Stockholm sindrom × Befejezett *

32.Fejezet

Őszintén szólva minnél szorosabb a kapcsolatunk Christanal annál nehezebb elengednem. Főleg mivel tudom mennyi kockázattal jár egy egy kiruccanása. Viszont akár milyen nehéz is el kell fogadnom. Szerencsémre itt van Dylan akivel elterelhetem addig a gondolataim.
      - Min gondolkodsz? - kérdezi két falat közt az említett.
      - Semmi, lényegtelen.. - vontam meg vállam hanyagul.
      - Nekem bármit elmondhatsz. - vonta fel kérdőn szemöldökét.
      - Egydfolytában el kell mennie. - sóhajtottam. - Bármikor történhet vele valami.
      - Christan erősebb mint gondolnád, nem kell őt ennyire félteni. - ráncolta össze homlokát. - Viszont megértem, hogy aggódsz érte, én is ezt tenném fordított esetben.
      - Tudom, de azért nem könnyű. - túrtam hajamba.
      - Nem baj, majd csinálunk közös programokat és rögtön jobb lesz kicsit   elütjük az időt. - mosolygott rám bíztatóan.                      - Egyébként még két nap és megint itt lesz.
Válasz ként csak rá mosolyogtam. Igaza volt, nem ehetem magam folyton ezen. A Délutánunk nagyja része abból tevődött össze, hogy fetrengtünk a fűben és beszélgettünk. Arról hogy kinek milyen volt az élete mielőtt ide került.

      - Igazából nekem mindenem meg volt, nem azért cseppentem ebbe az egészbe, mert nem volt választásom. - pörgette ujjai közt a kitépett fűszálat. - Christanal elég régóta ismerjük egymást, engem igazából a barátságunk köt ide. Szüksége van támaszra és bizalmas emberre én pedig megtestesítem a káoszban ezt a személyt.
      - Kicsit furcsa megközelítése ez a nagy barátságnak. - nevettem el magam.
      - Maradjunk annyiban, hogy nem szokványos. - vigyorodott el. - Viszont a suliban is minden hülyeségben együtt voltunk. Szinte minden napos volt, hogy a hangos bemondóban a nevünket kiabálva hívtak minket be az igazgatóiba. - nevette el magát.
      - Őszintén szólva meg sem lepődök.

Telefon csörgése szakította meg beszélgetésünket. Dylan előkapta hátsó zsebéből a készüléket majd össze ráncolt homlokkal emelte füléhez.
      - Tessék? - szólt bele mogorván maga elé nézve. - Hogy érti hogy az Alfa csapatot? - kerekedtek ki szemei én pedig kíváncsian hallgattam. - Rendben van. Kiküldöm őket. - nyomta le a hívást majd szélsebessen vette meg az irányt a ház felé. Rossz előérzetem volt ezért szorossan a nyomában követtem.
      - Mi történt? Mi az az Alfa csapat? - bombáztam meg kérdéseimmel.
      - Tracy ne most ez nagyon fontos! - dörrent rám mire megtorpantam. Sosem kiabált még rám, sőtt úgy az életben sem hallottam. Ettől még idegesebb lettem hisz bebizonyosodott bennem az elmélet miszerint történt valami.
      - Alfa csapat terepre! - kiáltotta el magát a pihengető emberek közt. Hangja olyan volt mint menydörgés egy csendes éjszakán. Mindenki egy emberként ugrott fel majd a céllövészeti terembe futottak szélszebesen lekapva a fegyvereket. Értetlenül és egyre idegesebben követtem tekintetemmel a felgyorsukt eseményeket.
      - Dylan most azonnal tudni akarom, hogy mi a franc folyik itt! - estem neki kétségbeesetten.
      - Christant és a többieket megtámadta az ellenséges maffia banda. - túrt idegesen a hajába.
      - Mivan Christanel?! - kerekedtek ki szemeim. - Azt kérdeztem mi van vele! - emeltem magasabbra a hangom.
      - Elvesztették, vagyis elvitték. - rágta szája szélét.
      - Hova a picsába vitték?! - akadtam ki teljesen.
      - Az embereink szerint a raktárba vitték. Fogvatartják és több mint való színű, hogy meg fogják kínozni. - temette arcát kezeibe. A vér jéggé fagyott bennem és kővé dermedve meredtem rá. Félelmem haraggá nőtte ki magát, majd felszaladtam Christan szobájába. Idegessen túrtam át író asztalát és annak fiókjait.
      - Biztos, hogy van itt valami! - túrkáltam idegesen még meg nem akadt egy papír a kezemben. Az ellenséges terület feltérképezve. - Bingó. - kezdtem el tanulmányozni. A térkép szerint Christant a partnál tartják fogva. Havozás nélkül indultam meg az ajtó felé.
      - Hová mész?! - kapta felém tekintetét Dylan.

   Lépteim sebesen vittek a lövőtérre. Leemeltem két vadász kést és egy pisztolyt. Nem érdekel ki mit mond én akkor is elmegyek, hogy kihozzuk Christant. Előre éreztem, hogy valami rossz fog történni és tessék. Az ajtóból kilökve Dylant újabb uticélom felé vettem az irányt.
      - Elmondanád, hogy mit csinálsz?! - kiáltott rám Dylan utánnam futva.
      - Azt amit nektek kellett volna. - nyitottam be a garázsba.
      - Eszedbe se jusson oda menni, ez nem egy játszótér! - kapta el alkarom.
      - Neked meg eszedbe se jusson megállítani! - köptem fenyegetően a szavakat felé fordulva. Felkaptam egy kacigát és felpattantam az egyik nagymotorra.
       - Tracy, állítsd le magad! - dörrent rám de én mit sem törődve vele ruggtam be a motrot majd gázt adtam neki. Egy ideig kiabált és szaladt utánnam, de ahogy sebesen elhagytam a kaput feladta.

   Meg kell mentenem Christant. Ha ők nem képesek rá, akkor majd én fogom. Szeretem és nem akarom hogy bármi baj történjen vele. Ő már az életem része és ugyan úgy ahogy ő megvéd, én is meg fogom védeni akár mibe is kerüljön.