Itt várlak

49.M.

Semmi kedvem nem volt szórakozni, vagy ebbe az idegesítő klubba jönni. Csak piálni akartam de mindegy, mert azt itt is lehet. Annyit akartam inni, hogy megint elfelejtsek mindent, hogy a másnaposságtól még napokig ne tudjak gondolkozni.

-Rowe, csinálj már magaddal valamit nem bírom már nézni a búval baszott képed. - mondta Len.

- Ha nem tetszik a pofám, akkor mi a faszért hívtatok? - mordultam rá, de nem különösebben nem érdekelt az indok. Inkább felhajtottam a sörömet, és azon gondolkoztam, hogy most már jöhetne valami ütősebb. Csak bámúltam bele a tömegbe, de nem is igazán az embereket néztem hanem gondolataimba merültem. Csak egy személyt láttam magam előtt, a legédesebbet a leggyönyörűbbet aki után sóvárogtam. Akit el kellett felejtenem, most már örökre, és aki úgy tűnt most dermedten néz vissza rám.

Úgy tűnt fel előttem mint valami jelenés, mintha a gondolataim elevenedtek volna meg. Hogy még élesebb legyen az emlékeztető, hogy mi az amit már nem kaphatok meg.

Zavarban volt, már két hete nem láttuk egymást, életem talán legnehezebb két hete volt. Minden nyomorult napon küzdöttem magammal, hogy ne keressem, miközben minden vágyam az volt hogy beszéljünk, hogy addig könyörögjek neki, hogy vissza jöjjön, míg végül igent nem mond. De már eleget bántottam, jobb embert érdemelt.... Akkor is, ha az hogy mással látom elviselhetetlenül keserű érzés volt. Jobbat érdemelt nálam, egy rendes fickót aki... Csak azzal tudtam befejezni a gondolatot, hogy aki nem én vagyok.

A gyomrom már azóta görcsben állt, hogy kilépett az ajtón, de most sokkal mélyebben vájt belém a hiánya, most hogy csak egy karnyújtásnyira volt tőlem, mégse lehetett az enyém. Néztem ahogy elsétált Mirával, és hagynom kellett volna, de azon kaptam magam, hogy egy oszlopnak dőlve figyelem, hogy valami seggfej taperolja. Egy darabig győzködtem magam, hogy békén kell hagynom, hogy Kora ezt akarja, de amikor egyértelmű jeleit láttam, hogy tolakodik az a fasz, az indulatok szétömlöttek a testemben. Akkor már csak annyira fogtam vissza magam, hogy ne egyből verjem be a képét. Ki a fenének képzeli magát, hogy olyat csinálhat amit ő nem akar?! Ingerülten rántottam el tőle, majd löktem hátra.

Hiába esett nekem, tudtam, hogy ezt Kora sem akarta. Elrohantén meg hülye módon utána.

Aztán ott álltunk az utcán az egyik üzlet falának dőlve, és ő nem taszított el magától én pedig bármennyire is szemétládának éreztem magam, nem húzódtam el. A zaklatott légzése annyira csábító volt, annyira vágytam csak egy csókjára, hogy nem bírtam neki ellenállni. De ő közelített felém, aztán a lábaim szinte elgyengültek, ahogy az ajkam újra őt érinthette. Ahogy a nyelve az enyémhez ért, a sóhajába pedig beleőrültem. Már egy pillanatra azt hittem van számomra remény, hogy az a menyország, amibe csöppentem több lehet egy édes csóknál.

Aztán jött a valóság, az ébredés, hogy nekem végem, Kora nincs többé. Nem jön velem haza, nem érdekli, hogy belepusztulok, ha nincs velem. Minden igaz volt, amit mondott. Önző vagyok, elvettem tőle mindent, és már nem akar. Azt akarja, hogy távol legyek tőle, hogy ne ismerjük egymást, hogy ami köztünk volt bár meg sem történt volna. Ezt nem mondta de éreztem rajta és el kellett engednem. Neki még lehet élete, a sajátom pedig innentől kezdve nem érdekelt.

Visszamentem, és reméltem, hogy még aznap halálra iszom magam.

-Nem lehetett ennyire jó az a csaj, hogy így kiborulj miatta. - vetette oda Dave, mintha egy senkiről beszélne.

-El sem tudod képzelni, hogy mennyire jó volt! - vágtam vissza. - Minden értelemben. - túl részeg voltam hozzá, hogy visszafogjam a szavakat.

-Jobb mint Izzy?-kérdezte vigyorogva.

Ezen csak nevetni tudtam. Még csak párhuzamot vonni sem tudtam kettőjük között.