Az Idő ereje

3.15

Rengeteg energiát felemésztett a végrehajtása. Nem az időburok készítése, hiába volt többrétegű. A teleportálók voltak azok, ráadásul egy félórára állítottam be mindegyiküket, ami rengeteg időt igényelt (mármint erőt. Idő erőt). Ha Zen nem lett volna a kiapadatlan feltöltésével, tuti nem tudtam volna megcsinálni. De megoldottam, és amint befejeztük, azonnal futásnak eredtünk.

— Beválik a terved Roxa! - ujjongott, ahogy egyre távolibbnak tűnt a ház, ahogyan a démonok erőssége is egyre kisebb lett. Kifulladva megálltunk a megállónál és épphogy elkaptuk a buszunkat. Felszálltunk és nyögve leültünk a legközelebbi ülésre. Én konkrétan ledőltem, mint egy zsák liszt. Tényleg kimerített az egész.

— Te aztán nagyon jó vagy tervekben s stratégiákban! - lihegte. Egy "köszt" akartam mondani, de csak olyasmit nyögtem ki végül, hogy "öh". De Zen így is értette, mit akartam volna mondani.

— Nagyon fáradt vagy? Aludhatsz, ha szeretnél, úgyis sokáig fogunk menni - ajánlkozott. Megráztam a fejem. Erre Zen összekulcsolta a kezemet az övével, amitől sokkal éberebbnek éreztem magam. Nem is tudtam, hogy a harcos formánk nélkül is működik az újratöltés...!

— Üzenek egyet Sebesnek oké? - mondta, amint nekilódult a busz. Bólintottam egyet, majd én is elővettem a saját telefonomat. Mivel órák óta nem kockultam, így elözönlöttek az értesítések, de azok lényegtelenek voltak. Végiglapoztam a posztokon, válaszoltam Zoénak, és offline módba állítottam be magam. Néhányszor átnéztem Zenre, aki fürgén pötyögött a chaten. Arca gondterhelt volt. Elolvastam pár üzenetét és máris megtudtam miért.

— Gyorsabban írhatsz, ha elengeded a kezem - vetettem fel, de rám se hederített. Vagy ha igen, akkor sem jelezte ezt. Mivel a show biznisz ügyekben nem tudtam segíteni neki, ezért hátradöntöttem a fejem és újból rátámadtam Evyrnre.

"Áruld már el a magyarázatodat az álmainkra! Pár óra, és már nem tudsz mit mondani nekünk!"

"Hmm"

"Komolyan, mondd el, mert NEKÜNK IS JOGUNK VAN MEGTUDNI, MI TÖRTÉNT A SAJÁT MESTERÜNKKEL!!!" - akadtam ki.

"Jól van, jól van! Csak szívattalak!" - csitított le Evyrn. Ha tudtam volna, hogy ordibálással megkapom rá a választ, akkor rég bevetettem volna - "De nem mindent. Csak ami igazán fontos"

"De hát..."

"Vagy az alapinformációk vagy semmi!" - állított döntés elé.

"De ez nem igazsá-"

"Válassz! Nincs harmadik opció!" - jelentette ki határozott hangon. Egy ideig nem szólaltam meg, hogy lenyomjam magamba a dühömet. Amikor minden izmom elernyedt, válaszoltam.

"Mondd"

Mintha Evyrn erre megfeszült volna. Nem erre számított volna?

"Jól van... de ne legyél ideges..."

"Nem ígérek semmit"

"Jól van" - motyogta. Aztán megint - "Jól van"

Türelmetlenül felemeltem a szemöldököm. Ekkor vettem észre, hogy Zen engem néz. Vajon mióta? Már szólásra nyitotta volna a száját, de a tekintetemmel üzentem; ne.

Evyrn kifújta magából a szuszt. Aztán halkan megszólalt.

"Emlékszel az SOS jelzésekre? Azokat...Idő küldte"

Csak meredtem magam elé.

"Idő...bajban van?!" - ugrott meg a nyomásom erre a gondolatra. Evyrn néma hallgatásából ítélve igen. Zen - bár nem tudta, mit tudtam meg - csak erősebben megszorította a kezem, jelzésként, hogy nyugodjak meg, itt van mellettem.