Stockholm sindrom × Befejezett *

15.Fejezet

   Reggel kopogás hangjára keltem, ami az ajtóm felől jött. Ijedtemben majdnem hátraestem székestől együtt. A nap élesen tűzött a szemembe, lassan körbenézve realizáltam, hogy tényleg a teraszon aludtam el. Nyakig be voltam takarva ami azt jelenti vendégem is volt az éjszaka. Újjabb kopogás törte meg a reggeli elméljedésem.
      - Mivan már?! - üvöltöm idegesen. Azt utálom a legjobban, ha valaki felkel, ilyenkor csak fussonak a közelemből.
Idegessen vágtam ki az ajtót, ahogy gondoltam Dylan volt az. A szokástól eltérően ma nem inget viselt, hanem egy sport szettet, mint aki futni indul vagy az edzőterembe. Hajam az égnek mered szemeim össze szűkítve vártam, hogy mi olyan fontos hogy ezért felkeltsen.
      - Reggel 6 óra van ideje felvenned az első kiképzési leckéd. - húzta ki magát.
      - Mikben élsz te? A hívott szám nem elérhető próbálkozzon tízkor. - majd becsaptam előtte az ajtót és az ágyamba zuhantam, hogy lenyomjam még a szundi gombot.
   Hirtelen kicsapódott az ajtó, és Dylan heves léptekkel indult meg felém. Megragadta lábaim és azoknál fogva húzott le az ágyról.
      - Öltözz. - dobott nekem egy ruha kupacot.
      - Mégis hogy meré.. - de kiakadásom megsem várva már távozott is a szobámból. Nem akarom elhinni, hogy valaki csak azért korán kel, hogy elmehesen edzeni. Fel nem foghatom.

   Nagy sóhaj közepedte felkászmálódtam a földről és neki álltam öltözni. A méretek pontossak voltak. Fekete cica naci és egy fekete trikó, mintha a suliban készülnék tesi órára.
   Mogorván léptem ki az ajtón és Dylanre nem nézve indultam meg a lépcső felé. Ahogy kiértem a friss pázsitra karba tett kezekkel vezettem rá tekintetem.
      - Úgy gondolom az első és legfontosabb a közelharc. - állt vigyázba. Én nem tudom mit érezhetett itt kora reggel de nekem nem akart jönni az az érzés. Hatalmasat ásítottam és pont mire csuktam volna be szám az arcom felé ütött. Az ütés nem talált célba reflexeimnek köszönhetően. Szemeim kikerekedtek.
      - Az anyád úristenit. - néztem rá letaglózva. Abban a pillanatban lendítettem felé jobb öklöm. Kivédte, de én tovább ütöttem és rugtam. Mit képzel magáról ez a pali?! Szemem sarkából láttam, hogy egyre több őr fordult felénk és Christan is már az ajtóban állt. Maffia lány kell neked? Hát megkapod. Abban a pillanatban Dylan derekára ugrottam és egy hátra lendülésel átdobtam magam felett. Kihasználva, hogy kiterült a földön   lefogtam kezeit és a nyakára térdeltem.
      - Ezt. Meg ne próbáld még egyszer! - utasítottam tagolva a mondatot. Feje egyre jobban vörösödött így elengedtem és feláltam. A srácok tapsolni és függyögni kezdtek. Christanra emeltem a tekintetem aki büszkén vigyorgott rám tapsolva. Kifújtam egy kósza tincset az arcomból majd felsegítettem Dylant.

      - Nem mondtad, hogy tudsz verekedni. - maszírozta eltorzult arcal torkát.
      - Nem kérdezted. - veregettem meg vállát. Ami azt illeti elég sok női pankrációt néztem egy időben, így rám ragadt ez - az. Bár gyakorlatban nem próbáltam eddig, úgy látszik bevállt.

   Még vagy egy órát edzettünk aztán elmnetem, hogy egy kis zuhannyal felfrisítsem magam. Törölközőbe csavartam magam és neki álltam kifésülni a hajam. Reggel lusta voltam, így csak gyorsan felkötöttem, viszont most szenvethetek a csomóimmal.
   Ismét kopogott valaki az ajtón.
     - Tessék?
   Christan lépett be a fehér ajtón büszke mosolyal. Érztem, hogy igazán büszke rám. Ritkán kaptam ilyen tekintetet bárkítől is, mert lényegtelen hány sport versenyt, vagy tanversenyt nyertem meg a szüleimet álltalában más kötötte le így sosem voltak ott. Vagy csak nagy ritkán. Kivette kezemből a fésűt majd megsimította a hajam.

      - Nagyon büszke voltam rád ma, ügyes vagy és az edzés végére már fejlődést is láttam. - húzott hátra egy tincset vállamról. Bőröm égett ott ahol megérintettem, és a tükörből láttam, hogy az ő ajka is elnyíltak.
      - Köszönöm. - néztem szemeibe a tükrön körösztül.
      - Nincs mit. - mosolygott rám. - Tudod.. Este hivatalos vagyok egy vacsorára. - köszörülte meg torkát. - Szeretném, ha eljönnél velem. - fogja meg vállaim.
      - Rendben van. - mondtam egy kis hezitálás után. - De csak ha csinálsz nekem valami reggelit, szörnyen éhes vagyok. - nevettem el magam kínosan.
      - Én is. - nyalta meg alsó ajkát, végig mérve engem. Fülemig elvörösödtem, majd zavartan keztem el babrálni a fésűmmel, amit vissza tett a pultra.
   Pár pillanatig még éreztem magamon égető pillantásait, majd elhagyta a fürdőt.

    A reggelit a szobámban fogyasztottam ismét gondolataimba búrkózva. Így alakult a helyzet, vissza csinálni már nem lehet. Két hónapja vagyok itt és kezdem úgy érzeni én is kezdek vonzódni Christanhez. Csak akkor nyugszom meg, ha sikerül legalább magamban letisztázni a dolgokat. Erre pedig az a megoldás hogy egy kicsit nyisak felé. Talán a vacsora lesz a mindent eldöntő pillanat ami segíthet abban hogy tisztábban lássak.