ᴀ ɴʏᴏᴍᴏᴢᴏ́ ᴇ́s ᴀ ᴛɪᴛᴋᴏsᴜ̈ɢʏɴᴏ̈ᴋ | sʜᴇʀʟᴏᴄᴋ ʜᴏʟᴍᴇs ғғ. | /ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ/

⌕ 19. [ ᴘᴀʀᴀɴᴄsɴᴏᴋ ] ⌕

Az ajtó erős csapódása percekig visszhangzott a szobában és a fejemben egyaránt.
Meglepetten figyeltem az előttem álló férfit, akinek arcáról most először voltam képes érzelmeket leolvasni.

Frusztráltság, düh, zavarodottság tükröződött róla, küzdött önmagával és a gondolataival, mindent a fejemhez akart vágni, mégsem tette, csöndben figyelt és várt. Mellkasa szaporán mozgott a korábbi futástól, a homlokán néhány izzadtságcsepp jelent meg, a kezeit ökölbe szorította, fogalmam sem volt arról, mire készül.

- Segíthetek valamiben Mr. Holmes?- a hangom jobban remegett, mint egy nyárfalevél.

- Én..nem tudom- szavai teljesen elakadtak.

Nem kellett nagy ész ahhoz, hogy rájöjjek miért törte rám az ajtót késő este. A szemei eleget elárultak róla, hallottam a fejemben azt a kérdést, amit fél feltenni. Nem tudom tovább titkolni ki vagyok és mit dolgozom a rendőrség mellett.

- Szerintem pontosan tudja miért jött, ne féljen, kérdezze meg- léptem közelebb- egy nyitott könyv leszek maga előtt.

A lélegzete is elakadt, életében először képtelen volt egyetlen szót is kicsikarnia magából, teljesen megfagyott. Lehetetlen volt leolvasnom az arcáról, hogy meglepték a velem kapcsolatos felfedezései vagy sokkal inkább csalódott a hazudozásaimért.

- Tudni akarja ki a Londoni Titkosszolgálat parancsnoka, az a nő akivel ma volt szerencséje ismét találkozni?- beszéltem helyette.

- Honnan veszi, hogy ezért jöttem?- kérdez vissza, mintha maga sem lenne biztos abban, hogy valójában miért jött vagy tudni akarja-e az igazat.

- Nyomós indokom van rá, vagy talán tévednék a szándékát illetően?

- Honnan tud erről az egészről?- a hangja kimért volt és erősen próbálkozott elrejteni a benne zajló vihart.

- Biztos információim vannak a kilétéről.

- Szóval ismeri?

- Jobban, mint bárki más ezen a világon- figyeltem tovább az arca rezdüléseit- Kérdezzen rá nyugodtan, már nincs titkolni valóm maga előtt.

A lélegzete újra elakadt, szólásra nyitotta ajkait, de szavak helyett csak egy mély és hosszú sóhaj szökött ki rajtuk, kezeit a szájához érintette és lehunyt szemmel rendezte a gondolatait, mielőtt ismét megszólalt.

- Ön volt a megbízó az Adler-ügyben?

- Én voltam- bólintottam helyeslően.

- Maga a Titkosszolgálati parancsnok?

- Én vagyok a LTSZ Parancsnoka.

A szobában hangosan kattogó óra hangja is megszűnt, a kinti világ zaja elcsendesedett, a nappalit egy jéghideg fuvallat járta át, ami a nyitva hagyott ablakon keresztül szökött be a helységbe.
Sherlock arcára a korábbinál jóval több érzelem költözött. Az ország legjobb magán detektíve értetlenül állt előttem, mintha szellemet látna, sosem gondolta, hogy ezeket a szavakat az én számból fogja hallani.

A bennem feszülő izgalom egy szempillantás alatt vált köddé, amint elmondtam az igazat. Olyan teher esett le rólam, ami észrevétlenül, de nyomta a vállaim. Megkönnyebbültem és örültem, hogy végre nem kell hazudnom előtte, megnyíltam, ezután rajta áll mit tesz a megszerzett információval.

- Ha most dühös vagy csalódott, azt teljesen megértem. Ha nem kíván ezek után a közelemben lenni azt-

- Ne folytassa!- szakított félbe- Nem vagyok dühös, sem csalódott. Megértem, hogy titkolta, a munkája nem olyan, amit bárkinek elfecseghet, hálás vagyok, hogy megosztotta velem.