Stockholm sindrom × Befejezett *

34. Fejezet.

   Újjabb sebet ejtett Christan felsőtestén. A szívem szakadt meg, ahogy hallottam fájdalomtól felordítani. Hatamas dörrenés és fegyver ropogás. Nem csak én nem értettem, de az ellenségek is megdöbbenve fagytak le.
      - Ti meg mi a francot vártok?! Azonnal nézzétek meg mi folyik odakinn! - ordította dühösen Mateo. - Diego te velem jössz! - utasította majd futásnak eredtek egy ajtó felé. Két őr maradt még velünk mikor közeledő lépteket hallottam.
      - Szervusztok tubicáim! - láttam meg Dylan vigyorgó arcát,majd a rövid üdvözlés után még hárman léptek be mögötte. Ők már nem üdvözöltek senkit csak rutinos mozdulatsorral lőtték ki a két ellenséget.
   Azonnal Christanhoz rohantam aki vérveszteségének köszönhetően eszméletlenül rogyott a földre.
      - Christan! - emeltem fejét ölembe. Elgyötört arcába hullottak a már megeredt könnyeim. - Minden remdben lesz. - simítottam meg arcát remegő kezeimel.
      - Gyorsan vigyétek ki Christant a kocsiba! - utasította a többieket Dylan. - Minden rendben lesz, rendbe hozzuk, Christan nagyon erős. - ölelt meg Dylan megpróbálva lenyugtatni engem. - Hogy mertél egyedül ide jönni? Bármi történhetett volna veled! - váltott át fejmosásba nyugtatása.
      - Nem ülhettem otthon csak úgy tétlenül. - töröltem le könnyeim.
      - Ha Christan felépül én halott ember vagyok. - nézett komoran szemeimbe.
      - Ha én nem vagyok itt talán már előbb végeztek volna  vele.. - nem akartam őket hibáztatni, hiszen igazából megmentettek minket. De valahogy úgy éreztem, hogy Christant azért hagyták még életben, mert velem voltak elfoglalva.

   Egész úton fogtam Christan kezét. És izzadságtól vizes haját simogattam. Csak az lebegett a szemem előtt, hogy el fogom veszíteni. A vér már kezdett rá száradni a sebek pedig túl mélyek voltak ahhoz, hogy nagy reményt fűzzek felépüléséhez. De kitartok mellette akár mi is történjen és mellette maradok. Dylan már útközben felhívta a házi orvosukat,aki idegessen járkált fel alá még meg nem pillantotta a szélsebesen száguldó autónkat.
      - Azonnal vigyétek fel a szobájába! - kiáltotta gyors vizitet végezve. - Gyorsnak kell lennünk különben elveszítjük!
   Nagy léptekkel futottam a Christant hordozó fiúk után, de Dylan nem engedett az ajtótól tovább.
      - Sajnálom, de innen tovább nem jöhetsz. - pillantott le rám.
      - Dylan ezt nem teheted mellette kell lennem! - estem kétségbe.
      - Hagyd, hogy most az orvos segítsen rajta. - simította meg karom én pedig magatehetetlenül ültem le a lépcsőre.

   Csak ültem ott és vártam. A percek órákba csaptak át számomra pedig a végtelenségbe. Idegesen dobogtam lábammal még nem ajtó nyitódást hallottam. Futólépésekben szeltem át az orvos és köztem lévő távságot.
      - Mondjon valamit! - kaptam el karját türelmetlenül.
      - Elállítottam a vérzést és bevartam a sebeit. - sóhajtotta. - Adtam be neki Morfiumot, hogy csökkentsem a fájdalmát. Most alszik de minden rendben lesz csak pihennie kell. - simította meg bizakodóan kezemet. Zokogva rogytam össze a megkönnyebüléstől. Nem tudtam volna már elképzelni nélküle az életem. Benyitottam halkan a szobájába és csendes léptekkel közeledtem hozzá. Sebei be voltak kötözve, de még így is átütött rajtuk egy kis vér. Tincsei homlokára tapadtak amit apró verejték cseppek leptek el. Elmondhatatlanul fájt, hogy így kellett látnom azt a személyt aki a világot jelentette számomra. Óvatossan feküdtem mellé vigyázva, hogy ne okozzak neki még nagyobb fájdalmat.
      - Christan.. - gördült ki szememből egy sós könny csepp. - Semmi baj, mostmár elmúlt és minden rendben lesz. - simítottam meg arcát óvatosan. - Én mindig melletted leszek, csak ne tedd ezt velem többé. Szeretlek.. - nyomtam óvatos csókot ajkaira. Egy ideig még néztem, nem mertem elaludni, hátha felkel és szüksége lesz valamire. Most döbbentem csak rá, hogy valójában mit tettem. Egy ismeretlen alak volt számomra mikor megmentett Mateotól. Most, négy hónapal később ő jelenti nekem a mindenséget és az életem árán is megvédeném mindentől. Új érzés volt ez számomra, mert itt még a szerelemtől is többet éreztem.  Egyszerűen csak nem akartam elveszíteni.
   Szemeim lehunytam majd mély álomba merültem kezét szorongatva.