Stockholm sindrom × Befejezett *

26.Fejezet

      - Én is azt hiszem. - válaszoltam percek múlva ahogy leültünk a kinti bútor sorra. Végig nyújtotta majd két méterét az ágyon majd felnézett rám fejét kezével karózva.
      - Mindent tudni akarok. - csettintett.
   Mindent elmeséltem neki tövéről hegyére az ott készített képeket mutogatva.
       - Szóval tényleg csodálatos volt minden és hihetetlen jó ember Christan. - fejeztem be hosszas monológom.
      - Örülök neki, hogy egymásra találtatok. Bevallom évek óta itt dolgozom a pártján, de sosem láttam még ilyen boldognak. - ráncolta össze homlokát elgondolkodva. - Tejesen fel van töltődve, és csak úgy ragyogtok egymás mellett.
   Fülemig elpirulva mosolyogtam mire meghallottam Christan ideges hangját. Mindketten a hang irányába kaptuk a fejünket. Valakivel a telefonon keresztül veszekedett elég hevesen. Össze ráncolt homlokkal próbáltam kiszűrni mondatait, viszont ehhez túl nagy volt a távolság.
      - Ez semmi jót nem jelenthet. - húzta össze szemeit Dylan inmár felülve.
   Idegesen kaptam rá a tekintetem majd vissza Christanra aki sietős léptekkel ment vissza a házba.
      - Én ezt megnézem. - keltem fel majd gyorsan szedve lábaim indultam meg a bejárat felé.
      - Tracy! - kiáltott utánnam Dylan, de mit sem törődve tettem egymás után lábaim. Felkocogtam a lépcsőn majd a szobája felé vettem az irányt ahol sejtéseim szerint tartózkodott.
   Kopogás nélkül léptem be a helységbe ahol az ablakon kibámúlva homlokát maszírozta. Háta mögé léptem és megöleltem. Ajkát halk sóhaj hagyta el majd megfordult, hogy velem szemben lehesen. Arca teljesen kipirult heves vérmérsékletétől és különös tekintettel nézett rám. Nem tudom mit láttam szemében, de nem a megszokott boldogságot és csillogást. Szorossan ölelt magához mintha utoljára tudna megölelni.

      - Mi történt? - pillantottam fel rá mikor éreztem, hogy kezd egy kicsit megnyugodni.
      - Az egyik bizalmas emberünk átbaszott minket. - túrt hajába idegessen. - Az a kis gyökér. - vágott ököllel a falba mire össze rezzentem. Kikerekedett szemekkel néztem rá, sosem láttam még ilyennek. - Össze játszott az ellenséggel. - támasztotta falnak kezét ahogy ismét kinézett az ablakon.
      - És most mi lesz? - kérdeztem. Őszintén szólva nem tudom, hogy ilyenkor mi szokott történni, sosem beszéltünk úgy a maffia ügyeirő legfőképp szerintem azért mert nem is akarta, hogy részt vegyek benne.
      - Emiatt nem kell aggódnod. Nem lesz senmi baj. - fordult ismét felém megcsókolva a homlokom. - Sajnálom, hogy így viselkedtem, de ez bonyolult, egy csomó kárt okozhat nekünk egy ilyen affér. - maszírozta ismét a homlokát.
      - Tudja, hogy tudjátok? - simítottam meg karját.
      - Nem tudom, de ha nem tudja akkor szeretettel várom, majd én elmondom neki. - húzta száját fél mosolyra. - Figyelj hercegnőm, most el kell mennem egy kicsit. Dariushoz, de amint vissza érek az lesz az első, hogy megkereslek. - csókolt meg, majd az ajtó felé indult. Úgy éreztem hülyeséget fog csinálni ezért megijedtem. Utánna szaladtam és magam felé fordítottam.
      - Vigyázz magadra kérlek. - néztem mélyen szemeibe. Szélesen elmosolyodott majd egy csókot hintett homlokomra.

   Már be sötétedett de Christan még mindig nem tért vissza. Idegességem nem leplezve járkáltam fel alá, mi van ha történt vele valami? Idegesen túrtam hajamba majd leültem ágyam szélére. Ahogy ezt megtettem autó kerék csikorgásra lettem figyelmes. Tekintetem az erkély felé kaptam  és rögtön oda szaladtam. Christan kocsija ált meg. Kiszállt az autóból, majd mögötte két másik arc akik hátra csavart kézzel emeltek ki valakit a CSOMAGTARTÓBÓL. A titokzatos személyt a földre dobták így térdelő pozícióba helyezve Christan előtt.

   Ki szaladtam a szobámból onnan végig a lépcső soron majd az ajtóig ahol egy biztonsági őr mellkasába ütköztem. Azt hiszem Adam volt a neve.
      - Engedj ki. - utasítottam felpillantva rá.
      - Nem tehetem. - állt az ajtó elé mégnagyobb területet eltakarva. Háta mögül furcsa hangokat hallottam, amitől bepánikoltam, mintha verekednének.
      - Engedj ki! -kiabáltam rá egyre idegesebben. Szeme se rebbent csak bámult le rám karba tett kézzel. Dühöm elérte az utolsó faktort is, arcom grimaszba torzult, majd elkaptam a nyakát. Kikerekedett szemekkel nézzet le rám. - Azt mondtam engedj. Ki. - köptem arcába szavaim. Kapkodva nyúlt hátra a kilincsért kitárva előttem az ajtót. Elengedtem nyakát majd kiszaladtam az autó irányába. Lesokkolva torpantam meg tőlűk pár méterrel. Christan épp a földön fekvő már eszmélet vesztett fiú arcát ütötte. Jöttömre felkapta tekintetét én pedig könnyes szemmel kaptam szám elé a kezem. Kiegyenesedett és elém tárúlt egy olyan kép amit sosem gondoltam volna. Fehér pólóját vér áztatta fel, kezén lila foltok és az ütések során felsérült bütykei díszelegtel. Puha ajkai közül vér szivárgott ki, ahogy ő is bekapott pár ütést. Hitetlenkedve néztem elsötétült szemeibe ő pedig vissza enyémbe.
      - Tracy.. - suttogta majd elindult felém felemelt kezekkel. Döbbenten torpant meg mikor látta, hogy hátrálok előle. Egyszerűen nem ment. Hátat fordítottam és rohantam a bejárat felé.
      - Tracy! - kiáltott utánnam,de mintha meg sem hallottam volna szaladtam könnyeimmel küszködve egészen a biztonságot nyújtó szobámig.

   Elfordítottam a zárat majd az ajtó elé ültem a földre. Kikerekedett szemekkel néztem magam elé a levegőt kapkodva. Sosem hittem volna, hogy az én Christanom, aki mindig olyan gyengéd és figyelmes velem, ilyet tenne. Egyenesen féltem tőle. Mikor a szemeibe néztem nem láttam semmit csak sötétséget. Kezeim remegtek a láttotaktól sosem gondoltam volna, hogy van egy ilyen oldala. De most megrémített.