Az Idő ereje

2.15

Fohászkodtam, hogy ne legyen jó a kaja.
De természetesen ízletesnek tűnt.
És az is volt.

Bekaptam még pár falatot, majd búcsút intettem nekik.
És kezdődhet a műsor.

A hasamat fogva kivánszorogtam a tanárokhoz, akik már messziről észleltek engem és aggódva figyeltek.

— Minden rendben, Roxána? - kérdezték. Én erőtlenül megráztam a fejem, és bizonytalan hangon nyögtem.

— Fáj a hasam. Nagyon fáj.

— Ó, te szegény! Mióta és hol? Esetleg az étel okozta? Allergiás vagy valamire? - pattant mellém Patakváry.

— Ne-Nem tudom. Nemrég jelent meg és...szerintem a stressz miatt van. Lehet, hogy pihennem kéne és-

— Jaj, ne butáskodj! - mosolygott el Patakváry - Ha stresszelsz, akkor nem a hasadon jelenik meg a tünet legelőször! És mégis mitől stresszelnél egy ilyen mozgós napon? Nagy eséllyel ettél valami nyavalyát és emiatt fáj a hasad. Mit ettél korábban?

Csak pislogni tudtam. Ez komoly? Csak be akarok menni a szobába "pihenni", és ő nemes egyszerűséggel meghiúsította?! És honnan veszi, hogy nem ott jelenik meg? Annyiszor hallottam, hogy görcsbe rándul a hasa az izgalomtól...!"

— Nem ettem semmit - mondtam.

— A vacsora csak nem lehet romlott! Akkor csak az okozhatta, hogy egy kiadós mozgás után nem ettél semmit. Enni kell, Roxána, kell az energia a tevékenységekhez! Menj, és tömd tele magad, hidd el, rögvest el fog múlni!

— Biztos? - kérdeztem halkan, még egy utolsót próbálva. Patakváry biztatóan simította meg a vállam.

— Biztos.

Majd egy legyintéssel utamra is bocsátott.
Teljesen elképedtem.

"Nem sikerült" - ez járt a fejemben - "Mit tegyek? Mikor tudnék még egyedül lenni?"

Ezen gondolkoztam a teljes vacsora alatt, miközben nyugtattam a többieket, hogy most nincs bajom. De nem jutottam sehova.

És még az esti programok alatt sem hagytak békén. Mintha összefogtak ellenem, komolyan...

— Roxána, jössz pókerezni? - hívtak meg engem is. Mivel minden barátom itt volt a szobában és mind részt vettek a játékban, így kénytelen voltam csatlakozni hozzájuk. Mint kiderült, pókerezésben jó voltam (számolgatás, százalékszámítás, valószínűség számítás... ezek mind egy dologhoz köthető).
Annak ellenére, hogy az agyam állandóan pörgött egy újabb menekülő vonalon, élveztem a játékokat, amikor bénáztunk és elhülyültük az egészet. Néha-néha beszállt egy menetbe mások is, de a népszerűek inkább Zente szobájában...akármit is csináltak. Nem az én ügyem. Mire észbe kaptam, már alváshoz kellett készülődni. Péter és Ottó elköszöntek tőlünk, majd kapkodva rendet raktunk a szobában a meglepetés szobaszemle miatt.

"Hát akkor éjszaka fennmaradok egy pár órát kigondolni ezt. Úgysem akartam elaludni" - határoztam el magam, hiába voltam rendkívül fáradt a mai sportolástól.

Az egy pár órából egy egész éjszaka lett. Amint elaludt az utolsó ember is, kivettem a párnám alól a jegyzeteket, bezárkóztam a fürdőszobába és felkapcsoltam a villanyt. Mivel a mosdókagyló vizes volt az iménti fogmosástól, ezért száraz törölközőket kiterítve a padlón kezdtem el a gondolatmenetemet.

Levetettem a papírra először minden információt, amit Evyrn mondott, utána minden következtetést, gondolatot, végül egy összegzést a következő napokra.