Az Idő ereje

3.5

— Mivel a Réten elmaradtak az eredményhirdetések, így itt fogjuk elmondani - folytatta Patakváry, miután Markosi megint ismertette velünk az illemszabályokat a vonaton. Mindannyian meguntuk.

— A szobaszemlét minden nap megtartottuk, és kissé lehangolónak találtuk a végkifejletet - sóhajtotta, hátha ezzel bűntudatot kelt fel bennünk. Késő, már azt is tudtuk, hogy ki nyert - A győztes...Szilviék szobája! Gratulálunk!

Gyéren megtapsoltuk őket.

— És a tudástesztek. Azok jobbak voltak. Az ötödik helyezett...

"La la la la la la la la" - ordibált Evyrn annyira, hogy ne halljam a győzteseket. A fejem fájni kezdett a nagy hangzavartól.

"Fejezd be! Fáj a fejem!" - csuktam be a szemem, hogy jobban koncentráljak rá.

"Na végre, csak felfigyelsz!" - horkant fel elégedetten.

"Ez volt a célod?! Mekkora egy-"

"Nem veszed észre, hogy hányan irigykednek rád?"

"Hogy érted?"

"Nézz körül, nokkos"

Így tettem. Kétüléses vonaton voltunk. És a mellettem ülő kivételesen Zen lett. Ő kért meg, hogy mellém üljön, Tia meg elolvadozott attól, hogy vele beszélt, így egyértelműen beleegyezett ebbe. Azután megláttam a gyilkos pillantásokat. A Boszik. Minden leesett.

"Ja, csak ez? Már korábban is szembesültem ezzel, de nem Zen miatt"

"Nemcsak ők"

Ránéztem a barátaimra. És legszívesebben elbújtam volna a föld mélyére. A legtöbbjük beszédesen vonogatták fel a szemöldöküket, Miklós még egy szívet is formált a kezével. Úgy meredtem rájuk, mint az idiótákra. Erre ők zavarodottan félrekapták a fejüket, de majd újra egymásra vigyorogtak. Szinte éreztem, ahogy láthatatlanul összeshippelnek engem. Tia persze ebből semmit sem vett észre.

"Ez gáz" - motyogtam epésen.

"Hah, na végre! Két órán át kell kibírnod! Sok sikert, úgyis kelleni fog!" - vihogott ördögien, amire majdnem homlokon csaptam volna magam.

"Te barom"

Hatalmas taps és ováció hangzódott fel, gondolom az első helyezettet gratulálták, ezért én is tapsolni kezdtem.

"Most már sosem tudom meg, hogy hány pontot szereztünk" - gondoltam, de pusztán a visszaemlékezésétől is libabőrös lettem. Sebes kis híján lebuktatott akkor, és bár a fenyegetései nem ijesztettek meg különösebben, de még mindig megmaradt a nyoma az utálatnak iránta.

— Mindenki csatolja be az övét! Indulunk! - fejezte be a monológját Markosi és mint végszóra, a vonat előrelendült. Kifelé néztem az ablakon, és egyre nagyobb megkönnyebbüléssel néztem a távolodó Hűvösvölgyet. Nem fogom hiányolni. Sosem szívleltem ezt a helyet és nem is fogom.

Zente halkan diskurálni kezdett a körülöttünk lévőkkel, de alig tudtam koncentrálni rájuk. A sok energia, a sok mozgás, a változó agyi és testi működés hamar kifárasztott. Egy idő után még Evyrnre sem figyeltem. De ő sem erőltetett engem, úgy látszik, hogy az új lakhelye kimerítette őt is.

Az utolsó, amire emlékeztem, hogy a végkimerültségtől akaratlanul eldőlök balra, valakinek a vállába fúródtam, és bealudtam.

A vonat hangos nyikorgására riadtam fel. A többiek zümmögve pakolásztak, miközben megdörzsöltem a szemem és ásítottam egyet.