Az Idő ereje

1.11

A nap folyamán Péter és Zoé többször átjött hozzánk, leginkább Péter dilemmája miatt, aki nem tudta eldönteni, milyen kaját süssön a kirándulásra. Legszívesebben azt mondtam volna, hogy "süss olyat, amit a halálod napján ennél meg a démonok sűrűjében", de inkább Googleztam egyet, és felváltva Tiával és Zoéval mondtunk mindenfélét.
De Péter mindig talált ürügyet arra, hogy ne az legyen. Az utolsó órára feladtuk az egészet, és már elkergettük volna őt a francba, valaki megoldotta Péter dilemmáját.

— A legjobb arra az öt napra a házi készítésű banános csipsz - jelentette ki Simon.

— Miért a banános csipsz? - csodálkozott Tia. Péter csak hallgatott, elgondolkozott ezen a felvetésen. Simon elkezdte magyarázni.

— A banán csipsz a legtöbb feltételnek megfelel. Egészséges? Pipa. Finom? Pipa. Energiaforrás a sportokra? Pipa. Nem időigényes a megevése és megemésztése? Pipa. Tartós, nem romló? Pipa. Könnyű tárolni, kis helyigényű? Pipa. Nem folyásolja be a környezet hatása, például időjárás? Pipa - támasztotta alá az érvét. Péter hümmögött egyet, majd bólintott.

— Ez tök jó! Kapsz egy kekszet, Okoska - köszönte meg. Aztán elkezdtük Simont faggatni arról, hogy honnan van ekkora agya és miért ilyen stréber. Szerencsére Simon nem sértődött be ezen, inkább csak velünk nevetett az iróniánkon. Végül elbúcsúztunk egymástól és ki-ki a saját irányába indult. Mivel Zoéval egy irányban lakunk, így egy ideig együtt mentünk, majd leszálltam és hazacammogtam.

— Otthon, édes otthon! - kiáltottam el magam a néma házban, és egy ideig meg se szólaltam.

Épp mérgemben elhajítottam a fizika házit, amikor megcsörrent a telefonom. Mivel késő este volt, ezért lövésem sem volt, ki hívhat ilyenkor, ha nem Tia. Felkaptam a telefont, majd miután elolvastam a nevet, remegő kézzel benyomtam a gombot.

— Halló! - szólt bele egy férfi hang. A szívem kalapálni kezdett, amikor belemondtam.

— Szia, apa.

— Roxa, annyira sajnálom, hogy csak most tudtalak felvenni, sok volt a teendő, és-

— Sok volt a teendő arra, hogy elköltözzetek?? Hát persze, hogy erre miért nem gondoltam - morogtam. Kifogás a kifogások hátán. Apának már csak ez van.

— Ó, hogy megtudtad! - hallottam a hangjában az ijedelmet - Figyelj, hagyj magyarázzam el neked! Én szólni akartam neked, tényleg, eskü, csak-

— Eskü!? Tényleg? Akkor miért csak napokkal sikerült ezt megoldani? Az internet mondta el nekem előbb, mint a saját apám! - dühöngtem.

— Kérlek, ne haragudj rám, egész napra elkobozták a telefonokat, így nem tudtam válaszolni! - mondta az okot.

— És csak napokkal később kaphatjátok vissza a telefonokat?? - hitetlenkedtem.

— Nem, nem úgy, csak valahányszor felhívtalak, vagy valaki megzavart, vagy nem vetted fel! - hadart.

— Egyszer, mindössze egyszer hívtál fel! Hacsak nem vagy valami híresség, aki autogramokat osztogat a talpnyalóinak, kötve hiszem, hogy nagyon próbálkoztál volna! - keltem ki magamból. A vonal túloldaláról csend volt a válasz. Persze, erre mit tudna lépni apa?! Már épp azt hittem, hogy megint közbejött neki valami, ezért nem is figyelt rám, amikor megszólalt.

— Sajnálom, Roxa, hogy ilyesmiket feltételeztél rólam. Tudom, hogy rossz apa vagyok, mert nem törődök eleget veled, és most még kevesebbszer foglak a karjaimba venni. De én próbálom helyrehozni ezt. Meghallgatom a bajaidat, programokra megyünk, és megpróbálom bepótolni azokat a külön éveket. Hidd el, én tényleg jóvá akarom tenni - duruzsolta bűnbánó hangon - Értsd meg, mindkettőnknek nehéz, miért akarnék még jobban tönkretenni a helyzetünket? Azért vállaltam el, hogy több jövedelmet tudjak hozni neked és anyukádnak, és ne kelljen annyira elszegényedett környezetben élnetek. Tudom, hogy elrejted mindenki előtt, de nem szeretném, hogy ilyen nyomás alatt maradj. Ezért egyeztem bele. Jobbá akarom tenni az életünket. A tiédet és anyukádét is.