Itt várlak

26.

Minden nap láttam a szünet utolsó napjáig, de nem szólt hozzám, rám se nézett.
De ő nagyon rosszul nézett ki. Megijedtem, amikor először megláttam az arcán a sebeket, de nem mehettem oda hozzá, pedig szerettem volna megölelni. Ez nagyon rossz volt, hogy néhány napja még megtehettem, még hozzá érhettem, szégyenkezés nélkül nézhettem rá.

A hír, hogy szakítottunk futótűzként söpört végig a sulin és végül minden jó érzésemet felemésztette. Már nem volt kedvem beszélgetni a szünetekben, még Alisonnal sem. Csak a kapucnim alá rejtőzve a padra borultam és hallgattam a zenét, csak a hangokra figyeltem.

Eva próbált velem beszélni, de egyáltalán nem voltam kíváncsi a mondandójára, hiszen bárhogy sajnálná az egészet a vége úgyis ugyanaz lesz. Ő elmegy Maxel. Ezt a gondolatot itt lezártam, mert már ez is szörnyen rossz volt, de minden további képtől csak hánynom kellett.

Az iskolán kívül sem volt jobb a helyzet. Egésznap csak feküdtem az ágyon összekuporodva, és zenét hallgattam, vagy aludtam. Mondanám, hogy próbáltam töltekezni az otthon illataiból, melegségéből, de most hideg, szürke, és szomorú volt minden.

Alisonnal való összes közös program alól, amitba szünetre terveztünk, kihúztam magam. Nem volt belőle túl sok, mert Max volt az, akivel többet szerettem volna lenni. Hát most cserébe lett fullasztóan sok szabadidőm.

Anyuék hagytak, nem próbáltak jobb kedvre deríteni, amiért hálás voltam, mert egy mosoly gondolatára is el tudtam volna sírni magam.

Semmit nem akartam, csak megszűnni létezni.

Anyu szerint idővel jobb lesz, de csak még rosszabb lett. Karácsony felé közeledve annyit változott a helyzet, hogy lementem velük enni ami haladás volt mert egész héten két falatot sikerült leküzdenem.

Vicces, bár ezen sem tudtam nevetni, hogy én leszek az egyetlen ember, aki karácsonykor le fog fogyni a kilókból, nem felszedni mégtöbbet.

A Karácsonytól most kezdtem vakarózni, és nem akartam elmenni a nagyiékhoz sem, amit azért nehezen akartak elfogadni a szüleim.

Aztán amikor mondtam, hogy nem rég együtt voltunk ott, rossz lenne magyarázkodni és mindenre emlékezni ami ott történt. Szóval ha elvisznek is, csak végig sírnám a napot, azt meg már nagyon nem akarok. Ők erre velem akartak maradni, de nem akartam azt sem, hogy a nagyiék csalódjanak. Végül is karácsony van, attól hogy én szarul érzem magam, még nem kívántam mindenkinek ugyanezt.
És őszintén szívesebben voltam most egymagam.
Végül a karácsony is úgy telt el, mint az előző napok. Feküdtem és arra gondoltam, ha velem lenne mennyire másképp történt volna minden. Az egyetlen kellemes dolog a napomban a zuhanyzás volt, ahogy a forróvíz égette a testem.

Most minden hazugságnak tűnt, hogy Max szeretett engem. Eldobott, és ő már könnyedén túl is lépett rajtam.

Milyen furcsa amikor az egyik nap az ember teljes szívével meg van győződve valamiről ami a másik nap már csak illékony füst, és elképzelhetetlennek tűnik, hogy valaha valóság volt.

A karácsony utáni héten anyu már megelégelte hogy egyfolytában az ön sajnálatban lubickolok, ami nem volt igaz, mert egyszerűen csak nem volt kedvem semmihez, de közölte hogy kelljek fel és mozduljak ki.

Azt mondtam, hogy találkozok Alisonnal de nem hívtam fel. A polcomon lévő könyveket néztem melyiket vigyem magammal, de valahogy most mindenről Max jutott eszembe, ezért inkább anélkül indultam el. Út közben vettem egy magazint az újságosnál, arra jó lesz, hogy ne csak a fejemből nézzek ki.

A Woodsba mentem, tudtam, hogy itt nem fogok összefutni vele. Tudja, hogy szeretem ezt a helyet, biztos nem fog idejönni.

A szokásos helyemre ültem, rendeltem egy menta teát, a kávéhoz sem volt kedvem és lapozgattam az újságot. Csak a képeket nézegettem, nem volt agyam a cikkeket el is olvasni. Vártam hogy teljen az idő, hogy hazamehessek.