Stockholm sindrom × Befejezett *

24.Fejezet

      - Ez valami eszméletlen volt. - huppantam be az autóba még mindig levakarhatatlan vigyorral arcomon.
      - Nagyon ügyes voltál. - emelte rám csillogó szemeit.
      - Mi a következő cél állomás. - rebegtettem meg pilláim.
      - Az meglepetés viszont nyugi megállunk enni valóért és csere ruhákat is hoztam, hogy ne keljen haza mennünk érte. - sorolta a gázra taposva. Személy szerint mindig is erre vágytam, ha kapcsolatról volt szó. Hogy a barátom pont olyan legyen mint ő. El lehesen vele hülyéskedni, viszont komoly témákat is lehesen vele kivesézni. Figyelmes legyen, és ne csak szavakban próbálja meg éreztetni velem, hogy számítok neki és szeret, hanem tetteiben is nyilvánuljon ez meg. Most hogy igazán megismertem érzéseim kezdtek feljebb fokozódni. Úgy érzem itt már tényleg nem csak egy szimpla szimpátiáról vagy vonzalomról van szó. El érte azt amiről azt mondtam lehetetlen. De mégis belé szerettem.

      - Úgy vélem ez tetszeni fog. - vette be vigyorogva az utolsó kanyart. Nem akartam hinni a szememnek. Egy állat menhely előtt állította le a kocsi motorját. Szám eltátva néztem az épületet és felszabadult bennem megannyi boldogság hormon. Kisebb koromban minden álmom az volt, hogy egyszer legyen egy menhelyem, ahol segíthettem volna az állatokon akik nem kapják meg azt a szeretetet amit megérdemelnének.

   Megfogta a fehér kilincset, majd kinyitotta nekem az ajtót. Amint beléptem szemem elé tárult számtalan kenel, és ketrec. Viszont ami a legjobban tetszett, hogy minden kutyának vagy cicának ki volt alakítva a lakhelye és nem kellett nekik egy sötét lyukban várniuk, hogy egy nap talán szerető gazdikra találnak.
      - Hihetetlen, hogy ide hoztál. - simogattam meg egy barátságosnak tűnő kutyát.
      - Ők itt mind a tieid. - fogta meg a vállam mosolyogva.
      - Ezt hogy érted? - kaptam rá tekintetem értetlenül.
      - Ami az enyém az a tiéd is. Imádom az állatokat így havonta utalok át pénzt menhelyeknek és segítek nekik fentartani, barátságosabbá tenni a helyeket, hogy minnél többet fogadjonak be. - emelt fel egy apróságot. Csillogó szemekkel nézte az alig pár napos Stafford bébit majd egy hatalmas puszit nyomott kis fejére.
      - Hihetetlen vagy. - nevettem el magam.
      - Nem nézted volna ki belőlem mi? - tette vissza testvérei közé.
      - Hogy őszinte legyek nem számítottam volna rá. - vakartam meg kínosan tarkómat. Fére értés ne essék, tényleg önzetlen viszont sosem gondoltam volna, hogy az alfák alfája, a maffia csúcs pontján álló személy. Takarhat egy ilyen személyiséget is.
     - Pedig jobb ha hozzá szoksz. - puszilta meg homlokom.

   Segítettünk megetetni a gondozóknak, és még vagy egy órát játszottunk velük a hatalmas pázsittal borított udvaron.
Leültem az udvar sarkában elhelyezkedő padra számhoz emelve az ott kapott limonádémat. Teljesen elmerültem Christan figyelésében, ahogy a földön feküdve nevetett miközben a kutyák boldogan össze vissza nyalogatták.
      - Szerencsés vagy. - ült le mellém az egyik gondozó lány. - Christan egy csodálatos ember. - mosolygott rám.
      - Én is így gondolom. - néztem vissza rá mosolyogva.

   Ahogy elbúcsúztam az összes szőrgolyótól  már mentünk is haza. Fúrcsa ez a szó. Haza. Új érzettel ízlelgettem magamban ezt a szavat, mert úgy éreztem számomra az otthon nem egy hely, egy épület, hanem maga Christan. Haza érve ledobtuk a paintball felszerelésünk és már indultunk is hogy egy frissítő fürdőt vegyünk.
      - Na, milyen napod volt? - emelte rám tekintetét bizakodóan.
      - Ennél jobb nem is lehetett volna. - vigyorogtam rá.
      - Kicsit késó van már, de azért egy film bele férne még nem? - bigyesztette le édessen alsó ajkát.
      - Benne vagyok. - mosolyogtam. Többet sem kellett mondanom Christan röggtön elment, hogy csináljon egy kis popcornt. Én még egy kicsit áztattam magam a kádban majd felvéve egyik ingjét bemásztam az ágyba.
      - Vald be hogy a megszállotja lettél. - nevetett ahogy belépett az ajtón és megpillantotta rajtam ruha darabját.
      - Bevallom naa, írtó kényelmes.- kaptam be egy szem kukoricát.
   Ő is bevackolta magát mellém átkarolva engem és elindította a filmet. Össze bújva aludtunk el a film végére és ettől megnyugtatóbb érzést semmi sem tudott volna kelteni bennem.