ᴀ ɴʏᴏᴍᴏᴢᴏ́ ᴇ́s ᴀ ᴛɪᴛᴋᴏsᴜ̈ɢʏɴᴏ̈ᴋ | sʜᴇʀʟᴏᴄᴋ ʜᴏʟᴍᴇs ғғ. | /ʙᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ/

⌕ 50. [ ᴇᴘɪʟᴏ́ɢᴜs ] ⌕

Három hónapba is beletelt, mire a sebeim és a zúzódásaim teljesen elhalványodtak. Néhány még mindig látszódik, a hegek örökre ott maradnak, de végre nem tartok attól, hogy bárki megnéz a színes foltok miatt.
A rendőrség és a titkosszolgálat is várta a visszatérésem. Újra elfoglaltam a pozícióim, a rendőrségnél előléptettek Lestradeddel együtt. Ő Főkapitány helyettesi én pedig nyomozói főfelügyelői rangot kaptam, mellettünk sokan mások is átrendeződtek egy újabb vezetésnek hála, ami jobban működött, mint az azelőtti.
A titkosszolgálatnál hónapokig nem végezhettem terepmunkát, csak külső koordinátorként vehettem részt a bevetéseken, a munka nagyobb része így Tomra hárult, akinek így volt ideje jobban beletanulni a Parancsnoki életbe.

⌕

Mary és John esküvőjén büszkén álltam a legjobb barátnőm mögött, mint a tanúja, amikor kimondta az igent. Sherlock, velem átellemben ugyanígy érzett John mögött. A kényszerpihenő alatt közösen terveztük meg az esküvőt, ami olyan varázslatos lett, amilyennek megálmodta. Végül a nagy napjuk egy mégnagyobb meglepetést is tartogatott, amiről addig még fogalmuk sem volt.

⌕

Az Adler-ház padlásán még évekkel ezelőtt találtam egy hatalmas ládát, amibe anya olyan dolgokat rejtett, amiről azt akarta, hogy az ő anyja sose találjon rájuk, ezért került fel a padlásra, egyszer sem jött fel ide, nem mert.
A láda kulcsa a naplójába volt elrejtve, benne volt az összes olyan kincse, amit féltve őrzött. Néhány fotó, kéziratok, emlékek amiket apával élt át és az esküvői ruháik. Ott hevert apa zakója, a nadrágja, valamint a zsebkendője és a nyakkendője, amelyekbe anya belehímezte mindkettejük monogrammjait.
Alatta gondosan bedobozolva és becsomagolva édesanyánk esküvői ruhája pihent. A gyönyörű fehér ruha, ami több, mint harminc év után is ugyanolyan káprázatos maradt, mint mikor tizennyolc és húsz évesen megházasodtak.

Mrs. Hudson segített felvenni a ruhát az esküvő napjának reggelén. Ámulva néztem magam a tükörben, teljesen úgy néztem ki, mint az édesanyánk az esküvői fotókon.
Anya ruhája egyszerű volt, de mégis különleges. Apa éjszakákat túlórázott és minden megtakarított pénzét beleadta a menyasszonya ruhájába. Anyu sokáig nem találta meg az igazit, rengeteg boltot végigjártak, de egyetlen előre elkészített ruha sem tetszett neki, ezért Nagyapa felajánlotta, hogy készítessenek egyet. Betty természetesen ellenezte és a saját pénzéből egy pennyt sem adott bele, de apa mindent beáldozott, a szabadidejét és kishíján az egészségét is csakhogy meglegyen a kedvese menyasszonyi ruhája, amiben az oltár elé tud állni.
A szoknyája könnyedén libbent minden egyes lépésnél, a karokon és a mellkas részén lévő tül anyagot végig hímzett, hófehér rózsák, különféle virágmotívumok és levelek díszítették, akárcsak a felsőtest egészét és a szoknya egy részét is. Imádta a természetet, a növényeket és mindent, ami a ház falain kívülre esett. Az erdő volt a menedéke, az egyik mentsvára az anyja elől, ott találkozott először apával még gyerekként, majd végül egy középiskolába kerültek, ahol emlékeztek egymásra, a többi pedig már történelem.

- Oh drágám!- az idős hölgy küszködött a könnyeivel- Gyönyörű vagy!

- Köszönöm Mrs. Hudson.

- Ez a fiú piszok szerencsés ám- nevetett boldogan.

Miután kiment, beküldte a testvéreimet. Mindhárman megtorpantak az ajtóban, Scott és Irene szeme rögtön megtelt könnyel, ők azonnal anyát látták bennem, Anna széles vigyorral, de annál nagyobb csodálattal nézett végig rajtam ahogy a beszűrődő napfényben ott álltam az ablak előtt.