Az Idő ereje

3.10

De Zen nem várta meg. Már hat órakor rákérdezett üzenetben, hogy milyen álmom volt és jól vagyok-e, de hiába válaszoltam neki, nem tudta elolvasni. Ilyen egy tinimodell élete. Az a csoda, hogy tudott írni nekem.

Ezt szóvá is tettem, amikor Zen sikeresen lerázta magáról egy sikongó lányt.

— Jól hallom, hogy azért lóg rajta, mert péntek van? - vontam fel a szemöldököm. Tia elkuncogta magát, de így sem kerülte el a figyelmemet a különös hangulata. Mintha visszafogottabb lett volna.

— Igen, és mert nem lesz jövőhéten, hogy elbúcsúzzon tőle.

— Utána nem tudta volna? Mondjuk tanévzárón - bosszankodtam.

— Úúú télleg, a tanévzáró! - ujjongott Tia - Te sem hiszed el, hogy már a nyakunkon van a nyári szünet, ugye?

— Én el tudom hinni - vallottam be. Azt viszont nem tudtam elhinni, hogy alig jött szóba ez a téma, helyette mindenki a kiránduláson meg a természetfeletti képességünkön ugrált. Remélem előbb-utóbb erről is fogunk beszélni, mert a tanárok továbbra is úgy nyúznak minket, mintha év közepe lenne és ettől néha úgy érzem magam, mintha megfeledkeztek volna a nyári szünetről. Ami két hét múlva lesz.

— Hogy telt a reggeled? - vigyorogtam, amikor Zen kifújta magát a padomnál.

— Szörnyűen - mondta bosszús hangon. Aztán megvizsgált engem - Semmi bajod.

— Te viszont annál inkább vagy pocsékul - vizslattam meg én is őt. Zen bólintott egy enyhét, de utána rögtön megrázta a fejét.

— Normálisan kezdődött az álmom - kezdte - De aztán az álmom egyre agresszívebb és manipuláltabb lett. Végére olyan volt, mintha a démonok csinálták volna!

— Mi a franc?! - meresztettem a szemem.

"Te jó élet!" - emésztette fel Evyrn az információt. Szinte éreztem, ahogy újból sorba veszi a lehetőségeket.

— Nálad...nem ez volt? - csodálkozott Zen.

— Nem, én normálisan aludtam.

— Normális normálisan? - kérdezte nyomatékosan.

— Normális normálisan. Semmi manipuláció, lelki és fizikai sérültség, démonszag, satöbbi.

Zen egyszerre tűnt megkönnyebbültnek és zavarodottnak.

— Ez hogy lehetséges? - mondtuk ki egyszerre, aztán behúztuk a nyakunkat Szilvia dübörgő lépései hallatán.

— Mi az hogy előbb mész hozzá, mint a barátnődhöz?! - hőbörgött és karon ragadta őt. Zen arcán könyörgést pillantottam, mire megköszörültem a torkom.

— Szilvia, engedd el Zentét! - állítottam meg a Boszikat - Az ő döntése, hogy kivel akar lenni!

Szilvia tekintete elsötétült, ahogy rám nézett. A többiek is elcsendesedtek.

— Mit tudsz te Zentéről hozzám képest?! Pár napi ismertség után még nem jelenti azt, hogy jobban ismernéd őt, mint én két év alatt! Ezért ne jöjj nekem ezzel és a megmentősdi szerepléssel, Roxána. Zentének nem kell hős, aki pátyolgatná a könnyeit - morogta. Viszonoztam az utálatos tekintetét, de nem vágtam vissza neki. Nem is tudtam volna, mert amint Szilvia és bandája elhúzott, a tömeggyűrű bezárult körülöttem. És úgy beszélgettek velem és egymással, mintha mi sem történt volna. De láttam a szemükben az ijedelmet, ami csak jobban felhúzott. Ennek ellenére én is elmosolyodtam és csatlakoztam hozzájuk.

Azt hittem, hogy erre a napra bevégeztem Szilviával. Vagy erre a hétre. De tévedtem.

Töri előtti szünetben kimentem a folyosóra, hogy nyugodtan be tudjam fejezni a veszekedésemet Evyrnnel.