Az Idő ereje

1.4

Hát igen. Ez volt a legfontosabb fordulópont az életemben. Azóta eltelt több, mint két év, azóta megtanultam az "életre szóló házimat" és az idő erejének alapjait. Két év alatt tíz évet öregedtem meg, és ez gondolom neked is feltűnt. Hogy régebben mindenen kiakadtam, most meg csak fekszek és bambulok magam elé. Egy ismeretlen környék sötét utcáján...hm, talán ideje lesz hazamenni.

Fújtattam egyet, amikor léptem egyet. Most jól jönne egy akármilyen guruló vagy repülő jármű, amin mehetnék, mert a buszozás mellett egy kilométert kéne gyalogolnom, de mivel az nincs, ezért a limlomok között kivettem egy széknek a lábait, kettőt-kettőt összekötöttem egy szikszalaggal és már készen is lettek a mankóim, vagy mik.

Felvettem a táskámat, és a buszmegálló felé toporogtam. Úgy éreztem magam, mint egy hülye síelő, de legalább kevesen voltak a buszon, így volt ülőhelyem.

Hazaérve borogatni kezdtem a lábam, miközben elgondolkoztam azon, hogy ezt hogyan tudnám elfedni feltűnés nélkül. Mert amióta ebbe a suliba járok, a többieknek annyi esett le, hogy furán viselkedek és sokszor szerzek sérüléseket, amiket valami hihetetlen kifogásokkal felmentem magam tesi elől. Szerencsémre a tesitanár kedves velem, de ha így folytatom, ő is gyanakodni kezd majd rám.

Elővettem a szekrényem alól az elsősegélyemet, és bekötöttem a bokám hideg vizes vászonnal, majd elballagtam az konyháig és vacsorát csináltam magamnak. Vagyis inkább felmelegítettem a tegnapi instant levesemet, majd evés közben nekiláttam tanulni.

Amikor még újonc voltam Időnél, akkor ez velem elég gyakran fordult elő. Ezért zártam le az első félévemet hármasokkal. És sok rejtett sebesülésekkel. De azóta beleszoktam a helyzetbe, és most már csak havonta szerzek komolyabb balesetet. Attól függ, hogy milyen gyakran jelennek meg a démonok. Általában kéthetente, de már volt hetente és havonta is. Sajnos még mindig nem tudtam kitalálni mi szerint jelennek meg. Pedig voltak erre elméleteim, de ezekből mindössze annyit szűrtem le, hogy délután, illetve este szoktak a legtöbbször támadni. De ez sem száz százalékig igaz, már volt olyan, hogy hajnal, sétálás közben kaptam el őket. Mindegy, most nem ez a fontos. Ez a redoxireakció az agyamra megy! Minek kell megtanulni az oxidálószer tulajdonságait?!

Ma éjjel sem találkozhattam Idővel, így megint rémálmokat kaptam. Ezúttal az osztálytársaimról.

Egy nagyon kidekorált szobában találtam magam, előttem pedig a Bossygirls lányok csevegtek. Összeszorítottam a szám. Ez most komoly?

— Higgyetek nekem csajok, én belülről szeretem Zentét, és nincs semmi hátsó szándékom vele! - mondta Szilvia. Aha, persze. A többiek is ilyesmit gondolhattak, mert senki sem tűnt ezzel eltökéltnek.

— Hát...te tudod - vonta meg a vállát Lujza. Szilvia összevonta a szemöldökét.

— Nem hisztek nekem? - kérdezte fenyegető hangon. A többiek megijedtek, és vadul bólogatni kezdtek.

— Hiszünk neked Szilvi, ne értsd félre! - kántálták kórusban. Elforgattam a szemem. Nyuszik. Gyáva nyuszik.

— Egyébként nem értem, miért nem bírjuk Roxánát? Semmit sem csinált, azonkívül, hogy utál minket - váltott témát Bea. Meglepődésemre Lujza is kíváncsian nézett Elizára és Szilviára. Na szuper, úgy utálnak, hogy nem is tudják az okát. Gyerekes.

— Mert annyira unalmas és kocka. Túl flegma és fura. Ezért nem bírjuk őt, ugye? - kérdezte Eliza Szilviától. Várj, még Eliza sem tudja a pontos okát?

— Igen, ti ezért utáljátok őt - válaszolt Szilvia nyugodt hangon.

— "Ti"? És te miért? - kérdezte Lujza. Szilvia egy szúrós tekintettel nézett körül, amitől mindenki lesütötte a szemét. De mielőtt még meghallottam volna Szilvia magyarázatát, teleportáltam, és a két kocka társaságában találtam magam. Vártam, mikor vesznek észre, de tovább nyomták a kütyüiket, és még csak egymáshoz sem szólaltak. Még egy kicsit vártam, mi lesz, de a gépek pötyögésénél nem hallottam többet.