Az Idő ereje

2.1

„Ne ne ne ne ne, el fogok késni!"

Még száz méterre voltam a buszmegállótól, amikor a busz ajtaja kinyílt. A hajnali égen megjelentek a nap első sugarai, amik rávilágítottak a virágzó növényekre, a burjánzó lombokra, az ébredő állatokra, és a szemembe, ezzel elvakítva a látásomat. Jól indul a reggel.

— Kérem, ne! - lihegtem, miközben a tíz kilós táskámmal a hátamon futottam a busz felé. Szerencsére a buszsofőr kedves volt, így bevárt engem, sőt, ki is nyitotta a hátsó ajtaját a busznak.

— Köszönöm! - szálltam fel a buszra, és akkor rájöttem, hogy miért várt be engem: rajtam kívül csak egy ember volt a fedélzeten, és az maga a buszsofőr volt. Ja jó.

Mivel a végéig mentem, így azt az órát az ablakon való kibámulással töltöttem, démonok után kutatva. Igazából csak miattuk indultam el későn a házból, ugyanis még túl sötét volt, és nem volt kedvem összefutni velük. Így vártam, és csak egy kicsin múlott, hogy ezt megbánjam. Amikor elhagytam az ismerős környékeket, már nem a démonokkal foglalkoztam, hanem inkább a táj látványával törődtem. Mások voltak a színek, az érzetek, a zajok...Mire észbe kaphattam volna, máris a modernmisztikus Nyugati Pályaudvarnál találtam magam, ahol a korai időpont ellenére nyüzsögtek az emberek. Mondjuk, nincs is olyan korán, már hét óra negyvenöt volt.

Csukott szemmel is rátalálhattam volna a társaságomra, akkora volt ott a szokásos hangzavar. Már majdnem mindenki ott volt, amikor csatlakoztam hozzájuk.

— Nováki Roxána, időben jöttél! - húzta ki a nevem Markosi. A többiek nem törődtek velem.

— Reggelt nektek is! - legyintettem, majd lepakoltam a táskákat. Hirtelen rejtőzködő árnyat éreztem a közelemben. Jaj nekem, ne most, mindenki előtt!

— Bú! - ijesztett meg, én pedig támadásra készen fordultam meg. Tiana vidáman elnevette magát.

— Csak én vagyok! - nyugtatott meg. Én is elmosolyodtam.

— Egész reggel erre vártál, mi?

— Naná! Annnnnyira szuper izgatott vagyok! - pattogott Tia - El sem hiszem, hogy öt napig egymással leszünk! Olyan izgi! Kár, hogy a családom nem jöhetett, hiányolni fogom őket! Főként Laurát! Nemrég kezdett el csak mondatokat beszélni! De szerencsére minden este videózni fogok velük! Te is várod már a kirándulást?

— Hű, hát...

Őszintén, nem. Hiába nem találkoztam Idővel múlt este, de nem vártam. Ráadásul ilyen kora reggel kinek van ennyi energiája? Nekem még hazudásra sincs elég erőm.

— Csoki lányok! - jött hozzánk Péter, mögötte Zoé.

— Sziasztok! - üdvözöltük egymást egy-egy pacsival.

— Ti mennyire várjátok ezt az öt napot? - kérdezte Tia.

— Nagyon! - válaszolt Péter.

— Átkozottul várom - mondta komoly hangon Zoé, én pedig kérdőn néztem rá. Átkozottul várja? Elég kétértelmű...

— Csináltam banános csipszet - vette halkabbra a hangját és összemosolyodtunk.

— Mikor fogod szétosztani? - tudakolta Tia.

— Hm, nem tudom. Akkor szeretném, amikor a Bossygirls nincs itt - kukkantott feléjük. A négy lány szokás szerint a legmenőbb szettben jelentek meg, és a cuccaik is a legminőségibb volt. A fiúk - név szerint Zente, Sebes, és Ádám - szintén ugyanilyen csili-viliben jelentek meg és beszélgettek a lányokkal. Az is feltűnt, hogy Tia milyen vágyakozóan néz Zente felé, így gyorsan témát váltottam.