Az Idő ereje

3.7

— Nincs kedvem aludni - morogtam, ahogy végeztem a bepakolással a holnapi tanítási napra - A sulihoz sincs kedvem.

"Vajon miért?" - mondta tetetett gondolkodással.

"Valahogy meg kell győznöm Időt, hogy csak vasárnap után törölje a memóriámat. Különben bennem ragadsz"

"Ne az igazat mondd el neki, te féleszű! Nem emlékszel, hogy ő is vadászik rám?!"

"Ja tényleg!" - eszméltem fel. Szuper, már neki is hazudnom kell - "De ő olvas a gondolataimban! Nem tudom elrejteni előle!"

"Nem érdekel, de ne áruld el neki!" - hisztizett a démon - "Emeld ki az előnyeidet! Hogy elpusztítottad Horrort és mindenki él!"

"És tudnak is rólam. Meg egyébként is, érződik, hogy démonszállta vagyok, tudod, testmagasság és hajszín, ezeket csak nem tudom elrejteni!"

"De egy próbát megér!" - győzködött.

"Mondj egy jobb tervet, ez tuti bukta" - sóhajtottam, miközben bementem fogat mosni.

"Hmmm" - tűnődött el. Én is ugyanezt tettem, de a fogmosás befejeztével sem jutottam sehova.

"Nem lehet, hogy csak egyszerűen elmondom neki?" - adtam fel - "Mi baj lenne, ha ő is tud a Horrorokról? A pártunkon állsz, nem?"

"DE EZ NEM ÍGY VAN!" - üvöltötte, amitől leestem a fürdőszoba padlójára.

— Au! - nyögtem fel, de inkább a fejhasogatás miatt. Nagyon zúgott a fejem.

"Nem árulhatom el a családomat, érted?! Ez a természet törvénye! Nemcsak szégyenről van szó, ha mindent kitálalsz az ellenségeidnek! Sokkal többről! Olyan mély és szoros kötelékekről, amit ti, emberek, fel sem tudnátok fogni! Ez a kötelék nagyobb, mint bármelyik börtön vagy száműzetés vagy maga a halál! Sokkal több!" - gurult dühbe Evyrn, mintha ennek csupán a felvetése is tiltott lenne. Meghökkentve meredtem a tükörre.

— Hű, nem tudtam erről, bocsi! - csillapítottam le. Evyrn még morgott egy szitokáradatot, de végül csak megnyugodott.

"Hugó ezerszer jobb nálad" - zárta le a témát. Nem panaszkodtam. Továbbra sem értettem, hogy akkor mi a fenének árulta el nekem, és ha én mondanám el Időnek akkor miért szakadna el a kötelék benne, de nem faggatóztam. Nem kérek még több fejfájást.

"Akkor...mi legyen? Húzzam el addig, ameddig lehet?"

"Igen, szerinted?"

"De előbb-utóbb úgyis rátér arra, hogy törölje a memóriámat. Az is lehet, hogy rögtön a találkozásunkor megteszi!"

"Jó, megvan!" - kiáltott fel diadalittasan - "Mondd azt, hogy valahol leírtad a titkodat és csak vasárnap tudsz odamenni, hogy kisatírozd!"

"Hm...nem rossz"

"Tudom" - büszkélkedett.

"De nem esett le, hogy átlát a hazugságaimon? Csak az igazat tudnám elmondani neki, de te azt sem engeded!"

"Tévedsz, nem átlát a hazugságaidon, hanem csak a gondolataidban olvas"

"Csak" - forgattam el a szemem.

"Ha eléred, hogy a gondolataid kizárólag erre koncentráljanak, akkor nem buksz le"

"Könnyű mondani..."

"Figyelj, két éven át hazudtál mindenféléket. Sőt, annál korábban is! Már van gyakorlatod ebben!"

"Nem, te figyelj! Ő...egy...gondolat...olvasó! Érted?!" - tagoltam a mondatokat neki.