ᴀ ɴʏᴏᴍᴏᴢᴏ́ ᴇ́s ᴀ ᴛɪᴛᴋᴏsᴜ̈ɢʏɴᴏ̈ᴋ | sʜᴇʀʟᴏᴄᴋ ʜᴏʟᴍᴇs ғғ. | /ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ/

⌕ 12. [ sʜᴇʀʟᴏᴄᴋ ] ⌕

Hazavittem a bedrogozott nyomozót és a kétségbeesett doktort. Sherlock egész úton a nevemet mantrázta a hátsó ülésen, amit sehová sem tudtam tenni, miért pont az enyémet.

Johnnal karöltve felsegítettük az önmagán kívül lévő nyomozót a lépcsőn és az ágyába fektettük.

Sietősen hagytam el a házat, leérkezve az autó kesztyűtartójában tompán rezgett a saját telefonom, amire üzenet érkezett, egyenesen Watsontól, amiben a segítségemet kéri és minél előbb a lakásukra kell sietnem Sherlock miatt.

Fél órán belül értem vissza a Baker Streeti lakáshoz a saját ruháimban, ismét Elizabethként.
John sűrű hálálkodások közepette vázolta fel a helyzetüket, amiről sejtése sem volt, hogy minden egyes pillanatával tisztában vagyok. Csöndben hallgattam végig ahogy ledarálja a velük megtörténteket és mindent megtettem, hogy egy szemernyit se legyek gyanús.

Sherlock egyedül engem akart, John hiába próbált segíteni rajta, ellökte őt és kérlelte, hogy hagyja békén.
Lassan nyitottam be a szobájába, a hátán fekve aludt.
Óvatosan leültem az ágya szélére és csendben figyeltem őt.
A szemöldökei teljesen összefonódtak, az arca aprókat rándult, mintha valami rosszat álmodna. Hatalmas keze a lábam mellett pihent, ráhelyeztem az enyémet, amire azonnal felébredt.
Hirtelen felült és elkapta a csuklóm, a gravitáció azonban ellene játszott. Visszazuhant a párnák közé és eltorzult arccal a fejéhez kapott.
A csuklómat továbbra sem engedte el, beletelt néhány percbe, amíg a benne kavargó szédülés teljesen megszűnt.
Újra kinyiotta a szemeit, amivel rögtön megtalált. A bent uralkodó félhomályban zöldes szemei szinte smaragdként csillogtak.

- Adler?- suttogta alig érthetően a csendes szobában.

- Azt hiszem el kell szomorítsam, nem az a nő vagyok aki ezt tette magával- válaszoltam.

- Mm, maga nem Adler, maga Elizabeth- engedett a csuklómon feszülő tenyerén.

- Hello Sherlock- mosolyogtam rá halványan.

- Hol vagyok? A Nő hol van?

- Igazán mély nyomott hagyott magában Miss Adler. John hozta haza, teljesen önkívületi állapotba került. Watson azt mondta Irene megszökött és jelenleg is keresik. Először inkább pihenjen,majd utána foglalkozik az üggyel, elég erős anyagot kapott, idő kell amíg teljesen felszívódik és eltűnik a szervezetéből- helyeztem másik kezemet a mellkasára, hogy lent tartsam.

Szemei azonnal a kezemre tévedtek, szabad keze a kézfejemre csúszott, az övé alatt az enyém teljesen eltűnt.
Pillantása komótosan kúszott fel az arcomig, ahol hosszasan elidőzött, minden egyes apró porcikámat végigmérte.
Annyira belefeledkeztem a pillanatba, hogy észre sem vettem, hogyan lopta el köztünk a távolságot minden egyes másodpercben. Egyre közelebb kerültem hozzá, alig észrevehetően kényszerítette a testem, hogy közeledjek felé és egy szemernyi tiltakozást sem tanusított, egyszerű bábként mozgathatott.
Tizenöt centi választott el tőle, éreztem minden egyes légvételét az arcomon.

- Gyönyörű..- motyogta az éterbe.

- Micsoda?- kérdeztem érdeklődve.

- Maga, Elizabeth. Maga gyönyörű.

Tőle szokatlan kijelentése őszintén meglepett. Elkerekedett szemekkel figyeltem az előttem fekvő férfit, akinek szemei cikáztak a pírral díszített arcomon.

- A drog beszél magából, már képzelődik is Sherlock.

- Nem- válaszolt azonnal- Mindig is így gondoltam, hogy maga gyönyörű, sosem mondtam ki, most van rá lehetőségem.