Az Idő ereje

3.12

"Na, mi volt? Mondd már mi volt!" - ébredtem fel egy belső hangra a fejemben. Ki is? Ja, Evyrn. Kidörzsöltem a szememből az álmosságot és automatikusan a telómhoz nyúltam.

"Válaszolj már! Mi történt? Megint normális álmot kaptál? Roxána! Nováki Roxána Alexandra!" - követelőzött szinte sipító hangon.

"Milyen Alexandra?! Az én nevem egyszerűen Nováki Roxána!" - vontam össze a szemöldököm.

"Na végre, erre csak felfigyeltél! Na, mi volt? Mesélj! Nem ébredtél fel egyszer sem, aludtál, mint a bunda! Ez most jót jelent? Találkoztál Idővel?" - bombázott le a kérdéseivel. Megnéztem a telefonom kijelzőjét.

"Még csak reggel hét van!?" - hüledeztem. Visszadőltem az ágyamba.

"Nehogy visszaaludj! Először árulj el mindent!"

"Nyugi, most akarnám elmondani!" - sóhajtottam - "Viszonylag normális álmom volt. Nem találkoztam Idővel vagy ehhez kapcsolódóval. Nem is voltam tudatfeletti állapotban az egész idő alatt! Mint egy szimpla álom!"

"És mi volt az álmod? Hátha vannak benne rejtett üzenetek!" - reménykedett.

"Nem hinném" - kételkedtem. Próbáltam előhívni az álmomat. Alig emlékeztem - "Az elejére tisztán emlékszem. A végére kevésbé"

"Mondd már!"

"Jó. Először a Pusztási játszótéren voltam. Aztán megjelent egy ázsiai tinilány, de utána rögtön egy másik helyre kerültem. Valami kikötői város lehetett. Nagy kikötői város és forgalmas is. Ezután átugrottam egy sivatagos helyre, de nem biztos. Nagyon nem tudtam körülnézni, csak néhány pálmafát láttam a sötétben, utána rögtön visszatértem a játszótérre. Utána...utána...már csak álomképek...Zen előttem volt...egy kutya alakú szilva...nevettem valamin...meg...meg egy rajongó tömeg...

"Ne folytasd! Ez már tényleg egy normális álom!" - szakított félbe a démon - "Nem csoda, hogy a végére alig emlékszel. Normálisan egy ember az álmának körülbelül tíz százalékát jegyzi meg, és ebből ítélve egy ez tudatlan álom volt. De az első része...arra precízen emlékeztél..."

"De az is tudat alatt volt! Eszembe sem jutottak a démonok meg ilyesmik!"

"Szokatlan. Nagyon szokatlan" - hümmögött.

"Tudsz valami magyarázatot adni erre?" - tudakolóztam, miközben bevetettem az ágyam. Szombat kora reggel ide vagy oda, úgysem tudnék visszaaludni.

"Vannak sejtéseim...de erről még nem szólnék neked"

"Mész te a francba!" - ripakodtam rá.

"Mesélj többet a hely ugrásokról! És arról az ázsiai lányról!" - hagyta figyelmen kívül a káromlásomat. Még egy kicsit fortyogtam, de aztán mindent elmeséltem neki, amire emlékeztem. Evyrn egyre bizonytalanabbul hümmögött, de a végén már határozottan volt valami elmélete erről - amit szintén nem árult el. Kissé morcos hangulatban nekiláttam melegszendvicset készíteni, amit később el is fogyasztottam az Insta társaságában. Meg a Facebookon. Fontolóra vettem a Snapchat letöltését, de azonnal elvetettem. Tök felesleges. Mivel szombat nyolckor nincsenek ébren a trollok vagy az osztálytársaim, így hamar végeztem ezekkel, ezért a maradék időt Evyrn szóra bírásával töltöttem. Semmi eredmény. Amekkora volt Evyrn egója, olyan makacs is volt. És hajthatatlan.

"Itt vagyok" jelent meg a telefonom ez az üzenet Zentől. Először azt hittem, hogy itt a házamban, ami rendesen a frászt hozta rám, de tovább olvastam az üzenetét.