ᴀ ɴʏᴏᴍᴏᴢᴏ́ ᴇ́s ᴀ ᴛɪᴛᴋᴏsᴜ̈ɢʏɴᴏ̈ᴋ | sʜᴇʀʟᴏᴄᴋ ʜᴏʟᴍᴇs ғғ. | /ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ/

⌕ 33. [ ᴛᴇsᴛᴠᴇ́ʀɪ ᴋᴏ̈ᴛᴇʟᴇ́ᴋ ] ⌕

"Nem azért jöttetek ketten a világra, hogy egymás nélkül éljétek a mindennapjaitokat! Ezt sose felejtsétek, tartsatok össze bármennyire nehéz, ti vagytok a család szíve, nélkületek nem működik, mindketten kellettek ahhoz, hogy egyben maradjon minden. Mindketten egy-egy fél vagytok, együtt viszont, egy egészet alkottok, kiegészítitek, erősítitek és támogatjátok egymást!" Anya szavai abban a pillanatban ütöttek vissza igazán, amint tíz év után ismét, újra láttam az öcsémet, a másik felemet.

- Elizabeth?

- Scott.

- Drágám mi ez az egész?- azonnal a feleségéhez fordult.

- Felvettem a kapcsolatot a nővéreddel és megkértem, hogy utazzon ide. Egyedül sosem lettél volna képes meglépni ezt a lépést ezért segítettem. Idehívtam őt, hogy végre találkozzattok és rendezzétek a soraitokat.

Scott egyenesen a szemeimbe nézett. Az arca komor volt és próbálta elrejteni az érzelmeit, de a szemeiben ugyanazt a fiatal fiút láttam, aki otthagyott minket. Segélykérőek voltak azok a pillantások, mégis türtőztette magát, mert a szíve mélyén viszont harcot vívott önmagával.
Az arca csillogni kezdett, egyre súlyosabb könnycseppek jelent meg a szeme sarkában, amit már én sem bírtam tűrtőztetni.

- Gyűlölsz és utálsz engem igaz? Minden szó nélkül otthagytalak titeket, nem jelentkeztem egyszer sem tíz éven át! Utálnod kell emiatt!- remegett a hangja a félelemtől, valóban attól tartott, hogy utálom őt.

- Nem utállak Scott, mindegy mit tettél, tudom, hogy jó úton haladsz és megváltoztál. Mindannyiunkat megviseltek a történtek, de akkor is a testvérünk vagy! Már hogy utálnám az egyetlen öcsémet?- bíztató mosolyom a könnyeim alatt feloldották a köztünk lévő feszültséget.

- Lizzie!- elcsukló hangja a szívemig hatolt.

Bizonytalan léptékkel indult meg felém, az utolsó lépéseket végül én tettem meg.
A karjaim közt tartottam az öcsémet, ott voltam a biztonságot adó kezei közt.
Éreztem a teste melegét, hallottam a szíve dobogását, ez az ölelés felér a világ összes drágakincsével, sőt még annál is többet ér.

- Nagyon hiányoztál Scott- épphogy csak suttogni tudtam.

- Te is nekem Lizzie, mindannyian hiányoztatok! Sajnálom, hogy ennyit kellett várnod rám.

Diana átkísért minket a nappaliba, a kanapén foglaltam helyet, míg az öcsém velem szemben egy fotelbe ült. Percekig csak bámultuk egymást, egyikünk sem hitt a szemének, muszáj voltunk megbizonyosodni, hogy nem álmodunk, ez a valóság.

- Nem is haragszol rám egy cseppet sem?- még mindig érződött hangjában a bizonytalanság.

- Az elején haragudtam, aztán néhány év elteltével ismét azt éreztem, ha ott és akkor meglátlak bárhol, leszedem a fejed a nyakadról amiért ekkora aggodalmat okoztál, a legjobban az bosszantott, hogy nem bíztál bennem, egyetlen szót sem szóltál csak leléptél és többet nem jöttél vissza. Nem tudtam mit mondjak Irennek és Annanak vagy a nagyinak, mindenkit traumaként ért, nem értették, hogy miért nincs velünk többé a bátyjuk, én sem értettem semmit. Évek múlva már magamat hibáztattam, amiért nem figyeltem rád elégge, nem foglalkoztam veled eleget, hisz te is ugyanazt a traumát élted át, a kicsikkel több időt töltöttem.

- Irene és Anna fontosabbak voltak akkoriban.

- Nekem te is ugyanolyan fontos voltál és vagy most is. Te is a testvérem vagy, az ikertestvérem, a köztünk lévő kapocs másabb, mint a lányokkal. Még ha akarnám is, nem tudlak hibáztatni azért amit tettél, valahol megértem, te így dolgoztad fel a történteket. Megjártad a poklot, de sikerült felállnod, ha nem jössz el ilyen messzire, nem találod meg ezt a csoda nőt aki miatt vagy most az aki- vetettem egy pillantást Dianara, aki fülig erő mosollyal nézett vissza- Lett egy csodaszép családod és tudom, hogy kész vagy visszatérni hozzánk, mi pedig szeretettel várunk. Senkit sem hibáztatunk azért amit tett a baleset után. Annanak magatartásbeli problémái voltak, fest és gitározik, ezzel lefoglalja magát. Irene kihasználja a teste adottságait és titkos kormánytitkokat gyűjt, amikkel azonnal lerombolhatja a teljes angol minisztériumot, de még a királyságot is megdönthetné. Ne kérdezz erről, én sem tudom miért így csinálja, ő ezt élvezi. Én meg, leváltottam a nagyapát miután elhunyt és én lettem a Parancsnok- Scott szemei elkerekedtek- Igen, tíz éve én vezetem a csapatot. Sosem voltunk átlagos család, mindenkinek vannak hibái, neked is volt egy, de látom a változást, Anna, Irene és a nagyi is alig várják majd, hogy lássanak, Anna főleg, talán neki hiányoztál a legjobban.