöm, testileg és mentálisan, sosem lesz hatalma felettem, ezért soha nem is lett.

- Ne haragudj Elizabeth- a hangja rekedt volt a sírástól.

- Nem haragszom, gyűlöllek. Mondd meg miért? Miért vagy ilyen?- nem volt érzelem a hangomban.

- Nem..nem tudom!

- Nem tudod?- nehezen, de leguggoltam elé- Nem tudod miért tetted tönkre a családot? Nem tudod miért akartál mindenkit irányítani? Mostmár nem tudod, de éveken át boldogan csináltad?

- Ne..nem akartam rosszat!

- Hagyd ezt abba, szánalmas vagy! Nem foglak sajnálni és megbocsájtani, felejtsd el. Csak, hogy tudd, ha innen élve kikerülünk, soha többet nem látod Annát, felfogtad? Elég volt belőled és az eszement hülyeségeidből! Nagyon sokmindenről tudok, ami miattad történt Betty és tagadni sem tudod. Nagyapa elég dolgot elmondott nekem mikor még élt, aztán ott van anya naplója. Még olvasni is szörnyű volt amiket leírt. Kontrolláltad az egész életét, mindig azt tette amit te mondtál, sosem hagytad érvényesülni, egyedül az apjánál talált megnyugvást, de még neki sem merte elmondani mennyire gyűlöli a hatalmad felette, mert tudta, hogy megbünteted, ha nem úgy táncol ahogy te fütyülsz! Undorító vagy, sosem voltál alkalmas az anyaságra és nagymamaként sem remekeltél egy pillanatig sem- olyan harag nőtt a mellkasomban, ami azóta él bennem, hogy megszülettem.

- Ne mondd ezt Elizabeth, kérlek!- az egész teste remegett a félelemtől.

- Pedig csak most kezdtem bele! Gyűlölted az apámat, akinél kedvesebb, szerényebb és jószívűbb emberrel még életemben nem találkoztam és nem is fogok, ő volt maga a megtestesült jó és békesség, de te még őt is képes voltál besározni csak azért, mert otthonból érkezett? A háta mögött elhordtad mindenféle utcai koszos árvának, mikor ő erről egy pillanatig sem tehetett? A szülei meghaltak, felfogtad? Ugyanolyan halottak, mint az én szüleim!- vágtam a mellkasomra- Nem önként lett árva, nem azért, mert a szülei elhagyták, azért, mert nem éltek a szülei, az apja sosem ismerhette meg, az anyja pedig a szülésbe halt bele, de ezt te honnan is tudhatnád? Az első alkalommal amikor anya bemutatta, te máris elítélted, csak mert annyit tudtál róla, hogy szegényebb és nincs családja. A gyomrom is felfordul tőled. Sosem mondta el neked az igazat magáról, minek tette volna? Utáltad, mert úgy viselkedett veled, mint ahogy te tetted? Fájt, hogy visszaadta amit ő kapott? Megérdemelted, minden egyes szavát és tettét megérdemelted! Nem kontrollálta anyát, sosem kellett neki. Anya önként döntött végre valahára életében először arról, hogy mit tegyen! Ő nem akart a közeledben maradni, apa pedig támogatta ebben!

- Sosem kontrolláltam az anyád életét! Robert beszélte tele a fejét!- kiabált erőtlenül.

- A te fejedben talán igen, a valóság az amit elmondtam. A családunkban, mindenki megtudott élni egymás mellett, békében és nyugalomban, sosem vetted észre, hogy te voltál az egyetlen, aki senkivel sem volt képes egy légtérben megmaradni? Igaz, hogyan is vetted volna észre, amikor végig azt gondoltad, a körülötted élők a hibásak mindenért. Istenem, csak egyszer néztél volna magadba, akkor legalább te is láttad volna azt a sötétséget ami benned lakozik- mégjobban összehúzta magát amikor közelebb hajoltam- Utáltál minket attól a pillanattól fogva, hogy megszülettünk. Scottot és Irenet azért, mert apára hasonlítanak, engem azért, mert anyára hasonlítok, de apa személyiségét örököltem! Ha tudnád mennyire büszke vagyok rá, hogy olyan vagyok, mint ő! Így legalább sosem kellett meghunyászkodnom, sosem irányított senki, azt tettem amit csak akartam és azért vagyok most ott ahol! Azért értem el mindent az életben, mert ugyanolyan kitartó voltam, mint az apám! Büszke vagyok arra is, hogy az öcsém és a hugom az apánkra hasonlít, ha rájuk nézek őt látom bennük és ez engem, veled ellentétben boldogsággal tölt el! Gyerek voltam, amikor meghaltak, nem tehettem semmit az ellen, hogy Anna a te kezedbe kerüljön. Őt már olyanná formáltad, amilyenre akartad, de úgy tűnik, az Adler vér sokkal erősebb, mint a te akaratod. Ragaszkodsz hozzá, végre egy unoka akit szerettél, de hamarosan ő is felnő és tisztán fog látni. Tudom miért vitted el Amerikába, el akartad szakítani tőlünk, de okosabb voltam nálad. Nem kellett a  beleegyezésed, hogy a papíron az én nevem is ott szerepeljen a gyámok közt, elég volt hozzá a nagyapáé, aki kérdés nélkül segített!