Az Idő ereje

2.12

— I've had enough of you! You are so foolish! Don't you see that our daughter has been spoiled just because of you?! And no, you don't learn from your mistake, now you want our grandchild, Roxanna be spoiled too! (Elegem van belőled! Annyira hülye vagy! Nem látod, hogy a lányunk elkényeztetett lett csak miattad?! De nem, te nem tanulsz a hibáidból, most meg az unokánkat, Roxannát akarod elkényeztetni!)- ordított rá nagypapa nagymamára. Nagymama rögtön visszavisított.

— No, you are the one who don't see the matter! Our child has become bad because of your aggressive treatment! And yet, Roxanna will be naughty too, cause you don't show precedent to her! You know, I don't wicked them, in fact, I comfort and protect them from you! (Nem, te vagy az egyetlen, aki nem látja a problémát! A gyerekünk rossz lett a te agresszív bánásmódod miatt! És Roxanna is rosszalkodó lesz, mert nem mutatsz neki példát! Tudod, én nem mérgezem őket, sőt, én kényelembe és biztonságba tartom őket tőled!) - jelentette ki kemény hangon mama. Papa feje bevörösödött és az evőeszközök felé lépett.

— Don't say silly things about my treatment! If I wasn't been there for y'all, you will be homeless like hell! You ought to be proud of having me, at least I grow them up into ladies not babies like you! (Ne mondj bolond dolgokat a bánásmódomról! Ha én nem lennék itt nektek, akkor olyan hajléktalanok lennétek, mint a pokol! Elégedettnek kell lenned, hogy itt vagyok neked, legalább nőkké nevelem őket, nem babákká, mint te!)

— Ugh, you are getting on my nerves! You think you are always right, why don't you at least once listen to me! I only want good for Roxanna, but you only make it worse! (Ugh, az idegeimre mész! Mindig azt gondolod, hogy igazad van, miért nem hallgatsz meg egyszer engem végre! Én csak jót akarok Roxannának, de te rosszabbra csinálod!) - dobbantott a lábával mama. Az utolsó mondatnál papának elszakadt a cérna és erősen vállon ragadta mama vállát. Én halkan felsikoltottam a konyha ajtajánál.

— Don't you dare say that to me again! (Ne merd mégegyszer ezt mondani nekem!) - fenyegetőzött papa morgó hangon.

— Or what? You know exactly that you mustn't hurt me or anybody else (Vagy mi lesz? Pontosan tudod, hogy tilos engem vagy másokat bántanod)- papolt mama, ezzel a határokat feszegetve papánál.

Tudtam, hogyha nem állítom meg őket, akkor tényleg át fog szakadni az a határ, független attól, hogy nagypapánál vagy nagymamánál lesz előbb.

— Please guys, stop! (Kérlek, álljatok le!)- könyörögtem szál vékony hangon miközben a nagyszülők felé léptem. De ők ezt meg se hallották.

— You know that, don't you? (Tudod ezt, ugye?) - kérdezte újra mama valamennyivel nyugodtabb hangon, mint aki tudja, győzött. Papa még egy ideig rámeredt mamára, aztán hangosan fújtatva elengedte a vállát.

Úgy tűnt, vége volt.

Úgy tűnt.

De pontosan tudtam, hogy mi fog következni. De a kisebbik énem nem.

Szólni akartam neki, hogy ne tegye, de nem tudtam.

Így csak lecövekelve nézhettem

a további jeleneteket.

Minden egy pár másodperc töredéke alatt történt. Papa hirtelen kirántott az evőeszközök közül egy kést, és mama felé vágott. A fiatalabbik énem öntudatlanul cselekvésbe lendült, és mama felé állt, karját maga elé téve, így mama mellkasa helyett a bal karomat súrolta a kés. Egy hatalmas vágás keletkezett a karomon, de mielőtt ezt felfoghattam volna, vagy egyáltalán letehettem volna a kezem, mama félrelökött és a hosszú körmeivel papa felé karmolt. Itt is reflexből cselekedtem, papa felé ugortam és a jobb karomat papa arca elé téve, pont az utolsó pillanatban. A hegyes körmök végigszántották a jobb karom, sebet hagyva maga után. És abban a momentumban vérezni kezdett mind a két karom.