Az Idő ereje

2.13

Nagyot szippantottam a friss levegőből. Ez a csend, a nyugalom, a reggeli napfény, és a táj szinte olyan hatást keltettek, mintha semmilyen probléma nem lenne itt.

Bárcsak így is lenne.

A hotelből még hallottam a barátaim hangját. Valóban, lehagytam őket, hogy ne szóljak be nekik Zentéről. Amikor kimentem, akkor még senki nem volt itt, most viszont kibővült egy tanárral az udvar. Patakváry mindenféle sporteszközöket rakott különböző helyekre, és mint egy illemtudó tanuló, besegítettem neki.

Hamarosan jött az osztály is, Markosi társaságában, és berendeződtünk a megadott csoportok szerint.

— Sziasztok! - köszöntöttem a fiúknak. Valamiért nem aggódtam annyira Sebesért, mint tegnap. Gondolom azért, mert rájött, hogy a babája sokkal komolyabb problémákkal is szembesült már, így nem kell rá intenzíven figyelni. Hah, hitetlen.

— Csoki! Roxána, hogyhogy korábban jöttél ki? - kérdezett rá Péter.

— Hát, azt hittem, hogy láttam egy démont, kifutottam, de kiderült, hogy csak egy fa árnyéka volt. Kicsi paranoia, tudjátok - tálaltam elő a leghihetőbb, legkonkrétabb sztorit, amit pakolgatás közben találtam ki.

— Aha, oké - furcsállották a fiúk.

— Ki megy elsőnek? - tudakoltam.

— Nekem mindegy - válaszolták egyszerre.

— Akkor...megyek én - vállaltam fel. Ők beleegyeztek ebbe. Mögöttem Péter állt, hátul Sebes. Átnéztem a többi csoporthoz. Mivel csapatszám szerint rendeződtünk, így középen voltunk: jobb oldalamon az egyes csapat feje, Szilvia tárgyalást tartott Félixnek és Ádámnak, a kettes csoportban Zente kedvesen, de elgyötörten beszélgetett a lányokkal, akik kíméletlenül bombázták ők. Bal oldalon a négyes csapat fegyelmezetten várta az utasításokat, az ötösnél Lujza a győzelem fontosságáról papolt Simonnak és Ottónak, de ők rá se hederítettek. Jók vagyunk.

— Örülök, hogy mindenki tudta, hogy milyen öltözékben kellett jönni - kezdte Markosi - Látjátok a piros bójákat? Odaáig kell elmenni és vissza. A bójáknál tovább ne. Az első feladat igazán egyszerű. Futóverseny. Az illető elfut a bójákig, megkerüli, visszafele lepacsizza az utánalevő embernek. Az a csapat nyer, aki elsőnek teljesíti ezt, és ők kapnak öt pontot. A második négy pontot, a harmadik hármat, satöbbi. Minden érthető?

— Igen! - mondtuk kórusban.

— Akkor az első emberek rajthoz! - mutatott Markosi a piros bójákra az elején. Odaléptem, kitámasztottam a lábam, és körülnéztem, kikkel vagyok vetélytársak. Lujza idegesen várakozott, Bea toporgott, Zente bágyadtan nézett a bójákra, aztán a többi csapatra, Ádám pedig nagyot sóhajtva állt starthoz.

— Vigyázz, kész, start! - indított, mi nekilódultunk a bójáknak. Nos, sportban jó vagyok, de nem lábmunkában. Ádám és Lujza leelőzött engem, én és Zente egyszerre adtunk ötöst Péternek és Elizának, Ádám pedig hanyagul pacsizott Félixnek.

Másodiknak a vetélytársak Félix, Eliza, Zoé, és Ottó volt. Hangosan szurkoltunk a saját csapatunknak, és szupereztünk egyet, ha beért egy csapattárs a sorba. Nagyon gyorsan történt a célbaérés, csak hosszú tárgyalás született meg a végleges eredmény: első lett a negyedik csapat (senki sem gondolta, hogy Bea, Zoé, és Miklós ilyen gyorsan sprintelnek), második lett az első csapat, harmadik lett az ötös csapat, negyedik lett a második csapat, és mi lettünk ötödikek egy ponttal. Szerintem mi negyedikek volnánk, csak mivel Zente, a "szuperhős" csak nem lehet az első körben utolsó, így "átadtuk" nekik a helyet. Mondom én, igazságtalanság. A többi feladat is hasonlóan ment. Gyorsan lejátszódott, hosszú megbeszélés, de mindegyik csapat valami másban lett ötpontos. A mi csapatunk például az egyensúlyozós feladatoknál (például teniszütőn labda megtartása). Valóban voltak egyéni feladatok is, illetve többrészesek is, a végén pedig összegezték az eredményeket.