43.

1.2K 49 7
                                    

A Halloweent nem, de a szülinapomat otthon töltöttem. Egyik hétvégén anyuék is meglátogattak és én gondosan titkoltam előlük Maxet. Mielőtt megérkeztek volna összeszedtem az összes ruhát amit a hetek alatt véletlenül vagy szándékosan nálam hagyott, és elpakoltam biztos helyre. A fürdőből is eltettem a borotváját, a fogkeféjét és még pár személyes holmiját.

Nekem legalább ennyi dolgom volt nála, mert egy héten minimum öt napot egymásnál aludtunk, de ha lehetett többet. Már nagyon rossz volt egyedül ágyba bújni.

Max be is vásárolt nekem és volt egy saját polcom nála a fürdőben ahol a pipere dolgaimat tarthattam. Egyszer panaszkodtam rá, hogy nem vittem magammal arckrémet, a következő alkalomra már volt az is, két féle, tesápoló, ajak balzsam, arclemosó, bőrradír és olyan kencék amiket még sosem használtam. Azt mondta, hogy kicsit gáz volt, mert amikor mondta az eladónak, hogy kinek szeretne vásárolni, a nő megkérdezte tőle, hogy milyen a barátnője arcbőre, ő erre csak azt tudta felelni, hogy szép. Minden esetre a nő rásózotta amit csak lehetett, Max pedig készségesen megvett mindent.

De én nagyon örültem neki. A saját polcnak. A lakásában.

Szerettem vele lenni, viszont a barátait továbbra is utáltam és ha lehetett kerültem őket. A két srác hozzáállása a lányokhoz enyhén szólva vérlázító volt, Izzy meg a szemem láttára flörtölt Maxel, és adta a tudtomra, hogy nem tetszik neki, hogy még mindig nem lettem Rebeca. Mira viszont néha együtt filmezett velünk, vagy elmentünk kávézni. Annak ellenére, hogy állandóan beszólogattak egymással Maxel, látszott rajtuk, hogy kedvelik  egymást.

Sajnáltam, hogy nem lehettünk együtt a szülinapunkon, de az ajándékát a párnája alá rejtettem. Megegyeztünk, hogy nem ajándékozunk, de ő sem tartotta be. Szerinte csak apróság volt de szerintem nem. Saját kulcsokat kaptam a lakásához és kipakolt számomra egy szekrényt.

Ehhez képest én tényleg csak apróságot tudtam adni. Egy sötétbarna bőrkötéses noteszt vettem neki, amit bőr szíjjal tudott átkötni. A borítójába a monogramja volt beleütve. Nekem nagyon tetszett, reméltem neki is fog majd. Szerettem volna látni az arcát amikor megtalálja, de ez most másképp alakult.

Furcsa volt otthon lenni újra. Nem csak azért mert már augusztus vége óta nem voltam, hanem mert Jerseyben saját életem, saját rendszerem volt. Ott független voltam, saját időbeosztásom szerint éltem és senkitől nem kellett engedélyt kérnem. Otthon pedig újra anyuék lánya voltam.

Nem terveztünk nagy bulit, de mint kiderült a szüleim áthívták Alisont, Jimet és Adamet is.

Jó is volt látni őket, de a legutóbbi találkozásunk óta Adammel még mindig egy kicsit feszült volt a viszony. Azóta még egy üzenetet sem váltottunk, és az újra találkozás sem volt zökkenő mentes.

Ültünk az asztalnál négyesben és próbáltunk semleges témákról beszélgetni. Amíg a suli volt a téma ez egészen jól is ment. Aztán Jim megemlítette, hogy Adamnek barátnője van. Nem mondanám hogy kellemetlenül érintett egész egyszerűen inkább egy kicsit meglepett.

-Ez szuper! – mondtam-Milyen lány?

-Kedves. – felelt Adam váll rándítva, és ennél többet nem is nagyon akart róla mondani. A szemében nem zavart hanem szégyenkezést láttam. Mintha miattam rosszul érezné magát. Mintha ezzel megbántana, vagy nem is tudom.

-Kedves... és? – kérdeztem bíztatva.

- Elég rendben van a csaj mindene a helyén van. – felelt helyette Jim és közben a kezével mellet domborított. Alison jól vállon csapta, de Jim csak nevetett.

Itt várlakWhere stories live. Discover now