Stockholm sindrom × Befejezett *

8.Fejezet

    Az eddig rendben van hogy elindultam a ,, szobámba'' viszont azt nem tudom merre van az oda. Könyvem szorongatva fújtam egyet. Micsoda seggfej. Azt hiszi ha elrabol rögtön futok a karjaiba hogy le feküdhessek vele. Mikben él ez az ember?

    Szerencsére Dylan épp most lépett ki egy másik ajtón. Gondolom az lehet az étkező mivel egy csokis fánkot próbált egészben lenyomni a torkán. Nem volt valami guszta de ebben a helyzetben ő volt a reménycsillagom. Nagy léptekkel indultam meg felé.

        - Látom megtaláltad a könyvtárat. - biccent a könyv felé.
        - Igen. - fogtam rövidre. - Egyedül az idézőjeles szobámat nem találom.
        - Kövess. - majd elindult a lépcsőn én pedig szófogadóan követtem. Ajtó csukódását hallottam hátam mögött. Vállam felett hátra nézve Christant pillantottam meg a lépcső alján. Zsebre tett kézzel figyelte ahogy távolodunk tőle. Össze találkozott tekintetünk és rám kacsintott. Pff micsoda egy arrogáns barom nyugtáztam magam. A szobám elé érve Dylan kinyitotta az ajtót, de nem mozdult.

        - Te nem jössz be? - kérdeztem közömbösen. Úgy gondolom, ha már erre a ,,sorsra" jutottam, nem ártana ki alakìtanom bár egy bizalmas kapcsolatot. Ki tudja kèsőbb nem e veszem ennek hasznát, főleg, hogy a lehetősègeim elèg ködösek.
        - Senki nem mehet be hozzád Christanen kívűl engedély nélkül. - válaszolta zavartan.
        - Ugyan már ne legyél nyuszi. Amúgy sem látom sehol. - néztem körbe, újabb kisèrletet tève.

    Nem mozdult, de nem is válaszolt. Így sóhajtva léptem be az üres szobába. Itt mindenki ilyen unalmas?

    Levetettem a könyvet az ágyra és az erkélyre sétáltam. Elgondolkodtam a történteken és a hallottakon. Dylan tűnik a legnormálisabbnak, szerintem ő nem is tolerálja igazából ezt az egészet, csak ahogy ő is mondta a munkáját végzi. Az egyetlen esélyem az lenne, ha segítene megszökni. Ismeri a terepet, és gondolom az őröket is, nagyobb az esélyem vele mint nélküle. Ezért kell mihamarabb tennem valamit ez ügyben. Az oldalamra kell fordítanom.

    Halk beszélgetést hallottam az ajtó felől. Csendben oda lépkedtem és a fülem az ajtóhoz nyomtam.

        - Mától kezdve akár mi van te mellette vagy. - hallottam meg Christan szigorú hangját. - Véded és vigyázol rá, amikor én nem tehetem.
       - Igen is főnök. - mondta Dylan.
       - Minden bizalmam benned van. De ha megtudom, hogy hozzá értél.. - sziszegte fogai közt. - Úgy jársz majd mint az a Kanadai fickó múlt héten.
Választ már nem hallottam csak egy hatalmas nyelést. Még az én torkom is bele fájdult. Nem beszélgettek tovább, csak egy távolodó cipő kopogását hallottam.

    Szóval ha jól értem Dylan lesz a személyes testőröm. Ha nap mint nap együtt kell lennünk előbb meg fog bízni bennem, és előbb segít majd. Sajnálom a srácot de nekem a cél lebeg a szemem előtt, ami perpill a hazajutás. Mintha Christan most egy kicsit az èn malmomra hajtotta volna a vizet.

    Hasra feküdtem az ágyon és felnyitottam a könyv fedelét. Elkezdtem olvasni a sorokat, amiket egyre homályosabban láttam, míg végül elaludtam.

_______________________________________________________________________________

    Arra keltem fel, hogy valaki a lábam simogatja. Nem nyitottam ki a szemem túl jó érzés volt. Az èrintès puha volt ès gyengèd. Résnyire nyitottam a szemem, akkor láttam meg, hogy nem kúszik be az erkély ajtón több fény. Maximum a Holdtól, viszont a szobát most az éjjeli lámpa mesterséges fénye töltötte meg.

    Ahogy mocorogni kezdtem az érintést már nem éreztem. Ásítva töröltem meg a szemem majd felültem. Először azt hittem csak kèpzelődtem, de hamar rájöttem,hogy nem a kèpzeletem játszott velem mikor meg pillantottam Christant az ágyam szèlèn ülni. Arcom újra közömbös lett.
       - Jó estét szépségem. - mosolygott rám Christan.
       - Mit akarsz itt? - Förmedtem rá kábán.
       - Gondoltam éhes lehetsz. - váltott komoly arcot. - Elkészítették már a vacsorát, a pabilonnál várlak. - kelt fel ülő pozíciójából majd megigazította inggallérját.
      - Kössz nem, elmegy tőled az étvágyam. - Köptem arcába csúnyán a szavakat.

   Most emeltem csak rá tekintetem, bár ne tettem volna. Az eddigi nyugodt tengerből, most egy viharos sötét mélység lett. Arca grimaszba torzult majd elkapta a kezemet és olyan közel hajolt arcomhoz, hogy éreztem mentolos leheletét.

        - Azt mondtam azt szeretem mikor vadóc vagy, nem pedig azt ha szófogadatlan! - Ajkaim elnyíltak. - Ha nem eszel nem eszel, de akkor is le fogsz jönni hozzám. - Mormogta ellent mondást nem tűrő hangon. Szorítása engedett csuklóm körül majd teljesen abba maradt. Felállt és az ajtó felé indult mikor még egy pillanatra megállt. - Tusolj le előtte, a ruhád a széken van. - Oda pillantottam és egy fekete selyem estélyi volt felakasztva a szék támlájára. - Használd az emeleti fürdőt.

    Becsukta az ajtót és már ott is hagyott. Szerintem indulatkezelési problémái vannak. Nem várhatja el hogy tisztelet tudó legyek vele azok után amit tett és azok után, hogy kicsoda. Közelebb mentem a sötét ruha darabhoz, majd feljebb emeltem, hogy jobban megnézhessem. Gyönyörű szabása volt. A ruhát karomra terítve kivágódtam a folyosóra. Dylan nem szólt egy szót sem csak a második ajtó irányába mutatott.

    Szótlanul mentem be a fürdőszobába. Ugyanolyan fényűző volt akár a lakás többi pontja. De giccses helyett inkább kifinomúltnak mondanám. Végig simítottam a fürdő közepén álló kád szélén, majd megengedtem a vizet egy kellemes fürdőhöz. Bár ennyi örömöm legyen itt. Az ajtót természetesen bezártam magam mögött, senkiben sem bíztam és ami azt illeti elég szégyenlős is vagyok, szeretném elkerülni a társaságot.Mikor megtelt a kád elzártam a vizet és lassan bele léptem. A frissítő forró víz szinte égette a bőröm. Mélyet sóhajtottam ahogy testem kezdett ellazulni és most az egyszer, az ittlétem alatt az elmém is kezdte elengedni magát. Csak feküdtem és nem gondoltam semmire.

    Körülbelül tíz perce lehettem így mikor zár babrálásra lettem figyelmes majd az ajtó nyitódásra.