Itt várlak

24.

A dolgaink a lehető legjobban alakultak Maxel. Az egészet úgy tudnám legjobban összefoglalni, ha azt mondom, hogy reménytelenül szerelmesek voltunk.

A hálaadás után nem beszéltünk arról ami történt. Szerettem volna tudni mindent, mert ugyan volt a fejemben egy kép az eseményről, de voltak még benne fehér foltok. Nem faggattam, felesleges lett volna. Úgy ahogy az írásait sem akarta megmutatni, erről sem beszélt volna. Max hajthatatlan volt, ha valamihez ragaszkodott. És hiába is nyüstölöm, nem engedett volna. Bíztattam magam, hogy egyszer majd úgyis elmondja, egyszer majd közel enged annyira magához. Most az, hogy Max menedéke lehettem kielégítő volt számomra. Tudtam, hogy valami nincs rendben, de mivel velem megnyugodott, egyáltalán nem féltem. Eltökélten bíztam benne, hogy bármi is van a háttérben, bármilyen mély fájdalom, lehetek rá neki orvosság, én, majd meggyógyíthatom.

Nem csak ez volt kielégítő a kapcsolatunkban. Azóta, már többször is együtt voltunk, igaz a szó szoros értelmében és gyakorlatilag is még szűz voltam. Ugyanakkor jó párszor eljuttattuk már egymást a csúcsra. Max nagyon türelmes volt velem, és megmutatta, hogy anélkül is gyönyörű, tud lenni az együtt lét ha nem fekszünk le egymással. Szerettem volna én is kompenzálni, bár azt hiszem ez a legalkalmatlanabb szó arra, amit szerettem volna. Talán az kifejezőbb, hogy én is gyönyört akartam neki adni. Nem volt furcsa, inkább élveztem, főleg azt, hogy amikor én kényeztettem őt, akkor én is irányítottam. Hamar ráéreztem, mert nagyon tetszett, hogy végül is, hatalmam van felette.

Ez így volt kiegyenlített, nem az adok-kapok egyensúly miatt, hanem mert én úgy gondoltam, hogy a kapcsolatunkban mindketten elégverős személyiségek vagyunk. Amíg csak én élvezhettem a szerelmeskedéseinket, addig kicsit el is voltam nyomva, de így már nagyon is rendben voltunk.

Nem siettünk az újabb lépéssel, bár, ha azt vesszük, hogy cirka három hónapja voltunk együtt, ahhoz képest már rengeteg dolog történt. Viszont én már készen álltam rá, hogy tovább lépjünk. Őrülten vágytam Maxre, és úgy sejtettem, hogy karácsonykor fogom neki ajándékozni a szüzességem.

Ajándék... Karácsony előtt két héttel még mindig nem tudtam, hogy magamon kívül mit adhatnék neki. Valami olyasmit, amit szépen becsomagolok, és a fa alá készítek. Max nem volt oda az ajándékokért, habár ő már akkor elkezdte az ajándékozást, amikor még nem is voltunk együtt, azzal a szeretetcsomaggal, amit a tüdőgyulladásomkor hozott. Én úgy voltam vele, hogy a haszontalan ajándéknak nincs értelme, ezért valami olyasmit szerettem volna amit értékel. De nem volt könnyű dolgom, mert Max gyakorlatilag egy valamit értékelt, a könyveket, de ha valami érdekelte, azt egyből meg is vette. Nem hagyott lehetőséget arra, hogy meglephessem, valamelyik vágyott kötettel.

Még csak olyasmiben sem gondolkozhattam, hogy különleges kiadást válasszak, valamelyik kedvenc könyvéből, mert neki csak a történet számított, a körítés nem érdekelte.

Már kezdtem érteni, hogy Max, miért nem volt oda, ezért a most roppant bosszantónak tűnő szokásért.

A feladatomat az is nehezítette, hogy mindig együtt voltunk. Vagy a suliban találkoztunk és utána ő vitt haza, és estig, olykor reggelig maradt, vagy délután a srácokkal együtt csináltunk valamit. Kivéve azon a két napon amikor Max dolgozott, de akkor nekem is egyéb teendőim voltak. Mint például a tanulás. Vagy otthoni dolgok amiket el kellett végeznem.

-          Milyen a bál év végén? – bökött Eva a hirdetményre mikor elsétáltunk mellette.

-Igazából inkább buli mint bál, nem kell olyan nagyon kiöltözni... – vontam vállat. Elsőben én is elmentem rá, de elég uncsinak találtam, ezért következő évben már kihagytam. Bár akkor még nem is volt Max, hogy legyen miért élveznem. Azt hiszem idén még az is sokkal érdekesebb lenne.