Stockholm sindrom × Befejezett *

6.Fejezet

   Ismét az ajtó felé pillantottam. Az ajtó mellett balról ott volt egy karos szék. Észre sem vettem eddig a rajta heverő dobozkát. Össze húzott szemekkel indultam meg a doboz felé. Kíváncsian emeltem fel majd elolvastam a rá ragasztott levelet.

,, Ne haragudj neveletlenségem és heves vérmérsékletem miatt. Ezzel az aprósággal szeretnélek kiengesztelni. ''

C.

   A csomaggal vissza ültem az ágyra majd felnyitottam a masnival diszített tetejét. Egy gyönyörű szép nyári csipke egyberuha volt benne. Sóhajtottam majd magam elé tartottam a tükör előtt. El kell ismernem nagyon szép volt és szivesen kibújtam volna már a tegnapi ruhámból ami kezdett kényelmetlenné válni.

Átcseréltem a ruhám majd kopogtatni kezdtem az ajtón. Ismét kattant a zár majd megláttam a tegnapi srác kíváncsi tekintetét.

       - Meddig kell még idebenn maradnom? - tettem türelmetlenül csípőre a kezem.
       - Lekisérhetlek hozzá ha gondolod. - jött béljebb. Szemeivel végig mért majd elvörösödve a padlóra vezette tekintetét. - Gyönyörű vagy. - Dadogta hátra tett kézzel.
       - Akkor mehetünk? - térítettem ki bókját, mire csak zavarodottan bólintott. Úgy viselkedtek mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lett volna. Nyilván èn nem tudtam ìgy kezelni a dolgot, nem fogok úgy tenni mintha minden rendben lenne.

   Kilépve az ajtón egy hatalmas folyosó tárult elém. A padló márvány volt, a fal kimondottan drága festményekkel volt körbe szegélyezve. Kezdtem elhinni, hogy tényleg nem egy kispályásról van szó, a ház fényűző volt, és az is meglátszott, hogy Christan heves természete ellenére nagyon művelt.

      - Igazából még a nevedet sem tudom. - fordultam a még mindig földet pásztázó fiú felé. Eddig fel sem tűnt milyen jól áll neki a fekete ing. Kihangsúlyozza sötét szemeit.
      - Oh, Dylan vagyok - mosolygott.
      - Tracy. - nyujtottam felé kezem. Ajkai elnyíltak és csak figyelt. - El is felejtettem, hogy már mindent tudtok rólam. - grimaszoltam kelletlenül ahogy a lépcső sorra kanyarodtunk.

   Tágas ablakok, mindent márvány borít és egy hatalmas tölgyfa ajtó. Be kell még magamnak is vallanom, hogy attól függetlenül hogy egy szadista barom, ízlése azért van.
   Az udvarra érve szemeim elkerekedtek. Gyönyörű virágba borult fák, gondozott kertek, hihetetlenül zöld pázsit. Csak kiérve láttam milyen nagy is igazából ez a ház. A nagy vaskapu előtt terepjárók drágábbnál drágább sport autók álltak. Ez egy fajta ellenszenvet váltott ki belőlem. Pocsèkolásnak ès nagykèpűnek tartottam. A ház majdnem minden szegletében fegyveres őrök álltak, akik rá nézés alapján kiskoruk óta kiképzésekre jártak.

   Ha nem lettem volna ott és nem látom a két szememmel, olyan lett volna mintha valaki elmesélné a film részleteit amit szombaton a mozi vásznon látott. Távolabb a medencénél egy kerti bútor sor volt. Ott ült Christan is italt szürcsölgetve. A kilátást pásztázta, de jöttünkre ránk kapta szigorú tekintetét.
Végig mért szemeivel majd megnyalta alsó ajkát.

       - Elmehettek. - intett testőreinek bele értve Dylant is, mikor odaèrtünk. A mellette lévő üres helyre mutatott, de én megmakacsolva magam a vele szemben lévő ágyra ültem keresztbe tett lábbal. - Tetszett az ajándékom? - mosolygott rám.
       - Nem tudsz megvásárolni. - jelentettem ki nyíltan és mogorván szemeibe nézve. Mire elnevette magát.
       - Nem vagy egy könnyű eset. - Ivott bele ismét italába.
       - Minek vagyok itt? - vágtam a dolgok közepébe.

   Egy ideig mosolyogva pásztázott, majd teljes testével felém fordult. Pohara talpa koccant az üveg asztalal majd rám emelte tekintetét.

       - Pár hónappal ezelőtt, volt egy üzleti megbeszélésem Floridában. Az üzlet jól sikerült ezért a partra mentünk megünnepelni. - emlékezik vissza. - Ittunk elég rendesen, de mit ér a mulatság egyedül nem? - mintha válaszra várt volna tőlem. - Ugyan az a parton bulizott lent fiatalok egy csoportja is, gondoltuk társulunk hozzájuk. - Szemeim kierekedtek. Emlékszem arra a bulira, én is ott voltam Saraval. - Aztán megláttalak téged. Egész este le sem tudtam venni rólad a szemem. Ahogy ott táncoltatok és énekeltetek, teljesen felszabadulva. - mosolyogja el magát. - Akkor döntöttem el, hogy kellesz nekem. Kellesz te is ès az az èrzès is amivel magával ragadod az embereket.

       - Te teljessen megőrűltél - néztem rá hitetlenül.
       - Én is azt hiszem - nevette el magát. - Szóval mától enyém a szabadságod, és enyém a lényed. Azért hoztalak el hogy együtt lehessünk feltételek nélkül
       - Ezt jobb ha elfelejted. Mert ide figyelj akár hányszor alkalmam lesz a szökést fogom választani. - mutattam felé fenyegetően mire elkapta a kezem.
       - És te akár hányszor próbálsz majd megszökni előlem én ott várlak majd. - nézett mélyen szemembe fenyegetően. Pár perc után elengedte a kezem, majd újra hátradőlve emelte szájához poharát.

   Megszeppenve néztem magam elé. Igaza van. Esélyem sem lenne ellene. Mindenhol emberei vannak, biztosan tudom hogy a családom is megfigyelés alatt tartják. Megsemmisülve és tehetettlennek éreztem magam. Abban a perceben. Épp ott.