Itt várlak

9.M.

Mire visszaértünk a házhoz a koporsó amin Kora apja dolgozott, már állt és egy csontos kéz tőrt ki belőle.

-Ettől nem ijednek meg a kölykök? – kérdeztem Korától.

-Nem, direkt gyerek barátra csináljuk.-felelte.

- Azért egy ovisnak ez kicsit ijesztő. – sandítottam a csontos kézre.

Kora odalépett és átrendezte az ujjakat amik most egy V-betüt formáztak.

-Most már nem! Peace! – vigyorgott rám. -Egyébként, mi mindig inkább viccesre meg kicsit rejtélyesre csináljuk. Nem rajongunk a vérengzésért.

-Aha... Kíváncsi vagyok!

-Helló meghoztuk a tököket. Elkezdjük kirakni őket! - szólt oda a szüleinek.

-Rendben, mindjárt megy apád is segíteni csak kihozza Waltert meg Jacket.

Homlokráncolva néztem a csajomra, aki legyintett a kezével.

-Csak két csontváz.

Azon már meg sem lepődtem amikor az ajtóban Hogyishívják kuzinnal találtam magam szembe.

Elkezdtük behordani a tököket, Bob, Kora apja is csatlakozott hozzánk.

-Klassz lett a koporsó. – dicsértem meg a munkáját.

-Kösz. Tudod, ez ilyenkor úgy megy, hogy a lányok kiadják a feladatot én meg látástól vakulásig dolgozom.

-Jól van, azért annyira nem kell sajnálni-tette hozzá Kora. – A koporsó is az ő ötlete volt.

Miután berakodtunk, Kora célszerszámokat tett a konyha asztalra, szikéket tálat, kanalat.

Aztán neki álltunk és én, mint a jó gyerek kanalaztam a tökvelőt, vágtam a szájakat szemeket. Rendesen belemerültünk, és vele ez sokkal szórakoztatóbb volt, mint amit feltételeztem. Végig nevettük az egészet. Zenét hallgattunk közben, meg viccelődtünk. Imádtam a humorát.

Egy óra körül elfogytak a tökök aminek elmondhatatlanul örültem. Miután bemosakodtunk kicsit elvonultunk Kora szobájába.

Rendesen körbe néztem. Rock zenekarok plakátjai voltak a falon, az íróasztala fölött fotókat és skicceket tűzött ki. Rengeteg könyve volt, és a szobájának is valahogy olyan egyedi varázsa volt. Semmi különleges, de egyből otthon éreztem magam. Ami nálam azért baromi ritka volt.

-Örülök, hogy itt nincs egy tök sem. – sóhajtottam.

- Mondd hogy nem élvezted!

-De, de most egy ideig elég volt. – úgy életem végéig.

Kora lehuppant az ágyra és nagyot sóhajtva hátradőlt én meg mellé ültem.

Sok mindent szívesen csináltam volna vele a zárt ajtók mögött, de azok közül semmit sem mertem. Hiba volt tegnap az ölembe ülnie, mert most már egyfolytában csak arra gondoltam, hogy meg kellene ismételni.

- Tetszem? – kérdezte vigyorogva. – Bámulsz. – tette még hozzá.

- Túlságosan is... – a kurva életbe...

Felálltam és inkább a könyveit vettem szemügyre.

-Elolvastad? – kérdeztem kihúzva a könyvet amit legutóbb tőlem kapott.

-Két nap alatt. Bocsi, kiment a fejemből, hogy vissza kéne adni...

-Nem gáz. Akkor tetszett. – jelentettem ki, de kérdőn pillantottam rá.