Stockholm sindrom × Befejezett *

37.Fejezet.

- Ma egész nyugodtnak tűnsz. - vigyorgott rám Dylan ahogy letettem a fegyvert a polcra. Úgy gondoltam egy kis gyakorlás nem árthat. Minnél többet edzek annál jobb leszek benne.
- Christan megmutatta, hogy vezesem le a feszültséget. - kacsintottam rá.
- Hallottam nyugi. - nevette el magát.
- Seggfej. - boxoltam vállon nevetve.
- De őszintén. Hogy érzed magad? - váltott komoly hangnembe.
- Egyrészt nyugodtabb vagyok, másrészt Christan pedzette a témát, hogy Mateonak ezek után rám fáj a foga. - tártam szét karjaim.
- Ebben van valami. - vonta fel szemöldökét. - De nem kell tőle félned, megvédünk.
- Csak jöjjön.. És én tárt karokkal várom majd. - dobtam késem a céltábla közepébe.
- Abban nem kételkedem viszont jobb lenne ha ezt ránk bíznád. - tette vállamra kezét.
- Ha nem akarjátok hogy bele keveredjek akkor minek hoztatok ide?! - csattantam fel jogossan. Ha nem szeretnéd, hogy valaki táncoljon akkor nem fogod bevinni a tánctér közepére. Ugyan így van ez most is.
- Túlpörgeted magad, itt muszáj nyugodtnak maradnod akár mennyire is tobolnak benned az érzelmek. - kapta ki kezemből a kést amit készültem ismét a célba mélyeszteni. - Meg kell tanulnod kontrollálni az érzéseidet.

Nem tudom mért akarja mindenki megállás nélkül írányítani vagy elfolytani az érzéseim. Dühös vagyok, de hát teljesen jogosan. Majdnem megölte Christant és rajtam kívűl senkinek a szeme se rebben. Ennyire normális és elfogadott már ez itt vagy csak én vagyok lemaradva? Próbálom kontrollálni magam, de ne várják el tőlem, hogy ha meglátom valahol Mateot nem fogok neki esni. Nehogy már büntetlenül megússza amit tett.
Oda sétáltam a bár szekrényhez majd töltöttem egy kis whiskeyt poharamba. Már csak annak a tudata felidegesített, hogy senki semmit nem tesz. Christant a nappaliban találtam elmerülve gondolataiban.
- Hogy tud itt mindenki ilyen nyugodt lenni? - foglaltam helyet ölében. Tekintete először poharamra majd rám vándorolt.
- Te iszol? - kérdezte felvonva egyik szemöldökét.
- Igen. - néztem cseppnyi grimasszal italomra. Ami azt illeti elég ritkán fogyasztottam alkoholt és akkor sem volt a kedvencem a whiskey. De csak ezt találtam kéznél.
- Mióta? - röhögött fel.
- Pontosan ma óta. - húztam ki magam mintha ezzel büszkélkednem kellene.
- El fogunk utazni egy kicsit. - csókolta meg nyakamat amitől majdnem kicsúszott a pohár a kezemből. - Túl feszült vagy, ideje lenne kicsit lenyugodnod. - simított végig fedetlen combomon miközben apró csókokkal hintette be a nyakam.
- És hová? - túrtam hajába hátra vetve fejem, hogy nagyobb részt biztosítsak neki.
- Bíz bennem. - Ért fel ajkamhoz majd azt kezdte falni.

Felérve a szobámba kezdtem becsomagolni a holmimat amire szükség lehet. Igazából nem értem a szobám funkcióját. Csak a holmim van itt, viszont már egy jó ideje Christanel alszom. A másik ez a folyamatos utazgatás, nem panaszkodom, mert jól esik a kettesben eltöltött idő, viszont ő egyébbként is szinte mindig úton van valamerre. Aminek most sem lett a legfényesebb végkifejlete. Áthúztam a megpakolt bőröndöm egyenesen Christan szobájágoz. Megtorpanva az ajtóban hallottam a kihangosított hívást.
- Gondold át Christan. Az a lány vagy nagy hasznot hoz nekünk vagy épp ellenkezőleg és nagy bajt hoz ránk. - felismertem a hang tulajdonosát, ha jól veszem ki akkor Darius az.
- Felejtsd el, hogy bele veszem a maffia ügyeibe! Főleg a történtek után, Mateo teljesen bekattant mikor meglátta, így száz százalék hogy vadászik rá. - hallottam meg Christan ideges hangját. - Így is azon vagyok hogy minden áron megtudjam védeni, nem, hogy táncán nyújtsam át az ellenségnek.
- Christan az a lány követne téged tűzön vízen át. Nem szúrna hátba, és jól tud harcolni, ért a fegyverekhez is. - szólalt meg Darius győzködőn. - Képzeld el ha melletted harcolna, a heves természete és védelmező képessége még nagyon sokat dobhat nekünk.
- Felejtsd el Darius! - azzal Christan kinyomta a telefont. Pár percig még álltam az ajtó előtt nem tudtam, hogy kopogjak e vagy inkább be se menjek. Christan döntött helyettem és kivágta előttem az ajtót belém ütközve. Ajkai elnyíltak és mélyen elveszve kék szemeiben idegeséget, gyötrelmet véltem felfedezni. Apró sóhaj szakadt fel torkából majd kezei közé fogta arcom.
- Mennyit hallottál? - kérdezte össze ráncolt homlokkal, és szinte nekem fájt az, hogy mekkorát nyelt.
- Eleget. - néztem szemeibe. - Darius a maffiába akar? - kérdeztem meg halkan, mintha nem akarnám, hogy más is hallja.
- Nem. Darius nekem akar téged. - simította meg a hajamat.