Itt várlak

17.

Sziasztok!

Sokkal korábban szerettem volna ezt a részt fel tenni és ma már az ezt követővel szerettem volna foglalkozni, de reggel egy huncut kismanó kb. három pöttyintéssel küldte a felejtőbe az egész fejezetet.

Az üzenetet szeretném veletek megosztani, amire a már csak simításokra váró részt átírta.

Íme:
Hbvvzjbvgp77; x,, yx, 😅😮😮😮😮😮😟🙂🙂🙂🙃🎅🎅

Ezen kívül, nekem is át kellett írjam a helyszínt Orlandoból Richmondra, egy logikai buktató miatt, ezért a Daytona beach helyett is Hampton lett, csak hogy ne zavarja meg azokat akik tovább olvassák!

*

Sohasem láttam még Maxet kiborulni, éppen ezért azt is nehezemre esett elhinni, hogy tényleg verekedésért marasztalták el. Ő sem tagadta de egyáltalán nem tűnt annak a verekedős típusnak. Aztán amikor nőgyógyász után beértem a suliba és indultam volna órára, megláttam, hogyan viharzik a szekrényéhez és azt, ahogy ököllel beleüt.

Egy pillanatra megijedtem, de utána már csak az lüktetett bennem, hogy valami baj van. Nem gondolkoztam csak rohantam és minél közelebb értem hozzá, annál jobban éreztem a kétségbeesett dühöt, ami belőle áradt. Nem volt félelmetes inkább csak nagyon kétségbeesett.

Elmondhatatlanul rossz volt őt, így látni. Egy pillantást vetettem a szekrényére, ami kicsit behorpadt, - ezért nem fogják megdicsérni- majd a kezére, ami vörös volt és remegett.

Elkaptam a csuklóját és húztam magammal a mosdóba, azután az orvosi szobába.

Amiket mondott nagyon megleptek. Tudtam, hogy a szülei elváltak és hogy nincs jóban az apukájával, de arra nem számítottam, hogy ennyire gyűlöli. Hogy saját magát tönkre tenné, csak, hogy az apja ne dicsekedhessen vele. A szavaiból valami ilyesmit vettem ki.

Nagyon fel volt dúlva, a szemeiben zavarodottságot láttam, mint aki el van veszve. Aztán, ahogy megölelt és hozzám bújt, a gyomrom megremegett attól az édes kellemes gondolattól, hogy bennem keres menedéket. És szépen lassan el is tűnt belőle a düh. Csak simogattam a haját és örültem neki, hogy túl van rajta.

A hétvégi dolgok után én még mindig nem jöttem egészen rendbe, de már nem volt feszült a hangulat otthon. Apunak nem mondtam el és nem is mostanában készültem rá. Anyu pedig nem hozta fel többször.

Szerencsére. Reggel a kocsiban viszont a nőgyógyászhoz menet, azért beszélgettünk a szexről. Nekem kellemetlen volt ez a téma, neki nem kevésbé, de végül mégis örültem neki, hogy szóba hozta. Jó volt valakivel őszintén beszélni erről, akinek volt is tapasztalata benne. Mivel anyu nem tiltott el tőle, és nem is kezelt ribancként mivel megfordult a fejemben, elmertem neki mondani a félelmeimet.

Elmondtam azt is, hogy Max már sok lánnyal volt együtt, és azt is, hogy ez nagyon bánt, és félek, hogy nem lesz jó. Azt viszont nem mertem elmondani, hogy attól is félek, hogy Maxnek nem lesz jó az amit én tudok neki nyújtani.

Majdhogynem meglepett, amit válaszként kaptam, a szomorú együttérzés helyett. Azt mondta, hogy ha van tapasztalata, az csak jó, mert nagyobb eséllyel okoz majd nekem örömet. Azt is hozzátette, hogy a szexben ritkán megy minden elsőre, hogy a pároknak először egymásra kell hangolódnia, hogy igazán jó legyen. Próbálkozni kell, figyelni egymásra, és ez sokszor csak fejben dől el. De ha megtaláljuk az összhangot, akkor szép lesz, és nem félelmetes. Én még a félelmetesnél tartottam, de már az sokat segített, hogy beszélhettem vele. Most már nem egy tiltott dologként gondoltam rá, hanem olyasmire, ami természetes.