ᴀ ɴʏᴏᴍᴏᴢᴏ́ ᴇ́s ᴀ ᴛɪᴛᴋᴏsᴜ̈ɢʏɴᴏ̈ᴋ | sʜᴇʀʟᴏᴄᴋ ʜᴏʟᴍᴇs ғғ. | /ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ/

⌕ 5. [ ᴍᴇɢʙɪ́ᴢᴀ́s ] ⌕

A motorom kellemes durmogása elveszett a forgalmas Baker Streeti utca fülsüketítő zajában. Taxiért kiálltó emberek, dudálások végtelen visszhangja, a buszok dübörgése és az odakint ácsorgó emberek folytonos csacsogása töltötte meg élettel a forgalmas utat.
A 221-es lakás előtt felfestett parkolóban hagytam a motort, enyhén hevesen dobogó szívvel léptem a bezárt ajtó elé. Megragadva a féloldalasan hagyott kopogtatót jeleztem a bent tartózkodóknak az érkezésem.
A korábbi idős hölgy, Mrs. Hudson nyitott ajtót.

- Szervusz kedves, te lennél az a fiatal hölgy, akit Sherlock és John vár?- elbűvölö mosolya és kedves hangszíne teljesen elvarázsolt pillanatok alatt.

- Elizabeth Hunter- nyújtottam udvariasan kezet az idős hölgy felé.

- Mrs. Hudson- rázta meg gyengéden mindkét kezével a kézfejem- Nagyon csinos fiatal nő Elizabeth, remélem sokat látom még errefelé magát!- kacsintott rám.

- Igazán köszönöm Mrs. Hudson- mosolyogtam őszintén kedves szavaitól.

Követtem őt az emeleti lakásig, kissé lemaradva haladtam mögötte a lábamba hasgató elviselhetetlen fájdalom miatt, ami jócskán lelassított.

A zárt ajtó mögül melódikus hegedűszó szűrődött ki az előtérbe. A dallama melódikus és kissé szomorkás volt mégis valami varázslatos is kihallatszott belőle.

Mrs. Hudson előre engedett, majd egy gyors elnézést kérve lesietett, hogy teát készítsen. Lassan léptem át a küszöböt, John azonnal rám nézett és egy meleg mosollyal üdvözölt.

- Üdvözlöm az urakat- a hangom azonnal megtalálta a nyomozó füleit. Néhány másodpercre, mintha megfagyott volna, óvatosan elemelte a vonót a hangszertől, majd az asztalra helyezte végül felém fordult.

Tekintetük összefonódott, a körülöttünk zajló világ apránként csendesedett el. Valami történt abban a pillanatban, valami olyan, amit nehéz szavakba önteni, egy olyan szikra, ami képes lenne mindent elsöprő tűzvészt is okozni.

John erőteljes torok köszörülése zökkent vissza mindkettőnket a valóság talajára.
Én szakítottam meg a szemkontaktust és rögtön a doktorra pillantottam aki azonnal hellyel kínált a mellettem elterülő kanapén, miután elvette tőlem a kabátom és a fogasra akasztotta.
Leplezve a kínzó fájdalmam lassú, kissé bicegő léptekkel közeledtem a kanapéhoz, amint leültem a combomon ékeskedő seb elviselhetetlenül lüktetni kezdett. Erőteljes sóhajom betöltötte a hirtelen elcsendesett helységet.

- Minden rendben Elizabeth? - érdeklődött John a sóhajt hallva.

- Semmiség!- legyintettem palástolva a bennem lezajló kínokat -Meghúztam a bokámat tegnap így kissé nehézkes a járás.

- Elizabeth, maradhatott volna otthon is ha ilyen fájdalmai vannak!- a doktor aggódó tekintettel mért végig.

- Nem olyan vészes ne aggódjon!

- Miért nem a liftet használta?- érdeklődött a nyomozó.

- Gyorsabb volt a lépcső, legalábbis úgy gondoltam az lesz- hazudtam szemrebbenés nélkül.

A további kellemetlen kérdezősködést Mrs. Hudson szakította félbe egy tálcányi friss teával és néhány süteménnyel.

- Minek köszönhetem a hirtelen meghívást, ha szabad kérdeznem?- kíváncsiskodtam mielőtt nagyot kortyoltam a meglepően finom teából.

- Erre ugyanolyan kíváncsi vagyok mint maga Elizabeth- a doktor szemei rögtön a nyomozóra tévedtek- Ma reggel értesültem a délutáni "teázásról"!