Az Idő ereje

3.3

— Nem, én!

— Nem, én fogom!

— Nem-nem, én csinálom!

— Nem, én!

Percek óta egymással veszekedtünk. Nem tudtuk eldönteni, hogy kit szálljon meg a démon.

— Figyelj, nekem kell, erősebben bírom, mint te! - érvelt Zen.

— Nem, te figyelj! Te egy népszerű modell vagy, mindenhol figyelnek téged, azonnal észrevennek, ha nem stimmel valami! - álltam ki a saját érvem mellett.

— De neked stresszesebb életed van! A szüleid, a családod, a diákmunka... Nem akarom, hogy még többet cipelj! Nekem kell!

— Úgyszintén neked! Én csinálom!

— Nem! Evyrn is egy fiút szállt meg, okkal! Ezért kell nekem! A fiúknak nagyobb a védőburkolata, így jobban el tudom fedni Evyrn kisugárzását és jobban is tartanám őt!

— Felejtsd el! Evyrn, engem szállj meg! - fordultam a fa felé.

— Nem, engem! - lépett közelebb a fához Zen.

— Mi a pokol, úgy veszekedtek egymásért, mint Hugó szülei! - sóhajtotta.

— Most egy házaspárhoz hasonlítottál minket? - döbbent meg Zen. Evyrn figyelmen kívül hagyta a felháborodást.

— Na idefigyeljetek! A döntés engem illet, elvégre én szállok meg valakit! Szóval csituljatok el, már úgyis eldöntöttem, hogy kit választok!

Mindketten elhallgattunk. Egy másodpercre eszembe jutott a Pokémon szlogenje, és ebbe a cselekménybe fűztem be.

"Roxána, I choose you!" vagy "Zente, I choose you!" Oké-oké leálltam. Zen kitárta a karját, én is ezt tettem és vártunk. Evyrn, szívatva minket, húzta az időt. Türelmetlenül rászóltunk.

— Jól van gyerekek, megyek! - állított le minket. A fa zörögni, remegni kezdett és Evyrn kibújt a fa mögül. De csak pár másodpercig láthattuk a fekete, tömény démont, és meg is szállta az egyikünket.

Hörögve leborultam a földre, ahogy éreztem a hatalmas energianyomást magamban. Levegőért kapkodtam. Zen mellém térdelt, megtámasztott engem és egyenletes levegővételre szólított fel engem. Így is tettem.

Egy végtelenül hosszú idő után tompulni kezdett rajtam a nyomás és újra tisztán láthattam a világot.

— Be...ki... - ismételgette Zen.

— Már jobban vagyok, köszi - vigyorogtam, de úgy éreztem, mintha egy tízkilós súly nyomná a mellkasom.

— Gyere, felsegítelek - állt fel és nyújtotta ki a kezét. Megfogtam és felhúzott. Megrázkódtam a hatalmas súly alatt, de sikeresen megtartottam magam.

— Tehát ilyen érzés, ha megszáll egy Lélektolvaj - suttogtam.

— Nem is értem, hogy miért téged választott - dörmögte bosszúsan Zen, mintha egy kisgyerek irigykedne egy másik gyerek játékára.

"Mert Roxána zárkózottabb, így kevesebb lesz a kockázat" - hallottam meg Evyrn hangját a fejemben és kis híján hátraestem a meglepetéstől. Zen értetlenül nézett rám, miközben elkapott és megtámasztott.

— Te nem hallottad? - ráncoltam össze a homlokom.

— Mit?

"Te hülye, mondtam már, hogy telepátiával beszélgetünk! Így persze, hogy nem hallja!" - szidott le. Elvörösödtem.