ᴀ ɴʏᴏᴍᴏᴢᴏ́ ᴇ́s ᴀ ᴛɪᴛᴋᴏsᴜ̈ɢʏɴᴏ̈ᴋ | sʜᴇʀʟᴏᴄᴋ ʜᴏʟᴍᴇs ғғ. | /ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ/

⌕ 30. [ ᴍɪɴᴅᴇɴᴛ ᴇʟᴠᴇsᴢɪ́ᴛᴠᴇ ] ⌕

Lestrade behívott az örsre még a tárgyalás előtt. A felmondásommal a kezemben sétáltam be a Scottland Yard épületébe, ahová egyetlen porcikám sem kívánkozott, főleg azután, hogy Donovan és Anderson mit tettek. Miattuk készült el az elfogató parancs, miattuk bizonytalanodott el Greg, ők is felelősek Sherlock haláláért.

A kapitányság helyettes vezetőjének irodájában vártak rám. A szemeim vérben forogtak amint megláttam őket.
Attól tartottam, hogy összetalálkozom bármelyikükkel a folyosón, amit próbáltam elkerülni, ehelyett szemtől szembe kerülök velük és egyetlen vékony cérnaszálon táncol a személyes biztonságuk.

- Te most csak szórakozol igaz?- mondtam el ezt egyetlen sóhajjal.

Sarkon fordultam és a kilincsért nyúltam, de Greg megállított és megkért, hogy maradjak. Belementem, mert egy részem hallani akarta mi a magyarázatuk. Keresztbe font karokkal vártam a válaszokat, amikre most van esély, hogy megválaszolják. A helyettes feszült volt és ideges, Donovan és Anderson lehajtott fejjel nézegették a saját cipőjüket vagy valami teljesen mást ahelyett, hogy a szemembe néztek volna.

- Maguk akartak beszélni vele, itt van tegyék meg!- utasította mindhármukat Lestrade.

- Miss Hunter- a helyettes megköszörülte a torkát és felállt a székéből, hogy határozottságot mutasson- Tudomást szereztünk arról, hogy maga és a héten történt targédia áldozata, közeli kapcsolatban álltak egymással. Őszintén sajnáljuk a történteket és a részvétünket szeretnénk kinyilvánítani.

- Tőlük is hallani akarom- fejjemel a másik két cinkosra böktem.

Még ezután sem néztek rám, mindketten elmorogtak egy bocsánatot, de nem értem be ennyivel.

- Mindketten nézzétek rám, mondjátok a szemembe! Vagy ehhez már nincs akkora arcotok, csak ahhoz, hogy ártatlan embereket gyanúsítsatok meg?

- Sajnáljuk Elizabeth, mi- Anderson elég bátorságott vett, hogy rám nézzen- hibáztunk, nem gondoltuk, hogy ez lesz.

- Sajnáljuk- nyögte ki Donovan.

- Nem gondoltátok, senki sem gondolta, hogy ez lesz. Most mégis itt állunk, mi élünk, ő nem. Mostmár mindenki bánja és azt hiszitek, ha tőlem bocsánatot kértek azzal minden meg van oldva? Közel álltam hozzá igen, túlságosan is közel, annyira közel, hogy a szívem is beleszakad amiért mások a halálba taszították őt! Szerettem őt, jobban, mint bárkit, de elvették tőlem, olyan emberek is, akikkel jelenleg egy helységben tartózkodom. Kénytelen volt a halált választani. És mi van a családjával? A szüleivel? Az édesanyjával? Az édesapjával? A bátyjával? És Dr. Watson? A háztulajdonos, Mrs. Hudsonnel? Eléjük is oda mertek állni bocsánatot kérni? Nektek csak egy ember volt, a flúgos nyomozó, a bekattant, a drogos, a különc! Nekünk viszont sokkal többet jelentett. Senkinek, egy pillanatig sem jutott eszébe, hogy Moriarty rángatja a szálakat, szándékosan ültetett bogarat mindenki fülébe, mindent előre megtervezett, hogy Sherlocknak ártson. Tisztában voltaltok mire képes az az ember, láttátok miket művelt, mégis, egy pillanatra sem gondoltatok erre. Csakis Sherlock tehette. Komolyan? Gyerekeket raboljon? Nektek elment a józan eszetek? Erre inkább ne is válaszoljatok- sóhajtottam- Hirtelen fontos lett miután meghalt? Mostmár mindenki bánja és vele foglalkozik, csak mert meghalt?! Soha, egyetlen pillanatra sem fogtok felérni hozzá! A teljes rendőrség munkáját a kisujjából kirázta ti mégis lenéztétek és őrültnek tituláltátok. Rosszul vagyok tőletek. Ti nevezitek magatokat rendőrnek? Nem az lenne a feladatunk, hogy megvédjük az embereket? Ehelyett a halálba hajszoljuk őket! Végeztem ezzel az egésszel- lecsaptam a felmondásom az asztalra és kiviharzottam az irodából.