Stockholm sindrom × Befejezett *

27.Fejezet

   Reggel az ágyamban ébredtem. Párszor hallottam, hogy Christan próbál bejutni a szobámba, de nem szóltam vissza. Megrázott a tegnapi annak ellenére, hogy tudtam mivel jár a maffia. Csak egyszerűen nem tudtam elhinni amit láttam. Mintha egy teljesen más ember állt volna előttem tegnap este. Teljesen kifordult önmagából és nem találtam benne azt akit megszerettem.
      - Tracy engedj be, én vagyok az. - kopogtatta meg az ajtót Dylan. Kimásztam az ágyamból majd beengedtem a fiút. - Minden rendben? - ült le ágyam szélébe.
      - Azt hiszem... - maszíroztam meg a halántékom.
      - Ülj le kérlek és hallgass meg. - mutatott a mellette lévő helyre. Sóhajtottam majd magam elé meredve leültem mellé. - Figyelj. Tudom mi zajlik most benned. Viszont szerintem te is tudod, hogy vannak olyan dolgok a maffiával kapcsolatban, amit akkor is meg kell tennünk ha nincs ínyünkre. - fogta meg kezem.
      - De Dylan te nem láttad azt amit én. - emeltem rá tekintetem. - Féltem tőle...
      - Ez azért van mert ezt az oldalát nem láttad még. A srác neve Cameron, információkat adott át rólad az ellenségnek. - szemeim kikerekedtek. - Christan pedig a maffia vezér, ha tetszik neki ha nem muszáj megtorolnia árulását, hogy a többiek is példát vegyenek belőle.
      - Mért kellett volna nekik rólam információ? - ráncoltam össze a homlokom.
      - Mert Christan barátnője vagy. Többet én sem tudok, viszont érthető, hogy Christan bekattant miatta, hisz jobban félt téged mint saját magát. Neked pedig akár milyen nehéz is el kell fogadnod, hogy a maffiával szemben is vannak kötelezetségei. - fordította maga felé arcom.
      - Én megértem... Csak megijesztett.. - szöktek könnyek a szemebe.
      - Egy valamit jegyezz meg. - törölte le szememből kicsorduló sós könnyemet. - Téged sosem bántana.

   Egyedül hagyott gondolataimmal amik egyre jobban tisztázódtak. Igaza volt abban, hogy neki is vannak nemkívánatos kötelességei. Úgy érzem beszélnem kell vele. Felkászmálódtam majd elindultam felkutatni. A nappaliban találtam meg. Háttal állt nekem és a tüzet bámúlta, elgondolkodhatott, mert csak akkor vette észre, hogy vele egy légtérben vagyok mikor megálltam mellette egy méterrel. Szomorúan pillantott rám majd megindult felém, de én felemeltem a kezem, hogy ne tegye. Ettől még lehangoltabbá vált.
      - Most én szeretnék beszélni. - néztem mélyen szemeibe. - A tegnapi teljesen lesokkolt sosem láttalak még ilyennek. De Dylan elmondta mi történt így megértem. Csak egyszerűen nehéz volt ezt látni az a Christan után akit én ismertem meg. Viszont meg kell tanulnom elfogadni, hogy neked vannak olyan dolgok az életedben amiket meg kell lépned. - nem szólt egy szót sem csak figyelt. - Mindazon álltal egy olyan személy lettél számomra... Akiben feltétel nélkül megbízok, és képes lennék mindent feladni érted. - ajkai elnyíltak egymástól  és úgy nézetg rám mint aki fel sem fogja, hogy tényelg azt halja amit. - Elérted a célodat.. Mert én.. - hatalmas levegőt vettem majd most először kicsúszott a számon. - Szeretlek..

   Nagy léptekkel szelte át a köztünk lévő távolságot majd ajkaimnak esett. Szenvedélyesen csókolt minden érzelmet bele paszírozva. Viszonoztam csókját majd arcára simítottam a kezem. Éreztem, hogy egy könycsepp gördült ki szeméből és elváltam tőle. Hitetlenkedve nézett rám mosolyogva én pedig ismét megsimítottam arcát.
      - Ennél nagyobb boldogságot nem tudtál volna nekem adni. - csókolt meg újra. - És mindennél jobban szeretlek. Nagyon megijedtem mikor szemtanuja voltál a tegnap estének. Azt hittem elveszítelek majd, pedig sosem akartam, hogy lásd ezt az arcom. - vont ölelésbe.
      - Semmi baj.. Itt vagyok.. - simogattam meg hátát nyugtatóan.

   A nap nagy részét filmekkel és fekvésel töltöttük. Nem sokat beszélgettünk azóta, a tegnapit pedig egyáltalán fel sem hoztuk. De nyugtató volt köztünk a csend, igazán meghatotta a vallomásom és azóta az idegesség egy cseppnyi jelét sem látom rajta. Úgy éreztem ideje megnyílnom előtte és kimondanom mit érzek, ami már egy ideje emésztett belülről. Mindig egyenesen fejezte ki velem szemben érzéseit, és vélemélyét is. Így úgy gondoltam megtisztelem azzal, hogy én is így teszek.
      - Mond még egyszer. - emelte meg államnál fogva fejem ahogy mellkasán pihentem.
      - Szeretlek Christan. - mosolyogtam rá. Szemei úgy csillogtak mint még soha, és éreztem hogy tényleg nagyon boldoggá tettem.