Az Idő ereje

2.4

— Amm Roxi? - bukkant fel Tia mellőlem egy fél órával később.

— Igen? - kérdeztem vissza.

— Szóvaaal...Zentével leszel, és...

— És? - türelmetlenkedtem. Ha vele kapcsolatos, az csak rossz dolog lehet, így igazán mindegy, milyen lassan mondja ki. Jobb ezen hamarabb túlesni.

— Tessék! - nyomta a kezembe egy gondosan összehajtogatott papírt.

— Mi ez? Kinyithatom?

— Nem! Mármint igen! Muszáj lesz! - dadogott.

Kinyitottam, és kérdések hada lepett el engem. Elolvastam egy párat.

— "Mi a kedvenc állatod?" "Melyik film a legjobb?" Ezek mik? Magyarázd el!

— Ezeket, hát, ööö... Zentétől kéne megkérdezned! - nyögte ki végre, én pedig leesett állal meredtem rá. Tia készségesen nekifogott a magyarázatnak.

— Ez fontos lenne nekem, és sosincs ilyen alkalmam, és annyira örülök, hogy te vagy a párja, mert én tuti elbénáznám az egészet, de te olyan komoly vagy, és biztos meg tudod kérdezni tőle gyanú nélkül, és akkor elmondanád nekem, én pedig annyira, de annyira megköszönném neked, mert ez nekem naon fontos, hogy jobban megismerjem őt, igen tudom, hogy már két éve ismerem őt, de attól még keveset tudok róla, és összeírtam egy papírra azokat, amiket nem tudok, és-

— Jól van Tia, értem, nyugi! - állítottam le a hadarását, és tényleg leállt. És el is pirult. Na szuper. Tia rendesen szabotálta a terveimet.

— Nem tudom, hogy meg tudom-e oldani, de megnézem, mit tehetek neked.

— Iiiij, annnyira köszi!!! - ölelt meg baromi szorosan, szinte megfojtva a szeretetével utána vidáman elszökkent a cuccaihoz. Én csak nagyot sóhajtottam. Most aztán nagy akadályba ütköztem.

"Én vagy Tiana?"

— Mit csinálsz Roxána? - lépett mellém Péter. Már mindenki kint volt a bejáratnál, és kisebb csoportokra oszlatva beszélgettek erről, van aki a párjával, van, aki a barátaival, és vagyok én. Egy fához dőlve olvastam el újra a kérdéssort, kiszűrve, melyiket mondjam el. Azokra a kérdésekre, amelyikre hosszú a válasz, vagy én se tudnék rá válaszolni, azokat automatikusan kihúztam. Már csak tizenöt maradt, de az elég sok, így azokat próbáltam még jobban leszűkíteni.

— Á, csak felkészülök a túrára - raktam el a papírt. Még mielőtt megkérdezhette volna, témát váltottam - Milyen sorrendben fogunk bemenni? Annyit tudok, hogy hétpercenként, de többet nem.

— Ja, én sem'tom. Majd az uccsó pillanatban úgyis elmondja - legyintett. Aztán észrevette, hogy Eliza közeledik felénk.

— Talán jobb, ha elé mész - mondtam, és ő már el is spurizott. Újra hátradőltem a fára, nézve, mit csinálnak a többiek. Végül elmentem Tiához, és mondtuk fel egymásnak a szabályokat. Hirtelen Tia elnémult, sőt, el is pirult, én pedig véletlenül pont akkor határoztam el, hogy Zoéval szeretnék csevegni egyet. Még ha ott is van Bea. Becsatlakoztam hozzájuk, majd észrevétlenül hátrafordultam. És majdnem elnevettem magam. Tia dadogva, vörös fejjel dadogott Zentéhez, aki a szívrabló mosolyával hallgatta őt, majd felém nézett. Gyorsan félrekaptam a fejem, és figyelmesen hallgattam én is a lányokat. Bea megpróbált egy hosszabb csevegést indítani Zoéval, de Zoé ellenállt ennek, és állandóan lezárta a dumálást egy "aha", "szerintem is" vagy egy "oké" szóval. Nagyon adom Zoét.

Végül a tanárok is befutottak, így kettesével elindultunk a Hűvösvölgyi Erdő felé, ami arról nevezetes, hogy van egy hatalmas rét a közepén. Szuper izgalmas tény.