Itt várlak

28.

Megcsörrent a telefonom, és nekem már nem voltak olyan illúzióim, hogy Max fog hívni. Pontosan tudtam ha felveszem a telefont, a vonal másik végéről Adam hangját fogom hallani. Mégis minden hívás előtt reménykedtem, hogy tévedek, és mégis Max akarja ezt az egész őrületet visszacsinálni.

Felvettem, a telefont és beleszóltam.

-Szia!

-Szia Kora! - hallottam Adam hangját ami kicsit furcsa volt, és habár lassan a végére értem a készülődésnek, felcsillant a remény, hogy lemondja az estét.

- Valami baj van? - kérdeztem rá.

-Ahogy vesszük. - ez már sokkal könnyedebb volt, lemertem fogadni, hogy elmosolyodott. Nem tudom hogy miért. Szerettem, ha Adam mosolyog, jól állt neki. - ugye nem mondtam, hogy a ma esti egy beöltözős buli...

-Ugye most csak viccelsz? - kérdeztem elhűlve. Én ugyanis semmilyen jelmezzel nem készültem, és azt hiszem kedven sem volt beöltözni.

-Nyugi, van egy ötletem! - mondta

-És az jó nekem? - nyögtem elgyötörten.

-Mondtam, hogy nyugi. Csak ne hosszú ujjúban gyere.

Klassz, öltözhetek át...

Adamnek nincs kocsija, legalábbis nem tudok róla, hogy lenne, ezért nem jött értem, bent a városban beszéltük meg a találkozót. Apu felajánlotta, hogy elvisz, amin bármikor máskor kaptam volna most mégis egyedül szeretettem volna menni.

A szüleim a szokásos körök lefutása után nem kérdezősködtek sokat, meglepődtek és azt hiszem örültek is amikor felhoztam, hogy szilveszterre el szeretnék menni.

Adam már mosolyogva várt rám, a buszmegállóban amikor én befutottam. Semmi különlegeset nem láttam rajta, nem tűnt úgy, mint aki be van öltözve. Kék farmert fekete cipőt, meg a szokásos khaki kabátját viselte.

-Szia! - köszöntem neki miután odasétáltam hozzá, ő pedig még mindig mosolyogva viszonozta, amikor egy gyors pillantással végig mért. Én egy nem túl rövid szoknyát vettem, meg egy rövid csizmát, fölül pedig a kabát alatt, egy rövid ujjú felsőt, ahogy kérte.

Öltözködés közben meglepődtem, hogy tényleg fogytam, mert a ruháim mind egy kicsit bővebbek voltak. Ezt a felsőt már egy ideje nem hordtam amióta felszedtem pár, igaz, nem túl látványos kilót, mégis a felsőben már nem éreztem jól magam.

Most viszont tökéletesen állt.

-Szia! Menjünk, itt vagyunk nem messze! - mndta és már mutatja is az irányt.

-Neked ez már jelmez?

-Na ná! - kacsintott rám, de nem fejtette ki bővebben, mindegy úgyis inkább a sajátom miatt izgulok.

A Chester's tényleg nem volt messze, alig három perc séta után megérkeztünk. Annyak ellenére, hogy Adam nem sok ideje ismerte a társaságot, otthonosan vezetett be, majd barátjaként bemutatott néhány igazi jelmezt viselő ismerősének. Köztük Chesternek, a hely tulajának. Ezután hátra vezetett egy egy kis helységbe, ami most ölrözőként funkcionált.

Kicsit izgultam mire készül és most már elég erősen úgy érzem, hogy jobb lett volna bármelyik halloweenes jelmezemet felkapni.

-Bízol bennem? - kérdezi.

Gondolkodás nélkül vágtam rá, hogy:

-Nem!

- Őszinte... - jegyezte meg nevetve. - Oké, ne izgulj, ezt találtam ki! - mondja és mutatja is a táskáját, amiből előhúzott, egy vaskos köteg kis papírkát.