ᴀ ɴʏᴏᴍᴏᴢᴏ́ ᴇ́s ᴀ ᴛɪᴛᴋᴏsᴜ̈ɢʏɴᴏ̈ᴋ | sʜᴇʀʟᴏᴄᴋ ʜᴏʟᴍᴇs ғғ. | /ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ/

⌕ 25. [ ᴇɢʏᴍᴀ́sᴇ́ ] ⌕

A szükséges papírmunka és egy spontán jött vezetői megbeszélés után kellően nyúzottan és annál is fáradtabban léptem át a bejárati ajtón.
A földön egy fehér boríték hevert, amit az ajtó alatt csúsztathattak be korábban.
Vékony volt és könnyű, mintha nem lett volna benne semmi.
Az asztalon terítettem szét a benne talált képeket.
A vér is megfagyott bennem, Sherlock és én szerepeltünk a fotókon.
A karácsonyi estén a kórház mögött, egy véletlen találkozásunkkor az utcán, szilveszter hajnalán az erkélyen állva, arról az estéről több fotó is készült. Mindent megörökítettek, egy pillanatig sem gondolta egyikünk sem, hogy ez zajlik a háttérben. Mindketten leengedtük a védelmünket a másik mellett, valaki erre rájött és ellenünk akarja használni.
A többi fotó mind más helyen és időben készült, folyamatos megfigyelés alatt tartottak és tartanak most is.

A zuhany alatt állva szaporán cikáztak a gondolataim, Moriarty kezét éreztem az egész mögött, de sosem tudhatjuk ki áll valójában a háttérben, amíg fény nem derül rá. Az én esetemben több név is felmerülhet, olyanok is, akik a szüleim haláláért voltak felelősek.

Alig hallottam a külső világot körülöttem, a fejem zsongott, a gondolataim olyan hangosam voltak, hogy minden más eltörpült mellettük.
A félhomályos lakásban egy pillanatra megtorpantam, amikor a bal szemem sarkában egy fekete alakot vettem észre az erkélyen.
A maszkos férfi egy dobozt hagyott a kinti asztalon, majd leugrott és eltűnt a szemem elől.
Azonnal kirontottam az erkélyre, a kartondobozban egy élesített bombát hagytak, ami rohamosan számolt vissza.
Egy ismerős férfi hang kiabálta a nevem kívülről, majd dörömbölni kezdett az ajtón.
Néhány pillanatra tehetetlen lettem, fogalmam sem volt mit tegyek, végül beengedtem Sherlockot, aki rémült tekintettel mért végig.

Hadarva magyaráztam mi történt és visszarohantam a bombához egy szál törülközőben, a januári hideg és a hajamról csepegő jéghideg víz csípte a bőrömet.
A nyomozót azonnal a konyhába küldtem a fiókban található ollóért, amivel elvághatom a megfelelő zsinórt. Korábbi tapasztalataimnak hála hamar felismertem a típust, így rögtön tudtam melyiket kell elvágnom.
Koncentrálnom kellett, az eredeti kötéseket megbuherálták, szándékosan összekeverték őket. Ezrével vert a szívem és a hideg ellenére éreztem, hogy izzadok az adrenalintól.
Miután összecsattant az olló, a számláló megállt és a veszély is elhárult. Megkönnyebbülten dobtam el az ollót ami hangosan csattant a földön.
Sherlock elkapta a csuklóm és behúzott a lakásba, majd visszalépett a dobozért és a konyhaasztalra helyezte.
Hallottam, ahogy ismét a nevemet mantrázza, de képtelen voltam figyelnie rá. Zúgtak a füleim, tisztán hallottam a szívdobogásom.
Sherlock elkapta az arcom és magára vonta a figyelmem, kifújtam a levegőt és végre a fejem is kitisztult.

- Jól vagy? Mi történt?- cikázott rajtam a tekintete.

- Én- kerestem a megfelelő szavakat- fel sem fogtam mi történik, én csak cselekedtem!

A lábaim remegtek, alig bírtam állni, az adrenalin kezdett csendesedni bennem. A testem természetes reakciói kezdtek megmutatkozni rajtam.
Sherlock az egyik székre ültetett, elvett egy tiszta konyharuhát a pultról és a hajamra tekerte, majd óvatosan dörzsölni kezdte a fejem, hogy felitassa a rajta maradt hideg vizet. Átvettem tőle a törlőt és tovább dörzsöltem a hajam, aminek megváltás volt a benti meleg.
Elém guggolt, kezei a combomon pihentek és egyfolytában az arcomat nézte.

- Hogy került ide?- végre képes voltam józan ésszel gondolkodni.

- Hazafelé sétáltam a kórházból, akkor láttam egy fekete alakot leugrani innen. Kishíján elütöttek, miközben rohantam ide- vallott őszintén.

- Ennyire sietett a segítségemre?- halvány mosoly jelent meg az arcomon.

- Nem hagyott nyugodni a tudat, hogy veszélyben van!