Stockholm sindrom × Befejezett *

13.Fejezet

   Az elmúlt pár napban tökéletesre fejlesztettem a rejtőzködés és kommandózás technikáját. Sikeresen elkerültem a Christanal való találkozást. De a történtek még mindig emésztettek. Dylant azóta beavattam a dolgokba, hogy segíteni tudjon a menekülésem. Többnyire úgyérzem nem fogja fel a helyzet komolyságát, és általában kinevet. Sara bezzeg együtt érezne velem és segítene nekem mindenben. Bár jobban bele gondolva őt ismerve csak oda lökne neki mint egy oroszlánnak. Kezd már hiányozni, már egy hónapja nem láttam őt. Ki tudja mi folyik kint a falak mögött keresnek még vagy már réges régen feladták?

   Sóhajtva csuktam be a könyvet, amit sikeresen kivégeztem. Volt időm átböngészni, de felére nem is emlékszem. Szerintem nem csak velem történik meg az, hogy elkezdek olvasni, ami átfolyik egy nagyon mély gondolkodásba, és hiába húzom az ujjam a sorok fölött, mire újra vissza találok a valóságba már fingom sincs, hogy mi is történt a könyvben.
   Óvatosan résnyire nyitottam az ajtót.
      - Solyom szem itt vagy? - sutogtam.
      - Igen fekete macska, tiszta a terep. - hallottam meg Dylant nevetését vissza folytva.
      - Vedd már egy kicsit komolyabban. - csaptam melkason sóhajtva.
      - Ne haragudj - harapta be alsó ajkát, hogy véletlenül se nevese el magát ismét. - De te konkréttan napok óta menekülsz egy férfi elől aki csupán csak meg akart csókolni.
      - Elnézést de kijavítanálak. Elrabolt ÉS meg akart csókolni! - sipítottam. Dylan csak megrázta a fejét és a lépcső felé biccentett.

   Halk léptekkel settenkedtem végig a folyosón majd le a lépcsön a könyvtárba egy új könyvért. Halkan nyitottam ki az ajtót majd halálni lassúsággal csuktam be vigyázva, hogy egy apró zajt se keltsek. Ahogy az ajtó becsukódott megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt.
      - Befejezted? - hallottam meg egy rekedtes hangot a hátam mögül.
      - Bassza Krisztus! - ordítottam fel ijedtemben ismét eldobva a kezemben szorongatott könyvet. Lassan hátra néztem a vállam felett. Christan volt az. A polcoknak dőlve figyelt karba tett kézzel, de ami még szembe tűnőbb volt, hogy felül nem viselt semmit.
      - Csak a bűnösök félnek. - Jelentette ki.
      - Én csak.. - dadogtam ismételt zavaromban. -.. Csak kicserélném a könyvet.
    Tekintete ismét az enyémet kereste, de én csak a földet pásztáztam, mint egy kisgyerek akit rajta kaptak valami rosszaságon. Christan ellökte magát a polcoktól és egyenesen felém jött. Még idegesebb és még vörösebb lettem, mint eddig. Megállt előttem pár centire majd állam alá nyúlva megemelte fejem, hogy tekintetünk össze találkozzunk.
      - Csak ennyiről lenne szó? - kérdezte.
      - I..igen..- bólintottam.
      -  Szóval nem kerültél az elmúlt napokban?
    Kikerekedtek szemeim és hirtelen azt sem tudtam melyik dimenzióban vagyok. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nyíltan rá fog kérdezni a dolgokra.
      - De.. Talán.. - sütöttem le szemeim.
      - És mért? - húzott közelebb magához derakamnál fogva. - Csak mert meg akartalak csókolni? - nem válaszoltam, egyszerűen egy szó sem tudott kicsúszni a számon, libab bőrös lettem a közelségétől és ami még rosszabb, hogy ezt ő is észre vette így még öntelt mosolyával is szembe kellett néznem. - Nyugi, többet nem fordul elő. Megigérem. - símított végig arcomon, majd újra le pillantott ajkaimra beharapva sajátját. Szám egy kissé elnyílt a megdöbbenéstől. - Megvárom még te kéred vagy még te csókolsz meg engem. - simít végig alsó ajkamon hüvelykujjával.

   Válaszolni sem tudtam kijelentésére. Egyrészt megkönnyebültem, másrészt megdöbbentett pimaszsága. Eltávolodott tőlem majd vissza ment polcokhoz. Ő a könyveket nézte én pedig őt. Teljesen leblokkoltam. Pár perc után megemelte kezét majd végig símította egy könyv gerincét. Kiemelte a többi közül, majd felém fordulva felmutatta azt.
      - Én ezt ajánlanám. - és ezzel ki is kapta kezemből a már elolvasott könyvet és a helyére csúsztatta a fekete borítású könyvet. Nagy aranyozott betükkel pedig a rányomtatott cím.,, A szökés,,. Megpuszilta homlokom majd egyedül hagyott a szobában. Egy ideig még néztem utánna, majd mikor megbizonyosodtam róla, hogy már nem tér vissza, helyet foglaltam a karosszékben és felnyitottam a könyvet.

   Pár óra múlva Dylan dugta be a fejét.
      - Minden rendben? Már órák óta bent vagy. - lépett béjebb.
      - Igen.. Csak ez a könyv - mutattam fel neki. - Olyan mintha a saját életem lenne papírra nyomtatva. - ráncoltam össze a szemöldököm.
      - Á, ismerem, én is elolvastam már. - ült le mellém.
      - Szerinted a én sorsom is ez lesz? - utaltam a könyvre. Elrablásról szólt, maffiáról, és a végén szerelemről. Christan tudatosan adta a kezeim közé ebben biztos voltam.
      - A sorsod te magad irányítod. Neked kell tisztába tenned a gondolataid és az érzéseid. - válaszolta komolyságal. Igaza volt. Nekem kell rájönnöm mi zajlik bennem. Nem várhatom el, hogy más oldja meg a problémáimat.