ᴀ ɴʏᴏᴍᴏᴢᴏ́ ᴇ́s ᴀ ᴛɪᴛᴋᴏsᴜ̈ɢʏɴᴏ̈ᴋ | sʜᴇʀʟᴏᴄᴋ ʜᴏʟᴍᴇs ғғ. | /ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ/

⌕ 39. [ sᴢᴇʀᴇᴛʟᴇᴋ ] ⌕

A köntösömbe burkolózva ültem odakint, este fél tizenkettőkor egy párizsi hotel erkélyén ahonnan tökéletes rálátásom nyílt az Eiffel-toronyra, amit egy pillanatig sem voltam képes élvezni, mert mindeközben a gondolataim véres háborút folytattak egymással, hogy melyikük győzzön meg életem egyik legnehezebb döntése közben.

Már rég a székhez fagytam, komolyan nem tudtam eldönteni, hogy emiatt nem bírtam felkelni vagy a lelki kimerültségem kezdett fizikai alakot ölteni és elruralkodni rajtam. A másfél órája hozott teám már rég kihűlt, mégis képes voltam letuszkolni a torkomon a jéghideg löttyöt, hogy legalább a kiszáradás szélére ne kerüljek ez idő alatt.

A terasz ajtó váratlanul kinyílt mögöttem miután letettem a bögrét. Nem kellett megfordulnom ahhoz, hogy tudjam ki zavarta meg az esti fagyos szeánszom.
A szemeimet inkább a tornyon tartottam, mostmár egész érdekes lett, csak ne kelljen a mellettem álló férfira néznem.

- Zavarok?- kérdezte alig hallható hangon.

Válaszul csak megrántottam a vállam, felőlem azt csinál, amit akar, bár nagyon fájt volna a szívem, ha ezek után úgy dönt ott hagy, igaz, minden joga meg volt hozzá, hisz látszólag egyáltalán nem volt ínyemre egy szónál is többet kommunikálni vele az este további részében.

Helyet foglalt a mellettem álló üres széken, majd egy cigarettás dobozt kotort elő a zakójából, amiből mielőtt kihúzott volna egy szálat, felém nyújtotta azt és megkínált.
Őszintén nem érdekelt mennyire káros, neki sem kellene szívni, de ennyi szívás után, azt hiszem nekem is kijárt egy szál, elfogadtam egyet.
Egyszerre szívtunk bele az égő, mérgező pálcákba, ami adott némi megnyugvást mindkettőnknek. Veszély dolog a nikotin, csak óvatosan vele.

A lenti utcát néztem ami a hotel előtt húzódott. Ilyenkor már alig látni embert odakint, a legtöbbjük inkább turista, akik minden egyes percet próbálnak kiélvezni a nyaralásukból.
Én is ugyanígy gondolkodtam, hogy megpróbálom kiélvezni az itt töltött perceket, de muszáj voltam feltenni azt az egy kérdést, tudnom kellett, még ha ezzel teljesen meg is öltem a hangulatot.
Éreztem a szemeit magamon, aznap már nem először, de most valószínűleg nem ugyanúgy néz, mint az utcai andalgásunk során. Aggódik, hogy végleg elveszít, cselekednie kell, különben örökre kicsúszom a kezei közül és tudtam nagyon jól, hogy ez lett az egyik legnagyobb félelme.

- Mi az?- kérdeztem aznap másodszor.

- Beszélnünk kell.

- Nincs miről beszélnünk Sherlock! - önző módon hárítottam.

- Ne haragudj, hogy ilyen szörnyűséges dolgoknak tettelek ki. Nem így akartam, de végül mégis másképp alakult.

Nagyot szívtam a cigiből és minden felgyülemlett haragot rá zúdítottam. Nem néztem rá, mintha a levegőbe beszélnék, de egyenesen neki címeztem. Megfogadtam Tom szavait, kiadok magamból mindent és könnyítek a lelkemen.

- Bassza meg Sherlock, van fogalmad róla mennyire hiányoztál? Azt hittem meghaltál, azt hittem nem leszel többé! Megviselt a halálod, sírtam miattad te szemét! Rémálmok gyötörtek, állandóan újraéltem a halálod napját, az első hetekben létezni is alig bírtam, majd belepusztultam a hiányodba! A munkámat is elvesztettem néhány hónapra, kiléptem a rendőrségtől, mert képtelen voltam együtt dolgozni olyanokkal akik a halálba kergettek! Amikor csak tehettem kijártam a sírodhoz és beszéltem hozzád, mint egy bolond, csak azért mert szerettelek! Soha nem fogod tudni milyen károkat okoztál ezzel, ezt elbasztad, nagyon csúnyán elbasztad Holmes- egyetlen levegővel zúdítottam rá a gyűlőlet cunamit.