Stockholm sindrom × Befejezett *

5.Fejezet

   Beletelt egy kis időbe, mire agyam újra funkcionált gondolatokat szòrva elmèmbe. Ezt egyszerűen nem akarom elhinni. Tegnap még az volt a legnagyobb problémám az életben hogy Mateo zaklat. Most pedig valami psichopata állat elrabolt, azt sem tudom ki ez, azt sem tudom hol vagyok.
   Próbálom magam össze szedni. Ha gyengének tűnök eltaposnak ez íratlan tény. Össze kell kaparnom minden erőm és gondolatom hogy valahogy kiszabadulhasak innen.

   Első gondolatom az volt mikor tegnap bevédett Mateo előtt. Furcsa hogy ott volt, mintha előre tudta volna hol leszek. Előfordulhat az is, hogy igazából napok óta figyelt és várta a kínálkozó alkalmat. Nagyon sokszor hallottam ilyenről, a sorozat gyilkosok is mind ezt csinálták, megfigyelték az áldozatot és aztán csaptak le rá. Èn is ilyen áldozat lennèk?
Vajon meg akarnak majd ölni? Ezt a gondolatom pròbáltam azzal megválaszolni, hogy voltakèpp ez nem egy ház az erdő mèlyèn. Nem vagyok egy pajtába láncolva. A tegnapi ruháim èppek rajtam, ami azt jelenti nem bántottak. Mèg. De mit akarhatnak? Pont tőlem.

   Az ajtó zárva. Az egyetlen út a menekülésre az erkély amit ha jól saccolok három-négy méter választ el a talajtól. Sóhajtva realizáltam hogy perpill nincs kiút. Azt az ötletet hogy szabadságért esedezzek gyorsan el is vetettem. Az egyik ok az, hogy soha sem válik be, a másik pedig az, hogy nem alázkodom meg senki előtt az is biztos.

   Sóhajtva a hajamba túrtam majd vissza ültem az ágyra. Tanácstalan voltam. Otthon feltűnt már, hogy nem èrtem mèg haza? Apa már biztosan aggòdik èrtem, hìvni fogja a rendőrséget. Van esèly rá,hogy itt bárki is megtaláljon?

   Nem sokkal később újra a zár kattanására lettem figyelmes. Ugyan az a barna hajú srác dugta be fejét az ajtón akivel az estét töltöttem. Nem tudtam hogyan is èrezzek felè. Tekintete ugyan olyan barátságos maradt, mint előző este. Òvatos volt, nem tolakodò ès szikla szilárdnak sem mondanám.

       - Bejöhetek? - kérdezte vissza húzódva, de a válaszom meg sem várva már az ajtót csukta maga mögött. - Hoztam egy kis reggelit, gondoltam jól fog esni. - enged el egy halvány mosolyt egy cseppnyi szánakozással.
      - Ezt most komolyan gondolod? - szűkítem össze a szemeim. - Ennyit tudsz mondani azok után ami történt?! - álltam elé, amitől vissza lèpett tőlem egy lèpèst,hogy megmaradjon köztünk a tisztes távolság.
       - Nézd én sajnálom - sütötte le szemeit. - De én csak a munkámat teljesítettem.
       - Miféle munka az ahol embereket rabolnak el?! - förmedtem rá teljesen jogosan.
       - Ülj le kérlek - sóhajtott.

   Követtem utasítását remélve hogy ezt az követi, hogy kaphatok egy ésszerű magyarázatot.
       - Igazából erről nem lenne szabad beszélnem, legalább is nekem. - fonta össze karjait mellkasa előtt.
       - Tartozol ennyivel. - Vettem fel én is testpozicióját.
       - A lényeg az, hogy igazából már több hónapja megfigyelés alatt álsz. - nézett végre szememben amiben max zavarodottságot fedezhetett fel.
       - Mit takar az, hogy több hónapja? Ezt úgy mondod mintha normális lenne. - szegeztem neki. Emlèkeimben túrtam fel mindent arca után, feleslegesen. Egyáltalán nem volt ismerős tegnap estig.

       - Nem tudom talán kilenc-tíz hónapról van szó.. - vakarta meg tarkóját.
       - Hogy mennyi?! - Csattantam fel döbbenten. Minden lépésem figyelték és nekem még csak fel sem tűnt. Ki tudja kik lehettek még benne ebben az egészben. Ennyire megvezethető lennèk?
       - Lényegében mikor a szüleiddel le mentetek pihenni Floridaba, Christan akkor szemelt ki magának. - na itt fagyott ki teljesen az agyam. Emlékszem a Floridai utazásunkra, de az sem most volt már, legjobban ez döbbentett meg. Azóta minden lépésem figyelték, mikor azt hittem a legnagyobb biztonságban vagyok.

       - Minden álj! - tettem fel kezeim. - Ki a hóhér az a Christan?!
       - Miami legnagyobb maffia vezére. - először sokkolva figyeltem, majd kitört belőlem a nevetés.
       - Te most baszogatsz?! - nevettem tovább. De ő nem nevetett velem csak állt szótlanul haláli komolysággal. - Szóval azt akarod mondani nekem, hogy hónapok óta figyel engem valami maffia és most egy kattant vezér elrabolt? - nevettem tovább. - Jó hogy nem kokain csíkokat hoztál nekem reggelire. - itt már annyira nevettem, hogy konkréttan az ágyról le gurulva koppantam a padlón. Valahogy voltak olyan helyzetek az èletemben, amiket nemes egyszerűsègel nem a kellő komolysággal kezeltem.
       - Ezt a lehető legkomolyabban mondom. - állt meg rezzenéstelen arcal előttem majd segített felkelni a földről.
       - Mégis mire menne velem a maffia? - töröltem le nevetéstől kicsordult könnyeimet.
       - Szerelmet. Pont azért esett rád a választása mert ilyen őrült vagy.

       - Akkor mond meg Jokernek hogy Harley felmond és kéri vissza a szabadságát. Mert egy ilyen parasztot aki elrabol, fenyeget soha az èletben nem fogok szeretni. - Boxoltam vállon majd az ajtó felé mutattam, hogy untig elèg bolt ennyi ebből a zagyvaságbòl.
       - Sajnálom de ez nem így működik. - sütötte le szemeit, majd elhagyta a szobát.

   Pár percig még nevettem az egészen, és csak akkor ütött be az amiket mondott. Próbáltam össze rakni a képet.
   Szóval kiszemelt magának egy maffia vezér, aki hónapokig figyeltetett, majd elrabolt mert tetszem neki. Aztán ő van megsértődve, ha elmondom nem tetszésem és miután megfenyeget, azt hiszi kiengesztelhet egy villás reggelivel. Ami egyébbként hányinger keltő, mert a tálca pont azokat az èteleket tartalmazta, amiket minden reggel ettem. Undorító volt bele gondolni, hogy mindent tudnak ròlam, ès itt vált nyilvánvalóvá,hogy ez nem egy mese. Nem egy vicc, amin majd pár nap múlva jòt nevetünk. Ez egy előre eltervezett ember rablás.

   Hasam hangos korgással jelezte, hogy üres, ettem pár falatot, de igazán csak túrkáltam az ételben. Teljesen elment az étvágyam. Az agyam megállás nélkül pörög. Ha igaz amit mondott, az azt jelenti, hogy ha sikerülne is ki jutnom, a hely annyira védve van, hogy esélyem sem lenne a kijutásra.
Az egyetlen esèlyem ez a srác lehet. Talán rá tudnám venni, hogy segítsen megszökni innen