Az Idő ereje

2.3

Egy negyed órával később ezúttal Patakváry lépett be a szobába. És bár nem tudom, hogy mik történnek a másik szobában, az viszont biztos, hogy Patakváry nem volt elragadtatva a szoba hangulatától. Pedig nem csináltunk semmi rosszat. Én Péterrel tárgyaltam arról, hogy melyik szoba milyen, Tia kidíszítette a környezetét képekkel meg miegyebekkel, Miklós és Ottó telefonon mutatták egymásnak valamit, Zoé csak feküdt, és nézett maga elé.

— Gyerekek, van ebéd a konyhában! Légy szíves, menjetek le! - szólt Parakváry, majd elment. Én kérdőn néztem Péterre.

— Ebéd? De hiszen még délelőtt van!

— Pontosabban mindjárt 12 óra lesz - helyesbített.

— Miért eszünk ilyen korán? - lepődtek meg a többiek. Ilyen hangosan beszélgettünk volna?

— Én tudjam! Biztos lesz valami sport délután - vonta meg a vállát Péter - Na, megyünk?

— Oké, pillanat - raktam rendbe az ágyamat, majd Péter után másztam le a létrán, figyelve, hogy mennyire nyikorog a létra. Hm, nem olyan súlyos.

Utolsóként érkeztünk meg az ebédlőbe, amiért kaptunk pár kritikát a lányoktól, de mi nem törődve velük elvettük a kajánkat (valami hús volt párolt zöldséggel és almalé is volt), és leültünk az asztal legtávolabbi sarkába. Ez az ülésrend immár világosan jelezte: az osztály két részre van bontva. A népszerűek és a... non-népszerűek? Vagy... a normálisak? Nem tudok kitalálni egy közös jelzőt ránk, ami nem lenne sértő! Na mindegy.

— Osztály! Figyeljetek egy kicsit! - állt az asztal közepénél Markosi, hogy egyenlő távolságban legyen mindkét félosztálytól.

— Ismertetném a mai napot! Hahó! Tegyétek le az evőeszközöket egy kis időre! Igen, te is! Na végre, köszönöm! Nos, közel egy óra múlva jönni fog egy erdész, Tóth István, aki ismerteti veletek a túrázáshoz szükséges dolgokat! Kérlek titeket, hogy figyeljetek rendesen, mert hamar kiderül, ha élesben valakinek nem megy! - figyelmeztetett. Az osztály felmorajlott, mindenhol "Élesben? Tehát túrázni fogunk? Mikor fogunk? Hogyan? Erre jegyet kapunk?" mondatok hallatszódtak. Markosi lecsendesített minket, majd folytatta.

— Igen, késő délután lesz egy barangolás az erdőben, utána szabadfoglalkozás lesz vacsoráig. Minden érthető?

— Igeeen! - ordított az osztály, majd hamar csevegések hada indult meg az asztalon, mindenki izgatottan pusmogott a túráról. Én azonnal felírtam a képzeletbeli az ÖtEnHatMűre ezt az információt, és bár nem vagyok egy vizuális típus, de megpróbáltam egy "következmények" pókábrát felrajzolni a túra köré.

"Késő délután? Van esély a démonokra. Mondjuk, 60%, ha hat órára gondolt. Erdő? Kiváló hely a rejtőzködésre, rengeteg az árnyék, az élőlény, összeségében megint démon-veszély. Barangolás? Ez attól függ, hogy hányan leszünk. Ha egyedül, akkor ezt buktam. Ha társaságban, akkor...is buktam. Azzal a különbséggel, hogy egyedül megbukok, csoportban lebukok. Egyik jobb, mint a másik!"

— Hahó, vétel Nováki Roxánának az űrből! - integetett az arcomba Péter, amitől visszacsöppentem a külvilágba.

— Ööö...vétel?

— Gyerekek, túlélte az űrutazást! - rikkantott Péter, amitől mindenki harsányan elnevette magát. Na, még egy bizonyíték arra, hogy nem lesz magánszférám a következő napokban.

— Oké...miről maradtam le? - kérdeztem gyorsan, mielőtt rám kérdeznének.

— Itt ültél mellettünk! Az hogy lehetséges, hogy nem figyeltél ránk?! - hüledezett Ottó. Megpróbáltam visszaemlékezni, hogy miről beszélgettek azelőbb. Hmm... hogy milyen izgatottak a túrázásra,... hogy ki kivel lenne egy csoportban a túra alatt,... hogy kicsoda Tóth István, és lehetne őt Istinek hívni,... hogy ki mit csinál este... wow, ahhoz képest, hogy a fejemben elmélkedtem, sok mindent meghallottam a többiektől. Vajon ez is egy képesség, amiről Idő elfelejtett mesélni?