Stockholm sindrom × Befejezett *

20.Fejezet

   Egyszerűen leírhatatlan volt az érzés ami a hatalmába kerített. Soha életemben nem voltam ennyire boldog és Christant sem láttam még ennél boldogabbnak.
   A két órás út alatt hihetetlen sokat beszélgettünk. Alkalmam nyílt meghallgatni olyan storikat, és olyan dolgokat róla amit még nem tudtam. Kezdtem egyre jobban megismerni, és ő is engem. Egy percnyi kínos csend sem volt köztünk, szinte végig beszélgettül az egész utat, és ha halgattunk, az is inkább nyugtató csend volt mintsem kínosnak mondható. Kiderült, hogy Darius a kereszt apja, aki felnevelte a szülei halála után és így került be valójában a maffiába. Hogy nem ölt még embert, ahogyan én azt elképzeltem és csak szükség esetén folyamodik erőszakhoz.

   Ezen kívűl a fekete a kedvenc színe amit igazából sejtettem. Imádja az állatokat, a horror filmeket, paintballozni és régen versenyszerűen autó versenyzett. Nagyon mozgalmas élete volt én pedig csak tátott szájjal halgattam. Teljesen elbűvölt, nem csak az, hogy így megnyílt nekem, hanem az is, hogy ennyire felszabadult.

   Egy kis idő után lefordultunk egy ösvényre ami egy erdőn keresztül vezetett. Kábé öt perc után pedig megláttam egy gyönyörű nagy fa házat. A ház mögött egy hatalmas tó volt és egy kis móló. Káprázatosan nézett ki és ez egész megtestesítette a nyugalmat.
      - Remélem tetszik. - állította le a motrot felnézve rám.
      - El sem tudnék képzelni ennél szebbet. - száltam ki még mindig eltátott szájjal.
   Mosolyogva kulcsolta össze kezeinket és velem együtt nézte az elénk tárulkozó tájat.
      - Gyere megmutatom a házat. - húzott maga után a kezemet fogva. Az egész ház fából épült. Mondanom sem kell szerintem milyen lenyűgöző volt
   Körbe jártuk az egészet majd ki pakoltunk bőröndeikből.
      - Minden napra kitaláltam valamit, szóval nyugi nem ez volt a nagy kirándulás. - ült le a kanapéra.
      - Nekem az is épp elég lenne, ha csak itt lennénk, egyszerűen gyönyörű ez a hely. - ültem le mellé mosolyogva.
      - Ez a szüleimtől az örökségem. - nézett körbe. - Mikor kicsi voltam minden nyáron lejöttünk ide legalább egy hónapra. - merült gondolataiba.
   Egy kis fájdalom söpört végig arcán. Nem lehet neki könnyű vissza térni ide.
      - Biztos sok szép emléked van velük és a helyel kapcsolatban. - dötöttem fejem a vállára, majd átkarolt.
      - Rengeteg. - mosolyodott el elmerengve. - Scotal és Davevel is itt barátkoztam össze. A szomszédos házban nyaraltak.
      - Már olyan régóta barátok vagytok? - néztem fel rá hitetlenkedve mire csak bólintott. Az ilyen nagyon ritka, de egyben a legcsodálatosabb is.
      - Sok szép elméket kaptam ettől a helytől és most azért hoztalak ide, hogy te is össze gyűjts párat. Azt akarom hogy életed legfelejthetetlenebb utazása legyen a miénk. - simított végig hajamon.
      - Köszönöm. - pusziltam meg arcát. Tényleg hálás voltam neki, legfőképp azért mert ide hozott. Meg szerette volna mutatni emlékeit, kitárulkozni előttem és ez hatalmas szó.
      - Ne csináljak valami vacsit? - gondolkodott el.
      - Ami azt illeti nem lenne rossz. - ráncoltam össze homlokom.

   A konyhában helyet foglaltam egy bár széken. Elém csúsztatott egy talpas poharat majd telitöltötte borral. Magának whiskeyt öntött amibe két jégkockát is dobott. Mesélt még egy csomó kiskori emléket miközben főzőtt én pedig a púltra támaszkodva figyeltem. Rutinos mozdulatokkal készítette el a vacsoránkat, tényleg van tehetsége a főzéshez.
   Ahogy elkészült az étel segítettem neki megteríteni majd helyet foglaltunk az asztalnál.

      - Na és mi a holnapi program? - húzogattam felé szemöldököm.
      - Legyen meglepetés. - kapott be egy falat húst mosolyogva.
      - Nem szeretem a meglepetéseket. - húztam el a számat.
      - Pedig most az egyszer lehetnél egy kicsit türelmesebb esküszöm, hogy nem bánod meg. - kacsint rám.
      - Annyi mindent meséltél már, de még mindig nem tudom, hol tanultál meg így főzni. - emeltem számhoz egy újabb finom adagot.
     - Darius nagyon jól nevelt, így azt sem hagyta, hogy főző tudomány nélkül csússzam ki szárnyai alól. - nevetett. - De ha lehet ezt se említsd senkinek, árt a hiúságomnak.
      - Pedig szerintem épp becsületes és figyelemre méltó a szakácstudományod. - dícsértem meg mire halványan elmosolyodott.

  A vacsora végeztével elpakoltunk, közössen elmosogattunk majd felmentünk a hálószobába.
      - Tudod mit szeretek ebben a házban a legjobban? - fogta meg derekam maga felé fordítva.
      - Mit? - szívtam be alsó ajkam.
      - A két személyes kádat. - húzta kaján vigyorra száját.