Az Idő ereje

2.17

— Mikor mehetünk újra a búvóhelyedre enni? - kérdeztem Pétert, amikor a szobámba zárkóztunk a szokásos tagokkal.

— Hát...nem'tom, attól függ, hogy mikor mennek ki - tárta szét a karját, mi pedig szomorúan felsóhajtottunk.

— Egyébként szerintetek mi van a szobaszemlékkel? Sosem tudjuk meg, hogy mikor ellenőrzik, ugye hogy nem fair? - kérdezte Simon. Erre a többiek bosszúsan bólogattak és reklamálni kezdtek erről. Kinyitottam a táskám, hogy kiürítsem a tartalmát, amikor a kezembe került Scarlett kártyája.

Felmásztam az ágyamra és alaposan megszemléltem.

— Olyan, mint egy céges kártya - motyogtam halkan - Rajta van a teljes neve, valami azonosítószáma, születési éve, és hány éve dolgozik a cégnek. Aminek a neve...Rellik Puzzle Kft? Érdekes. Nem gondoltam volna, hogy egy kirakóboltnál dolgozik. Valahogy sokkal többnek gondoltam őt...

Aztán éreztem valamit a kártya hátuljánál. Először fel se tűnt, mert szintén fehér volt, de ez egy kaparós izé volt. Lemásztam, kikerestem a kulcsomat, és lekapartam a fehér kaparót róla. A látványától teljesen kikészültem. Egy embléma volt. De nem akármilyen embléma.

A közepén határozott írással ott volt az az aranybetűs szó, hogy ,,League of Relliks", körülötte íjtól egészen a kardig mindenféle fegyverek logói látszódtak, fekete és vörös színekben pompázva. Hátul az amerikai és japán zászló látszódott, mintha a bolt forrásai lennének. Nem tudtam hová tenni a fejemben.

"Ez most mit jelent? Mert biztos nem a kirakóbolt emblémája. Vagy ez egy utaló üzenet a démonoktól? Nah, csak túlgondolom az egészet. Ha újra összefutok Scarlettel, akkor kikérdezem. De addig is elrakom egy nagyon biztonságos helyre..."

— Hé, ezt figyuzzatok! - intett Tia az ablakra. Hangok szűrődtek ki, a népszerűek hangjai. Sunyin egymásra mosolyogtunk.

— Itt az idő! - mondtuk és átlopakodtunk a másik szobába. Ottó kihúzta a búvóhelyből a csemegéket és kivettük azok többségét. Mivel mindenki a kekszek lopásával foglalkozott, így feltűnés nélkül Zente ágyához közelítettem. És ott volt. A válasz. Gyorsan zsebre dugtam, azután én is csatlakoztam a zabáló tömeghez. Végül kimentem, hogy őrt álljak, amit Péter titokban értékelt. Meglepő módon a népszerűek korábban értek vissza, de ez alkalommal nem buktunk le.

— Én ezeket későbbre tartogatom - határozta el Zoé, ami nem is volt rossz ötlet. Sajnos még mindig nem találtunk megfelelő helyet a finomságoknak, ezért újra a táskákba gyömöszöltük azokat. A nagy sürgés-forgásban volt időm titokban elolvasni a választ és visszaírni.

,,Te ki vagy? Honnan tudjam, hogy igazak az állítások?"

Valahogy sejtettem, hogy Zente erre rá fog kérdezni, és erre is felkészültem...

,,EGYEDÜL menj el a hátsó udvarba, azonbelül a fák közé. Keress egy egyenes fát és szólítsd a fát Evyrn néven. Ő a bensős informátorom, így téged is ki tud segíteni. VIGYÁZZ! Nagyon ravasz, könnyen becsaphat!!"

...Arra viszont nem, hogy nem írta le a döntését. Esetleg ő sem tudja, mi tegyen? Vagy nem hitt a leírtaknak? Tegnap este pont rajta gondolkoztam a legtöbbet. Hogy megéri-e beavatni őt? Lesz egyáltalán ideje rá, hogy kimenjen? Mennyire bízok meg benne?

— Gyertek vacsorázni! - dugta be a fejét az ajtón Péter és már ment is. Mi is utánaeredtünk a vonuló tömegnek.

— Hihetetlen! Ez az utolsó vacsoránk a kiránduláson! - eszmélt rá Simon.